Mimózák a sötétben

Szervezetünk működésének ütemét – cirkadiánritmusnak nevezi a tudomány – belső óránk a napszakoknak megfelelően szabályozza. Így pirkadatkor jelzi, hogy ideje felébrednünk; dél körül figyelmezteti a gyomrunkat, hogy eljött az ebédidő; sötétedés után pedig aludni küld bennünket. Életműködésünk ritmusát – vagyis a testhőmérséklet, a cukoranyagcsere, a légzés, a hormonszintek, a keringés, az alvás és ébrenlét rendjét – az agy, pontosabban a hipotalamusz szabályozza.

Akár már 60 percnyi időeltolódás – például éjszakázás, alváshiány, több műszakban végzett munka, időzónákon átívelő utazás, netán az óra átállítása – is felboríthatja e jól szervezett rendszert, ami a szokásostól eltérő hormontermelődést eredményezhet, s kisebb-nagyobb panaszokat okozhat elsősorban a kisgyerekeknél, az időseknél, a betegeknél, az alvászavarokkal bajlódóknál. Az érzékenyek pár napig fáradtságra, koncentrációs zavarra, ingerültségre, étvágytalanságra panaszkodnak, mígnem a szervezetük alkalmazkodik a változáshoz. Azonban tudományosan mindeddig nem bizonyították, hogy a tavaszi-őszi óraátállításnak komolyabb egészségkárosító hatása lenne.

Nem csak az ember életműködései igazodnak a Föld forgásához és ezáltal a napszakokhoz, hanem minden más élőlényé is az egysejtűektől a növényeken át az állatokig. Állítólag már Nagy Sándor katonái felfigyeltek rá Indiában, hogy a tamarindfa levelei nappal kinyílnak, éjszakára becsukódnak. 

Az első tudományos kísérletre csak évszázadokkal később került sor: 1729-ben Jean-Jacques d’Ortous de Mairan francia csillagász megfigyelte, hogy a szemérmes mimóza éjszakára mindig összezárja a leveleit.

Sötét szobában helyezett el egy palántát, és meglepve tapasztalta, hogy a növény a fény hiányában is leveleit reggelente kinyitotta, esténként pedig összezárta. Mindebből megállapította, hogy az élet ritmusát valamiféle belső ütemezés is diktálja.

De hogy pontosan miképpen működik a cirkadiánritmus, arra csak a legutóbbi időkben jött rá három amerikai kutató: Jeffrey C. Hall, Michael Rosbach és Michael W. Young. Kísérleti alanynak ecetmuslicákat használva, a napi biológiai ritmus szabályozásáért felelős génre bukkantak. Kimutatták, hogy ez a gén kódol egy fehérjét, amely éjszaka felgyülemlik a sejtben, nappal pedig lebomlik. Ezután sikerült feltárniuk a sejtekben működő önálló belső biológiai óra molekuláris szerkezetét is. A cirkadiánritmus kutatásáért a három tudós megkapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.