Bohóckodni, itt? Sergő, Kaya és Tutyi, Mutyi mellett most nincs idő

– Szólítson csak Bohócnak! Mindenki így ismer – mondja Kovács Zoltán, miközben megsimogatja a szabadon legelésző Tutyit és Mutyit, a két emut. A hatalmas madarak egy cirkuszból kerültek ide, ami nem véletlen. Zoltán több mint a fél életét a manézsban töltötte. – Tabon születtem, 57 évvel ezelőtt. A szüleim vándorcirkuszosok voltak, és éppen a Somogy megyei faluba értek, amikor anyám egy bábaasszony segítségével a világra hozott. Kilencen éltünk a lakókocsiban, lovak húzták egyik településről a másikra. Apám késdobáló volt, anyámat hajigálta körbe késekkel. Szegényt kétszer el is találta, de ő megúszta végzetes sérülés nélkül. Folyamatos kaland volt az életünk.

Zoltán korán megtanult hengeren és monociklin tekerni, állásból szaltózni. Nem csoda, hogy jobban izgatta a cirkusz világa, mint az iskoláé. Egyáltalán nem rettent meg attól, hogy a cirkusz vándorolt – ő is váltogatta az iskoláit.

– Mozgó ellenőrzőnk volt, mindig be kellett jelentkeznünk annak a falunak az iskolájába, ahol előadást tartottunk. Mielőtt odébbálltunk, beírták az ellenőrzőnkbe, hogy eleget tettünk az iskolai megjelenésnek. Pedig hányszor ellógtunk! Németországban például mozgó iskola van, a tanárok „házhoz” mennek, hogy tanítsák a vándorcirkuszosok gyerekeit – meséli Bohóc.

Hat testvére közül ő az egyetlen, akit beszippantott a cirkusz világa. Mindig imádta a gyerekeket, talán ezért lett hivatásos nevettető. Pedig nem könnyű 12-13 perces számokat összeállítani úgy, hogy a közönség lelkesedése ne lankadjon. Jó érzékkel kell kiválasztani azt a nézőt, aki hajlandó felmenni a színpadra és nevetség tárgyává tenni magát pár perce.

Zoltán idővel a trapézra is felmerészkedett, légtornász volt a hét-nyolc méter magas kupolában, de mindig fogó. Akkor hagyta abba, amikor kezdett szédülni. Itthon egyik létrehozója volt a Hungária Nagycirkusznak. Hívták német, olasz, spanyol, orosz cirkuszokba, boldogan ment.

Olyan cirkuszokban lépett föl, mint a Giovanni Althoff, sokszor került föl a neve a plakátokra, régi külföldi újságokat vesz elő, amelyekben róluk írtak.

De tíz év kalandozás és távollét után hazahúzott a szíve. Nemcsak a gyerekeket, az állatokat is nagyon szereti, régóta dédelgetett álma volt, hogy létrehozzon egy állatsimogatót.

– A nagyszüleim Zalaegerszegen éltek, sok időt töltöttem náluk. Egyértelműnek tűnt, hogy a környéken keresek egy olyan területet, ahol mindezt megvalósíthatom. Tizenhat éve vettem ezt a háromhektáros telket a Csácsihegyen, de akkor nem így nézett ki. Akácossal, bozóttal teli dzsungel borított mindent, ezt a kis házat nem is lehetett látni az útról. Hét évig takarítottuk a barátainkkal, mire elfogadható állapotba került – meséli, miközben sétálunk a ligetes, hangulatos „birtokon”.

Nemcsak az emuk, a lámák és a Bubu névre hallgató teve is cirkuszból érkezett, Zoltán nem keveset fizetett értük. Gedeon, a szamár olyan szörnyű állapotban volt, hogy ölben kellett elhozni korábbi „gazdájától”, a szőre tele volt élősködőkkel. A szemben lévő karámban négy ló bóklászik, Princesst a boglárlellei lóvásáron vette. Verték, ezért olyan vad volt, hogy senkinek nem kellett.

Itt megszelídült. Az őzikét a környékbeli gyerekek hozták ide, tudták, jó helyen lesz. Mind a 140 állat hasonlóan érez, a kenguru békésen legelészik, a csüngőhasú malacok vígan túrják a földet, arrébb struccok nyújtózkodnak, a kacagó gerle pedig egyfolytában dalol. Negyvenegy fajta állat. Nem is oly régen még egy csimpánz is lakója volt az állatsimogatónak, de elpusztult. Most a legnépszerűbb Kaya, a másfél hónapos kis oroszlán.

– Azt mondja mindenki, kígyót melengetek a keblemen – mondja nevetve Zoltán, miközben ölbe kapja az apró ragadozót. – Tudom, eljön az idő, amikor hatalmas húsdarabokat fog tépkedni a fogaival. Persze a vadászösztön benne van, ha meglát egy tyúkot, legszívesebben széttépné. Készül a szuperbiztonságos lakhelye, kifutóval, hamarosan beköltözik. Amikor idekerült, velünk aludt, de miután reggel fél négykor rendszeresen elkezdte a fejünk alatt cincálni a párnákat, kiraktuk az előszobába. Most naponta háromszor egy liter tejet iszik öt tojássárgájával, két kanál mézzel, öt kanál tejföllel és 75 csepp citrommal ízesítve. Vettünk egy tehenet, hogy legyen az állatoknak tej – meséli olyan átéléssel, mintha a gyerekeiről beszélne.

Nem egyszerű ennyi állatot etetni, csak telente 560 kis és 34 nagy bála széna fogy el. Kell még kukorica, búza, vegyszerek az ólak tisztításához és időnként gyógyszerek.

– Nem is számolom, mert megijednék a végösszegtől, minden pénzünk az állatokra megy. Inkább mi nem eszünk, volt, hogy hetekig zsíros kenyeret ettünk, de az állatoknak muszáj. Segítséget nem kapunk, egyedül Mayer Miklós, egy helyi barátom támogat bennünket nem kevés pénzzel. A szombathelyi árvízvédelemnél vagyok közmunkás, igaz, most már brigádvezető, a párom pedig éjszakás a Flextronicsban, nappal itt van rá szükség. Imádja az állatokat, Princesst ő szelídítette meg – mondja az 57 éves férfi, és a jövőről beszél. A szomszédos területet is szeretné megvenni egyszer, a nagyobb testű állatok átköltöznének, hogy még több helyük legyen.

A cirkusz sem múlt el nyomtalanul Kovács Zoltán életéből. Nem régen hívta a Richter Cirkusz, ugorjon be másfél hónapra a bohócuk helyett.

– Jó volt megint lakókocsiban aludni – mondja némi nosztalgiával, de az állatsimogató is a cirkuszt idézi. Kis sergő (körhinta) a gyerekeknek, cirkuszi sátortető a hatalmas szaletli felett, színes kerti törpék és különböző műanyag figurák bújnak meg a simogató egy-egy szegletében. – A gyerekeknek csináltuk. Egyre többen ismernek bennünket, szülinapi bulikat is rendezünk az apróságoknak. Bohóckodni, itt? Minden reggel fél négykor kelek és este bezuhanok az ágyba. Most nem fér bele az életembe. De talán újra eljön az ideje.