Freud álmatlan éjszakája

Élete alkonyán menekülni kényszerült, pedig a betegeskedő Sigmund Freud (1856–1939) osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója aligha akarta elhagyni szeretett városát, Bécset. Mondogatta is: „Ha elmennék a hazámból, az olyan lenne, mintha dezertálnék, mintha katonaként elhagynám a posztomat.”

Ország-világF. Tóth Benedek2017. 10. 04. szerda2017. 10. 04.
Freud álmatlan éjszakája

1938. március 22-én azonban minden megváltozott, amikor német csapatok szállták meg Ausztriát, és március 28-án a német titkos államrendőrség, a Gestapo elvitte Freud lányát, Annát.

Ezt a lélektani pillanatot választotta Freud életéből Eric-Emmanuel Schmitt, amikor megírta Az ismeretlen című darabot. De tévedünk, ha azt várjuk, hogy Freudnak (Fodor Tamás) fontos a lánya élete. Mert persze az – de ennél sokkal fontosabb, mi lesz Freuddal.

A lelkével. A makacsságával. Mert, ha rajta múlna, még a lánya (Sztarenki Dóra) életéért cserébe sem írná alá azt a papírt, amivel a Gestapo (Varga Ádám) azzal védhetné magát az utókor előtt, hogy a nácik jól bántak a világhírű gondolkodóval. Miközben Freud önmagával és környezetével sem bánt jól. Mégis, most olyan csapdába esett, amiből csak úgy tud szabadulni, ha szembenéz önmagával.

Azzal az emberrel, aki legalább annyira rabja volt az álmainak, mint a tudománynak. És az Istennel amúgy hadilábon álló tudós szembesül saját gyöngeségével és kétségeivel. Az ismeretlen (Sütő András) pedig, aki azon az éjszakán meglátogatja, egyszerre isteni és ördögi. Freud vonakodva fogadja el a felismerést, hogy az ismeretlennel zajló párbeszéde lehet, nem más, mint az önmagával folytatott analízisének eredménye. De ebben rejlik a darab ereje is, mert úgy tűnik, Isten akkor is hisz bennünk, ha mi nem hiszünk Istenben.

A Rózsavölgyi Szalonban bemutatott darab – Császi Ádám rendezésében – négyszereplős, de valójában monodráma, középpontjában a köntösben vívódó Fodor Freud Tamással, a kontraszt miatt szükséges Varga Ádámmal, a légies Sztarenki Dórával, valamint az ördögien sötét öltönyben feszítő isteni Sütő Andrással.
 

Ezek is érdekelhetnek