Márciusra biztos kész

A 24 tervezett tanuszodából három készült el októberig. A határidők csúsznak, az építkezés drágul – de a választási kampány végére a legtöbb helyen lehet szalagot vágni, mert az állam fizet.

Ország-világTanács István2017. 11. 17. péntek2017. 11. 17.

Kép: XVI. kerület Rákosszentmihályi uszoda, úszás, sport, gyerekek, úszóiskola, tanuszoda 2008.10.10. fotó: Németh András Péter

Márciusra biztos kész
XVI. kerület Rákosszentmihályi uszoda, úszás, sport, gyerekek, úszóiskola, tanuszoda 2008.10.10. fotó: Németh András Péter


Első körben 24 tanuszoda építése szerepelt a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúrafejlesztési Programban, amelyet 2014 áprilisában az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelentett be. A cél az volt: minden járási székhelyen létesüljön tanuszoda, s minden iskolában legyen tornaterem.

Az első ütem megvalósítására 38 milliárd forintot szántak. 2014-ben a kijelölt önkormányzatok olyannak ismerték meg a terveket, hogy azok sem a konstrukciót, sem a finanszírozást illetően nem vették figyelembe a települések igényeit. Típusterv készült, ráadásul az adóerő-képességgel arányosan 10–50 százalék önerőt vártak el a településektől.

Lobbizás kezdődött, hogy meggyőzzék a kormányt: ha már építenek, akkor a helyi körülményeket is figyelembe vevő minőségben készüljenek el a létesítmények.

Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere szerint az első terv dupla fedeles, sörsátorszerű megoldás lett volna, esetükben 50 százalékos önerővállalás terhe mellett. Sem az esztétikai megjelenése, sem az ár-érték aránya, sem a finanszírozhatósága nem volt vállalható. (Saját pénzük nem lett volna önerőre, az új önkormányzati törvény pedig minisztériumi engedélyhez köti a települések hitelfelvételeit).

Másfél-két évbe telt, mire sikerült a kormányzati döntéshozókat meggyőzni, hogy adaptálni kell a tervet a helyi adottságokhoz. Noha az önkormányzatoknak szervezetileg nincs közük ehhez a programhoz, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot képviselő Nemzeti Sportközpontok az építtetők, a lakosság előtt a politikai felelősséget nekik kell viselniük. Szerencsére az egész koncepció megváltozott, minőségi épületterv készült, és a kormány átvállalta a teljes megvalósítás és az üzemeltetés költségeit is.

A közbeszerzés szerinti határidő Balassagyarmaton 2017 februárja volt, ám a kivitelező a mai napig nem készült el a munkával. Az építkezés a környékbeli lakosok szerint csak augusztus végén gyorsult fel – állítólag már a harmadik építésvezető irányításával.

Sokan várják az átadást, nagy volt a felháborodás, amikor hetekig senkit sem láttak dolgozni az építkezésen. A helyi közhangulat változott, amióta felgyorsult a munka. 2018 első hónapjaiban megtarthatják a próbaüzemet, tavasszal pedig használatba vehetik. Sárbogárdon kész az épület, most kezdődik a terheléses próbaüzem. A közegészségügyi hatóságtól függ, hogy ez meddig tart. Dr. Sükösd Tamás polgármester szerint a határidő- vagy az esetleges költségtúllépésről az önkormányzat nem tud nyilatkozni.

Egyelőre azt sem tudják, hogy a tanuszoda fenntartója köt-e járási megállapodást – ebben az esetben legalább tíz településről járnak majd oda az iskolások. A képviselő-testület azt szeretné, hogy minél hos?szabb nyitvatartási idővel, minél szélesebb közönség látogathassa a létesítményt.

Beke Károly, Füzesgyarmat polgármestere úgy véli: a bonyolult közbeszerzési szabályok miatt is késhetett a beruházás. Ők a meglévő strandfürdő melletti telket adták oda a tanuszodának, és azt szeretnék, ha a két intézmény között gördülékeny lenne az átjárás.

Már megépítették a parkolót és a fedett átjárót. A polgármester szerint a kivitelezés is késedelmet szenvedett, mert „a pesti cég” kezdetben nem ismerte a helyi viszonyokat és a helyi alvállalkozókat. Mostanra azonban már egyenesben van a dolog, márciusra biztosan kész lesz az uszoda.

Törökszentmiklóson a kivitelező alapozás közben jelzett akadályt, ami miatt újra kellett tervezni az épületet. Markót Imre polgármester szerint ez nyilvánvalóan növelte a költségeket. Késedelmet okozhatott az is, hogy beruházói oldalról akadozott a döntéshozatal, amikor fölmerültek a költségnövelő tényezők. A műszaki ellenőri jelentés a kivitelezés ütemét lassúnak ítélte. Bár még egy fontos műtárgy építése hátra van, valószínűleg a kampány végére Törökszentmiklóson is át fogják adni a tanuszodát.
 

Ezek is érdekelhetnek