Évforduló - Megújító reformáció

Mint egyetlen nagy történelmi esemény, a reformáció sem előzmény nélküli. Mindig is éltek olyanok az egyházban, akik meg akarták azt újítani. Ilyen volt például Assisi Szent Ferenc, később Husz János. Az egyház az egyik reformjait befogadta, a másik kimunkálóját megégettette.

Hogy Luther Márton fellépésének végül az egyházból való kiválás lett a következménye, az számos tényező együttes hatásának következménye. Egy bizonyos: a szerzetes Luther Márton nem szakadást akart, hanem reformot.

Luther az egyház különösen elvilágiasodott állapotában lépett fel. A szervezet ebben az időben távol állt a krisztusi alázattól és egyszerűségtől. A római pápák romlottsága a Borgiák idejében közismert. Az utolsó csepp a pohárban Luther számára a búcsúcédulák árusítása volt. Eszerint az üdvösség kérdését üzleti tranzakcióvá alacsonyították: búcsúcédulák vásárlásával lehetett megváltani azt, amit a tanítások szerint egyedül Krisztus kereszthalálának elfogadásával lehetett elérni. A bevételt pedig a minden addiginál nagyobb és pompásabb katedrális, a római Szent Péter-székesegyház építésére kívánták fordítani.

Az egyház ezúttal úgy gondolta, erőből oldja meg a kérdést: Luthert, fellépését követően négy évvel, Wormsba citálták birodalmi gyűlésre, és tanai visszavonására kötelezték. Mivel ő erre nem volt hajlandó, kiközösítették, vagyis a jog nem védte személyét, akár büntetlenül meg lehetett volna gyilkolni. Luthert bizonyára nem kerülte volna el sorsa, ha a birodalom egyik választófejedelme el nem rabolja, s nem zárja Wartburg várába – biztonságba helyezve őt ezzel. Mire kiszabadult, már túlságosan népszerű volt ahhoz, hogy csak úgy el lehessen tenni láb alól, tanai pedig megállíthatatlanul terjedtek, és már nem csak német földön.

A reformáció tanait Svájcban előbb Zwingli terjesztette, ám meghalt a kantonok között kitört vallásháborúban. Kálvin viszont sikerrel járt Svájc francia nyelvű részén: megvetette a református egyház alapjait.



PROTESTÁNSOK A VILÁGBAN
Luther tanai viharos sebességgel terjedtek a világban. Először a német fejedelemségekben, majd a svájci német nyelvterületen.

Angliában VIII. Henrik nem csinált titkot abból, hogy a Rómától való elszakadásnak személyes motivációi voltak: a pápa nem volt hajlandó elválasztani éppen aktuális feleségétől, mire ő parlamentjével megszavaztatta, hogy Angliában ezentúl a király az egyház feje is. Az egyház javait lefoglalta, a szerzetesrendeket feloszlatta, a Bibliát nemzeti nyelvre fordíttatta. Viszont a dogmákat és a liturgiát meghagyta az immár önálló, anglikán egyházban.
A reformáció tanai Franciaországban is elterjedtek a XVI. század közepére, egyre többen vallották magukénak a hugenotta hitelveket, amelyek gyakorlatilag Kálvin tanain alapultak. Ezt azonban nem nézték jó szemmel a francia királyok, és a belviszályoknak árulással vetettek véget: a hugenották vezére, Navarrai Henrik eljegyezte a király nővérét, ám a Szent Bertalan éjjelére eső menyegzőn országszerte lemészárolták a hugenottákat. A több évszázados küzdelmet követően a francia hugenották felmorzsolódtak.

Fontos protestáns ország Hollandia is, valamint a skandináv államok. Annak indult Lengyelország is, amely Magyarországhoz hasonlóan szintén a XVI. század végére tért át az új hitre, ám az ellenreformáció itt szinte teljes mértékben visszatérítette a lakosságot Róma fősége alá. Protestáns államnak számít vagy csak számított az Amerikai Egyesült Államok is. Az Újvilág a századok során menedéket nyújtott a vallásuk miatt üldözöttek számára.


ÖSSZEÁLLÍTOTTA:
HARDI PÉTER