Vértanú a rokonom

„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat” – állapította meg bölcsen Knézich Károly, az 1848/49-es szabadságharc horvát–magyar tábornoka, az aradi vértanúk egyike. Száznegyvenhét ma élő egyenes ági leszármazottja van; élnek rokonok Új-Zélandon, Amerikában, Norvégiában és Svédországban is. Minden év tavaszán, a szolnoki csata évfordulóján találkoznak.

– Legutóbb nyolcvanketten voltunk – újságolja Szinyei Béla, Knézich Károly ükunokája, aki korábban Jász-Nagykun-Szolnok megye főépítésze volt, nyugdíjasként pedig Tószegen telepedett le a feleségével. – Nagyon fontosak ezek az alkalmak, mert tovább tudjuk adni a fiatalabbaknak az őseinkről őrzött ismereteinket, bemutathatjuk a családi dokumentumokat, relikviákat. Gyűjteményemből szeretnék egy kis múzeumot berendezni.

Szinyeiék öten vannak testvérek, szüleik gyerekkoruktól tudatosították bennük a származásukat, ezzel azonban soha nem kérkedtek. Knézich Károly mártírhalála után nem sokkal felesége, Kapitány Katalin is eltávozott az élők sorából. Árván maradt két kislányuk, Olga és Irén felnőttként egy testvérpárhoz ment hozzá.

Gröber Józsefné Knézich Olgának tizennégy gyermeke született, riportunk szereplője ezen az ágon áll egyenes ági rokonságban a tábornokkal.

A családfán fellelhető legfiatalabb leszármazott pedig két és fél hónapja jött világra, Mischinger Gábor Máténak hívják.

Ami a Knézich fivéreket illeti: mindannyian katonák lettek. A legidősebb, József pályája nem teljesedhetett ki, mert az itáliai hadjáratban halálos golyótámadás érte. Az osztrákok hősükként tisztelik, hamvait az innsbrucki Hofkirchében őrzik.

Károly a grazi katonai iskolában tanult. Hadnagyi rangot kapott, később vezérőrnagy, hadtestfőparancsnok lett. A világosi fegyverletétel után osztrák hadbíróság elé került, felségárulásért kötél általi halálra ítélték. A kivégzéskor leesett a szemüvege, a tábornok fel akarta venni, ám a hóhér rászólt: „Nincs arra már magának szüksége, lát maga az akasztófán szemüveg nélkül is.” Némán tűrte a megaláztatást.

A legkisebb fiú, János a császári oldalon harcolt a Budai Vár ostrománál, akár a testvére ellen is fordulhatott volna, talán Görgey éppen ezért bízta Károly helyett másra az ezred vezényletét. János magyar fogságba esett, bátyjára való tekintettel azonban nem ítélték el. Haláláig a horvát Kostajnica város polgármestere volt. Az osztrákoktól Mária Terézia-rendet kapott és emléktáblán hirdetik dicsőségét. A rokonait rebelliseknek tartotta, nem volt hajlandó velük kapcsolatba kerülni. Állítólag Jókai Mór A kőszívű ember fiai regényében a Knézich testvérekről mintázta a Baradlay fiúk alakját.

– Széfben őrizzük ősünknek a Magyar Katonai Érdemrend II. osztálya kitüntetését, amelyet felesége hozott magával, amikor az aradi várbörtönben meglátogatta a férjét. Knézich a lányainak küldte haza. Így ez lett az egyetlen tábornoki kitüntetés, amit nem tudtak elkobozni az osztrákok – közli velünk búcsúzóul Szinyei Béla, aki elkezdett horvátul tanulni és kis unokáját is tanítgatja.

XXX

Szinyeiék nincsenek rokonságban a nagy magyar festővel, Szinyei Merse Pállal, viszont Dessewffy Arisztid második felesége igen. A felvidéki származású honvéd tábornok családjából tizennyolcan harcoltak a szabadságharcban, például Dessewffy Dénes őrnagy, aki megszökött az akasztófa elől. Arisztid az aradi hadbíróság „kegyelméből” nem kötelet, hanem golyót kapott. Számos mai utódja él különböző leágazásokon.

Igen kiterjedt nemesi famíliáról van szó, melynek grófi ága még a XVII. században vált szét. A budapesti Dessewffy Zsolt apai szépanyja második unokatestvére volt Dessewffy Arisztid.

– Mit jelent manapság ez a rokonság? – kérdez vissza a könyvtári közalkalmazottként tevékenykedő, 53 esztendős férfi. – A név kötelez, de nem jelent előjogokat. A mi családunkban ez világos volt, főleg a Rákosi-rendszerben, amikor apámat és testvéreit „megkergették” kicsit. Én már nyugodtabb időben születtem. Annyi előnyöm származott csupán, hogy olykor-olykor megrohamoztak a lányok a suliban. Sajnos nem azért, mert tetszettem nekik, csupán arra voltak kíváncsiak, hogyan kell helyesen írni a vezetéknevemet, amit a köpenyemről olvastak le. Egyébként ebben a vonatkozásban mindmáig helyesírási feladat vagyunk!

Dessewffy leszármazottainak körében eltérő az 1848/49-es szabadságharc megítélése. Ez mindig is így volt a történelem során. Nézeteiket, véleményeiket személyesen is kicserélhetik a találkozóikon, melyeket ahhoz az évfordulóhoz igazítanak, amikor a család felemelkedésében nagy szerepet játszó ősük, Dessewffy János 1525-ben megkapta az örökös főispáni rangot. A szabadságharc mártírjának szerte a világban – Ausztrálián és Amerikán át Ausztriáig és Csehországig – legalább száz rokona él. Legközelebb 2025-ben jönnek össze. Az Aradi Vértanúk Öröksége Egyesületet 2002-ben hozta létre Dessewffy Sándor, 2010-től pedig Zsolt irányítja. Legfőbb céljuk az aradi tizenhármak emlékének őrzése, ünnepségeken, rendezvényeken való részvétel.

– Tiszavasváriban vannak eltemetve a grófi ág jelesei, köztük Dessewffy József, Emil, Aurél – meséli Dessewffy Zsolt. – Az 1980-as évek végén feldúlták a kriptát, az országos sajtó is foglalkozott vele. A helyreállítás érdekében tárgyaltunk az egyházzal, az önkormányzattal, elég nehezen alakultak ki a partneri kapcsolatok.

Aztán a nyíregyházi múzeum régészei antropológusokkal együtt szétválogatták a csontokat, az iparosok pedig elkezdték rendbe tenni a temetkezési helyet. Kegyeleti hellyé szeretnénk nyilváníttatni, a Nemzeti Örökség Intézet döntésére várunk.

XXX

Nemcsak anekdoták, hanem igaz történetek is keringenek az aradi vértanúkról. Vécsey Károly és apja, Vécsey Ágoston közt páratlan mélylélektani konfliktus alakult ki. Az apa a Napóleon elleni háborúkban jeleskedett, 1813-ban kapott grófi rangot I. Ferenc császár és királytól, illetve kiérdemelte a legmagasabb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rend vitézi keresztjét. Lovassági tábornok, titkos tanácsos, a magyar nemesi testőrség utolsó kapitánya volt. A fia, Károly nem nézte jó szemmel atyja császárhűségét, 39 évesen a magyar szabadságharc mellett tette le a voksát. Tábornokként a Délvidéken vezette a hadtestét, és csak a világosi fegyverletétel után egy héttel vonult vissza. Nem kerülhette el az aradi vérbírák ítéletét, holott esélye lett volna rá, ha apja közbenjár az udvarnál. De ez szóba sem jött, sőt az apa azt írta a bíróságnak, a lehető legsúlyosabb büntetést róják a fiára. Károlynak pedig megüzente: örül a kivégzésének, egy rebellis nem érdemel mást.

Utolsóként akasztották fel, végig kellett néznie társai haláltusáját.

– Alapvetően én minden háború és harc ellen vagyok, viszont nem kellett soha a szabadságomért küzdenem, így nem tudhatom, milyen indulatok fűtötték az egyik vagy másik felet. Magyar emberként nyilván Károlyra vagyok büszke – gondolkodik hangosan a múltban történtekről Vécsey Nóra. – Minden apa-fia konfliktus nehéz, mindenki családjában adódhat ilyen. A mai világban nincsenek ilyen egyértelmű konfliktusok, véres harcok, mégis kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol a döntésünk a jövőnket vagy a gyerekeink jövőjét befolyásolja.

Nem kell aradi vértanú leszármazottjának lenni ahhoz, hogy az ember törekedjen mindig a lehető legjobb döntést hozni, figyelembe véve annak következményeit is.

Vécsey Nóra vérségi kapcsolat áll Vécsey honvéd vezérőrnaggyal, hiszen őseik közösek, de mivel a grófi ág a XIX. században kihalt, nem közvetlen leszármazottja. Ezt nem érzi tehernek, sokan tudják róla, kit tisztelhetnek a személyében. Van, aki viccesen bárónőnek szólítja. Már kisgyerekként érdekelték a lovak, nyaggatta a szüleit, vigyék el lovagolni.

Családjában édesanyja révén van némi lovas kötődés, nem kis erőfeszítés árán támogatta is a lányát, hogy versenyezhessen. Szülei hiába reménykedtek, nem maradt meg hobbinak a lovaglás, bármennyire is próbálták más irányba terelni. Nóra közgazdász diplomával a zsebében egy gödöllői lovardát bérel és üzemeltet a férjével. Sok munka van vele, de így boldogok.

– Szeretek vitatkozni, szeretem, ha igazam van, és nem tudom elviselni az igazságtalanságot, viszont nem megyek fejjel a falnak, nem keresem a konfrontációt. Ma már nem tartom magam lázadó típusnak. Kinőttem – árulja el magáról Nóra.

– Hogyan emlékezem október 6-án? A szokásos napi teendők mellett az édesanyámat köszöntöm fel, aki ekkor ünnepli a születésnapját.