Bajban a hospice

Segélykiáltást hallatott a Magyar Hospice Alapítvány: bezárni kényszerül felnőtteket ápoló budai házát, ha nem kap anyagi segítséget.

A hospice a gyógyíthatatlan kórral küzdőket kíséri el az élet utolsó mérföldjén, és a családot is támogatja, hogy elviseljék a terhet, amit a búcsú és a gyász jelent.

– Hónapok óta küzdünk, leveleket írunk, költségvetési támogatásért folyamodunk, de hiába. Számoljuk a hónapokat, meddig lesz elég a pénzünk, s mikor kell azt mondanunk, hogy vége. A társadalombiztosítási finanszírozás csak a kiadásaink egy részét fedezi, és ha nem emelünk bért, a nővérek elmennek tőlünk. A hiányt csak az adományokból nem tudjuk fedezni – nyilatkozta lapunknak dr. Muszbek Katalin, a Budapest Hospice Ház igazgató-főorvosa.

A budai intézmény tíz ágyán többnyire olyan gyógyíthatatlan rákbetegeket ápolnak, akik már nem kapnak aktív kezelést, kemo-, illetve sugárterápiát. A legtöbbjüket komoly fájdalmak kínozzák, és az életminőségüket javítja, ha a kínjaikat elmulasztják vagy a tűrhető szintre csillapítják. Az életük utolsó szakaszába érkezőknek lelki támaszt is nyújtanak, sokan ennek köszönhetik, hogy békében elbúcsúzhatnak a hozzátartozóiktól.

A Hospice Ház otthonápolást is folytat, 80-100 családhoz jutnak el, beteg gyerekekhez is. Önkéntesek is bejárnak az intézménybe, akik segítenek a sétában, etetésben, és ha kell, fogják a haldokló kezét.

Lapzártánk idején csillapodtak a kedélyek: Balog Zoltán miniszter utasította az EMMI egészségügyért felelős államtitkárát, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez a szükséges forrást. Mindezt a Hospice Házat működtető alapítvány a sajtóból tudta meg, és megköszönte a remélt segítséget. Miként azt az 5 millió forintnál több adományt is, amely a vészhelyzet hírére a segíteni szándékozóktól befolyt. Az alapítvány az elmúlt három évben összesen 25 millió forint támogatást kapott a költségvetésből, ám az idén eddig egy forintot sem – de legalább már ígéret érkezett. Más kérdés, hogy szinte mindegyik hospice-szolgálat külön finanszírozásra szorulna, de rájuk nem irányult figyelem.

– A hospice társadalmi megítélése jó, az adományok mégis megcsappantak az utóbbi időben. A legnagyobb bajban azok a szolgálatok vannak, amelyeket alapítványok vagy más civil szervezetek működtetnek. Munkatársaik ugyanis kimaradtak a bérfejlesztésből, amit a közalkalmazott egészségügyi dolgozók kaptak. Az alapítványoknak is emelniük kell a náluk dolgozó nővérek bérét, csakhogy ez nehéz anyagi helyzetbe sodorja őket – tudtuk meg Schaffer Judittól, a Magyar Hospice- Palliatív Egyesület (HMPE) alelnökétől, aki maga is egy főváros környéki, otthoni ápoló-ellátó hospice-szolgálatnál dolgozik.

Ez az ellátási forma több mint a szakápolás: szükség esetén palliatív (a betegek szenvedését csökkentő, a lehető legjobb életminőséget garantáló) orvos, pszichológus, szociális munkás keresi fel a beteget és a családját az otthonában.

A szolgálat általában 24 órán belül elérhető, s akár napi gyakorisággal látogatja a beteget. Így a gyógyíthatatlan kórban szenvedő megkapja a szakszerű ellátást – ez többek között a tartós fájdalomcsillapítás miatt fontos –, és minél tovább, akár élete utolsó pillanatáig a megszokott környezetében maradhat. Megesik azonban, hogy a beteget a súlyos tünetei miatt gyorsan fekvőbeteg-intézménybe kell vinni, ám mindezt hátráltatja, hogy ezen a területen is egy-két hetes a várólista. Megesett, hogy hospice-ágy híján csak egy kórház krónikus osztályára vették volna fel a mentővel beszállított pácienst. A hozzátartozója azonban felmérte az ottani körülményeket, s nem vitte rá a lelkiismerete, hogy otthagyja, inkább újra hazavitte a beteget.

– A betegek többsége szeretné az élete végét a családja körében tölteni – mondja Schaffer Judit –, és ha ebben a hozzátartozók partnerek, mi megadjuk a szakmai segítséget, hogy a búcsú emberhez méltó legyen.