Lépcső a Tisza közepén

Az ötvenéves történetnek akad persze egy 170 éves előzménye is, igaz, arról nem tudósítottunk, leginkább azért, mert ugyebár nem volt még Szabad Föld. Pedig ha lett volna, bizonyára címlapon hozzuk, hogy Vásárhelyi Pál – tudják, ugye: Al-Duna, a Vaskapu szabályozása, a Fertő tó lecsapoló csatornája, a Tisza szabályozása – éppen heves vitát folytatott a Tiszavölgyi Társulat ülésén, amikor a szópárbaj közepette a fejéhez kapott, és meghalt. Agyvérzés. Kár volt meghalnia, mert a Tisza szabályozása végül mégiscsak az ő tervei alapján készült el.

A „felbujtó”, mint annyi más ügyben, ezúttal is Széchenyi István volt, aki nyugat-európai utazásai során összefüggést vélt felfedezni a népesség gyarapodása és a jó utakon történő gabonaszállítás között. A Tisza völgyében alig kétszázezer ember élt, az utak katasztrofálisak voltak, ezért aztán azt gondolta, ha lecsapolnák, szabályoznák a Tiszát, virágzó mezőgazdaság és jó vízi út jöhetne létre. Ahogy fogalmazott: „Hunnia népének is polgári létet adni.” Így érkezünk el 1846. augusztus 27-hez, amikor is Tiszadobon, ünnepélyes külsőségek közepette, Széchenyi megtette az első kapavágást, s ezzel megindult a Tisza szabályozása.

Sajnos, még erről sem tudósíthattunk, viszont lapunk megindulásától, azaz 1945-től, folyamatosan jelen vagyunk a környéken, amely „Magyarország legszárazabb területe”.

Mondák, örökölt mesék vallanak a tájról: állítólag ide temették Aba Sámuel magyar királyt. Ugyan a királyt sem találtuk, ezért az ötvenes évek elején inkább arról írtunk, hogy „a legtöbb földet Kiskörén öntözik, mert Kisköre a hevesi rizs hazája”. Az öntözés természetesen a Tiszának volt köszönhető, ezért aztán magunk is biztatgattuk a Közép-tiszai Öntöző Vállalatot, hogy minél több vizet adjon, hiszen a víz nemcsak a földekre hat, hanem az embereket társulásra is készteti. Ha a korabeli okosok nem tudták volna, hát lapunkból megtudhatták: a Tisza jótékonyan hat a téeszesítésre is…

És akkor már csak egyetlen szabad földes idézet, amely 1973-ból való: „Amikor miniszterelnökünk, Fock Jenő elvtárs ünneplők gyűrűjében átvágta az avatószalagot, attól a perctől kezdve a Tisza hivatalosan is munkába lépett.” Ez persze csak egy ünnepinek szánt költői kép lehetett, hiszen valamivel följebb, a Tiszalöki Vízlépcső akkor már vagy tizenöt éve adott „munkát” a Tiszának. Azt viszont nem mertük leírni, hogy az itteni „átvágás” napja azért lett éppen május 16-ra időzítve, mert ez a nap volt miniszterelnökünk születésnapja. Dicséretére legyen mondva: kommunistához illő szerénysége okán fel sem merült, hogy a vízlépcsőt saját magáról neveztesse el.

Hazudtam, mert még egy idézettel tartozom a múltban lapozgatva, mégpedig egy fontos, mert a mai jelenünkre ígért idézettel.

„A vízlépcső és a Tisza-tó eltörli a táj szegénységét, teljesíti reménykedéseit, bőven termő földekké varázsolja a bíbickocogókat.” Ez a bíbickocogó olyan kemény földet jelent, amelyen majd’ semmi sem terem, s ahonnan a bíbic is kimért léptekkel halad tova. (Bár nem tartozik szorosan témánkhoz, de örömmel jelentem: a népnyelvben megtaláltam a „bíbicbaszta főd” jelentését is… Ez olyan sivár, kopár, kis vízborítású, rövid füvű szikes gyep, ahonnan még a bíbic is sarkon fordul. Lám, ez a kedves bóbitás, műrepülőket megszégyenítő ügyességű madarunk még talajmeghatározásra is alkalmas…)

Hát akkor pillantsunk körbe újra itt, a XXI. század elején: eltörölte-e a vízlépcső a táj szegénységét, teljesítette-e reménykedéseit?

– Igaza lett Széchenyinek, ma már kétmillióan élnek a Tisza völgyében, ipar és mezőgazdaság teremtődött ezen az országrészen – mondja Fejes Lőrinc, aki a Kiskörei Szakaszmérnökség vezetője, amúgy pedig főállású Tisza-tudós: olyan kedvvel és annyi ismerettel beszél szeretett folyójáról, hogy öröm hallgatni. Tehát hallgassuk!

– Meglehetősen fékezhetetlen volt a Tisza, amikor nekiálltak a szabályozásának. Eleinte az itteni parasztokat fogták munkára, belőlük lettek a kubikusok, akik ahogy haladtak a munkával, akár hatvan kilométerre is eltolták talicskájukon tulajdonképpen magukat, no meg sátraikat, eszközeiket, a szalonnát, hagymát. Herkulesi munkát végeztek – jegyezte fel Jókai –, vagy száz helyen vágták át a kanyarokat. Ezt az 1846-tól tulajdonképpen máig tartó erőfeszítést hívják második vagy verítékes honfoglalásnak. Gondolja el: Magyarországon 4200 kilométernyi töltés épült, s ebből 2900 kilométer jutott a Tisza völgyébe, magára a Tiszára és mellékfolyóira. Azt is kevesen tudják, hogy az árvíztől védett terület és árvízvédelmi művek tekintetében elsők vagyunk Európában, megelőztük Hollandiát is. Ők értenek igazán bennünket, hiszen az országuk egyharmada a tengerszint alatt van.

– Biztonságosak ezek a gátak?

– Tudni kell, hogy egyrészt a Tisza vízmennyisége erősen változó: mértek már másodpercenként 100 és másodpercenként 4700(!) köbméteres vízfolyást is, másrészt, ennek hatásaként, a vízállás is nagyon különböző.

A Szegedet 1879-ben romba döntő árvíz még „csak” 807 centiméteres volt, 1970-ben ugyanott 961 centit mértek, amit aztán 2006-ban sikerült felülmúlnia a folyónak az eddig mért legmagasabb: 1009 centiméteres vízállással.

– Meddig bírják a gátak ezt az ingadozást?

– Nyilvánvalóan a gátak nem nőhetnek az égig. Ezért is, no meg a hajózhatóságért, az áramtermelésért, az öntözésért váltak szükségessé a vízlépcsők, s a fölöttük létrejövő tavak – mint például az öt Velencei-tó nagyságú Tisza-tó –, s ezért alakítottak ki hat, vészhelyzet esetére megnyitható hatalmas víztározót. Itt nincsenek épületek, lakóházak; olyan, ugyancsak gáttal körbekerített mezőgazdasági területek ezek, amelyeknek tulajdonosai tudják, hogy szükség esetén elárasztjuk a földjeiket. A hatból három található a mi szakaszmérnökségünk területén, összesen 450 millió köbméter vizet engedhetünk beléjük, amit az árvíz elvonulása után az épített csatornákon vissza tudunk engedni a Tiszába.

– Valahol azt olvastam, hogy a tiszalöki és a kiskörei gátakon kívül még további négyet kellene építeni. Mi van ezekkel?

– Tiszalök és Kisköre után a terv úgy szólt, hogy Tiszalök fölött épüljön még kettő, Kisköre alatt, Csongrádnál egy, a hatodikat pedig már a jugoszlávok készítik Újbecsénél. Ez el is készült, s egészen Csongrádig képes visszaduzzasztani a Tiszát. A magyar szakaszon annyi történt, hogy Csongrádnál áll az építkezéshez szükséges körgát, de aztán a hetvenes években a hozzánk mégiscsak begyűrűző olajválság miatt félbeszakadt az egész. Pedig szükség lenne a gátakra, Tiszalök fölött ráadásul a hajózást is megoldanák, de nincs napirenden egyik sem.

– Hát igen: Bős–Nagymaros óta nincs könnyű helyzetben a „betonlobbi”…

– Betonlobbi? Az emberek már kétezer évvel ezelőtt is duzzasztottak, védekeztek a vízfolyások mentén…

– Akkor nézzük: mit tud a kiskörei gát?

– Legalább négy funkciója van. Az első és legfontosabb: az amúgy hektikus vízszint szabályozása, az árhullámok kezelése, valamint a gátnak köszönhetően jött létre a hatalmas és gyönyörű Tisza-tó, amely nemcsak valóságos vízi paradicsom, hanem a bringásoknak is kedvelt úti célja: az idén már eddig vagy harmincezer kétkerekű járt erre. A gát előtt és mögött több mint tíz méter a szintkülönbség, a visszaduzzasztás jó 120 kilométeren át érezteti jótékony hatását.

– Kettes számú funkció?

– Az öntözés segítése. Amikor épült, ez volt a legfontosabb feladata, ami mára már jócskán vesztett jelentőségéből, de azért a különféle csatornáiból ma is bőven jut víz a földekre. Egyébként tudja, hogy Magyarországon nagyjából ötvenezer kilométernyi belvízi csatorna található?

– Micsoda vízi turizmus lehetne itt, csónakkal, kishajóval bejárni Magyarországot… Gondolom, a hajózás biztosítása is fontos feladata Kiskörének.

– Így van, egy 85 × 12 méteres „csege”, vagyis hajózsilip teszi lehetővé akár 1300 tonnás hajók és uszályok átzsilipelését. Egy ilyen méretű szállodahajó jár erre évente többször is: a francia Victor Hugo Strasbourgból indul, majd a Rajnán, a Majnán és a Dunán lecsorog, hogy aztán a Tiszára fordulva felússzon egészen Tokajig. És végül a negyedik feladat az áramtermelés. A nálunk működő négy turbina összkapacitása ugyan csak 28 megawatt – ami azért Magyarország legnagyobb teljesítményű vízi erőművét jelenti –, de egy Szolnok méretű város energiaszükségletét így is képes kiszámíthatóan biztosítani.

Az autópályák építői régóta tudják: a természet rendjébe avatkoznának be, ha nem építenének a kettévágott tájba átkelőket a vadaknak.

A kiskörei gát is kettészakítaná a folyó páratlanul gazdag élővilágát, ha nem építettek volna mellé egy hallépcsőt. Vagy hatvan halfaj használja a másfél kilométer hosszú, gátkerülő hallépcsőt, amelyen le- és fölfele haladva, 20-25 centis ugrásokkal küzdik le a tízméteres szintkülönbséget. A serényen igyekvő uszonyosokat egy méretes üvegablakon keresztül mi is láthatjuk. A mindent a szemnek elv itt aztán szigorúan betartatik: még a környékről is elparancsolták a pecásokat…