Mindenszentek – Odaát terített asztal vár

Ki ez a barbár zseni? – állítólag így kiáltott fel a zsűrielnök Picasso, amikor 1937-ben a párizsi világkiállításon kicsomagolták Aba-Novák Vilmos (1894–1941) 14 óriási, 2 × 7 méteres táblából álló művét. A Magyar–francia kapcsolatok 1000 éve című pannó elnyerte a kiállítás nagydíját. A harmincas évek elején számos monumentális műve bekerült Európa jelentős köz- és magángyűjteményeibe, New Yorkban mint a kor meghatározó festőjét ünneplik, színes filmet forgatnak róla, Párizs után a Velencei Biennálén is elhozza a fődíjat.

Idehaza viszont megosztotta a közvéleményt, életében és halála után is. Állami megrendelésre a Székesfehérvári Mauzóleumban és a szegedi Hősök Kapuján Horthy Miklóst is megörökítette (ezt Rákosi Mátyás levakoltatta, azóta helyreállították), de mindeközben templomokban is dolgozott: a pannonhalmi István-kápolna freskóit, a sikondai, csornai templomok falképeit festette. Jászszentandráson máig tartja magát az a történet, hogy a római katolikus templom falára festett freskói olyan megrázó hatással voltak a misére járó várandós asszonyokra, hogy közülük többen elvetéltek.

Miközben szimultán dolgozott, izgalma szó szerint is lázzá fokozódott; az a hír járta, jégkockákat szopogatott, hogy el tudja viselni e pusztító tüzet.

„A legveszélyesebb festő. Sehol nem akarok a nevével találkozni!” – mondta róla Révay József, a kommunista párt főideológusa az ötvenes évek elején. A kultúrkomisszárok félelme nem elsősorban ideológiai-politikai előfeltevéseken alapult, sokkal inkább az volt a baj vele, hogy dinamikus ábrázolásait nem lehetett beilleszteni a szocialista sémákba.

Negyvenhét éves korában elégett a maga táplálta jelképes tűzben. A síremléket díszítő kép Aba- Novák saját műve, ez alapján készítette a mozaikot Percz Jenő József festőművész.

xxx

A szent mondén – Tandori Dezső nevezte meg így a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító, műkritikus, publicista Pilinszky Jánost (1921–1981). Az alapvetően visszahúzódó, szorongó férfi önpusztító életet élt, láncdohányos volt, erősen ivott, gyógyszereket szedett, literszámra fogyasztotta a kávét. De küzdött: az alkohollal, a magánnyal, a cigarettával. Hiába. Mindennap meg kellett élnie saját erőtlenségét és tehetetlenségét.

1957-től haláláig dolgozott az Új Ember munkatársaként, nagyrészt itt jelentek meg tárcái, elmélkedései, művészeti kritikái. Többször kérdezték tőle, hogy katolikus költőnek tartja-e magát. Erre mindig azt válaszolta, hogy ő költő és katolikus.

Kétszer nősült, a hetvenes években viharos kapcsolatot ápolt Jutta Schererrel. Hol Párizsban az as?- szonynál éltek együtt, hol a nő látogatta meg a költőt Magyarországon.

A német vallástörténész egy vele készült interjúban elismerte, Pilinszkyvel nem volt könnyű a mindennapi élet. „János úgymond nem csinált semmit. Egész nap ült a fotelben, elszívott napi három doboz Gauloise-t, közben meditált, gondolkozott, és olykor hónapokig nem írt egy sort sem. Aztán mégis írt valamit. Az egyetlen dolog, amit nagyjából rendszeresen csinált: az Új Embernek írt cikkeket, hogy egy kis pénzt keressen. Amikor ezeket írta, egész nap nem csinált semmit, nem olvasott, csak cigarettázott. De aztán, amikor belefogott, akkor megszakítás nélkül írta meg a cikket, tíz perc alatt három, igen sűrű, mély gondolatokkal teli oldalt.”

Keresztény alapokon próbált elsősorban a léthez, a valósághoz – és ezen keresztül Istenhez – közelebb jutni. „Nem önmagunkat, hanem Istent kell megismerni. Önismeret lényegében nincsen.” A megváltásban bízott, a végső isteni mozdulatban, amely az idők végeztével rendet visz a világ káoszába, és értelmet ad az emberi létnek.

Törőcsik Marit legendás barátság fűzte Pilinszkyhez, ő lett a lánya keresztapja is. 2009-ben így emlékezett rá: „Amikor János nem publikálhatott, meséket írt. Teréz hároméves lehetett, amikor felolvastam neki keresztapjának a Kalandozások a tükörben című verses meséjét, és csak folytak a könnyei. Mondtam neki: »Terézkém, ne sírj, figyeld majd meg, milyen szép lesz a vége!« Azt mondta: »Jó, jó, de az egész olyan szomorú. « János egyébként nemcsak szomorú, hanem vidám is tudott lenni.

Kevés emberen derültem annyit, mint rajta, különösen, ha magáról beszélt. De így is halt meg. Mesélték: az ügyeletes orvos és a nővérek körülállva hallgatták Pilinszkyt, aki azt ecsetelte, hogy amikor bevitték az intenzív osztályra, és ott feküdt az ágyon csövek között, miként látta önmagát. Annyira nevettek rajta, hogy harsogott a kórház. Ő is felkacagott, s így halt meg.”

Bronz és mészkő síremlékét Rétfalvi Sándor szobrászművész készítette.

xxx

Sokrétű és szívesen alkalmazott motívum a képzőművészetben az angyal, ám a kétszeres Munkácsy-díjas festő, grafikus, költő Kondor Béla (1931–72) oly korban élt vele, amikor éppenséggel nem tartozott a hivatalosan ajánlott mitológiai elemek közé. Angyal békával,

A tudatlanság angyala, az Angyal géppisztollyal, Angyal és áldozata, Ítélkező, késes angyal – mind egyegy Kondor-alkotás címe. Festett például egy angyalt, és aláírta, hogy Tanácsköztársaság. Vagy készített egy pannót a Kereskedelmi Kamarába A szentek bevonulása címmel. Világában föllelhetők a bukott és groteszk, lázadó vagy sérült, védelmező és bosszúálló angyalok is, vagyis nem mindenkor glóriás, magasztos lények, inkább a gyarló emberhez hasonlatosak.

Kondor mindig is gondot okozott a Kádár-korszak kultúrpolitikájának, nemigen tudták elhelyezni az akkori művészeti elvárások horizontján. Ugyanakkor árulkodó, hogy a diplomamunkája, a Dózsa-sorozat lenyomata a kultúrpápának is nevezett Aczél György tulajdonában volt a hetvenes években – nyilván Aczél elvtárs felismerhette, milyen értéket képvisel Kondor Béla művészete.

Sajátos magánmitológiát teremtett, melynek szentjei és prófétái sorskérdéseket fogalmaznak meg. Az ószövetségi próféták közül Jónást és Ezékielt kedvelte és ábrázolta több alkotásában. Mindebből azt gondolnánk, erősen hívő művésszel állunk szemben – pedig Kondor nem tekintette magát vallásos embernek, és inkább az a hittel való kínlódás és istenkeresés jellemezte a gondolatait és a művészetét is, ami József Attilát vagy Adyt.

Negyvenegy évesen, veleszületett szívrendellenességben halt meg. Ha tervezett párizsi kiállítása megvalósul, Albert Camus mondott volna beszédet a megnyitóján.

Sírhelyén a dombormű Búza Barna alkotása.

A felirat Kondor Halotti beszédéből való: „Szólt az angyal és elvesztette testét / és elvesztette lelkét is hálaadással. / Visszatért a semmiségbe, / ahol minden megvan.”

Kondor biztosan nem félt a haláltól. Hiszen írta egyszer: az elmúlás „egy nagyszerű lakoma előtti pillanatnyi egyszerű éhség, biztos és jóleső, hiszen terített asztalt ígér. Én tudom, miféle étkek várnak rám.”