Napjaink legsúlyosabb menekültválsága - az etnikai tisztogatás klasszikus példája

Srebrenicához hasonló tömegmészárláshoz vezethet, ha a nemzetközi közösség nem foglal állást a buddhista vallású Mianmar területén élő, muszlim rohingya népcsoport üldözését illetően.

Több mint huszonkét évvel azután, hogy az ENSZ békefenntartóinak „felügyelete” alatt boszniai szerb csapatok lemészároltak nyolcezer muszlim férfit és fiút, az ázsiai országból több mint félmillió, rohingya kisebbséghez tartozó ember menekült idén a szomszédos Bangladesbe.

A mianmari milícia otthonok százait égette fel. A menekültek vallomásaiból kiderül: legkevesebb ezer embert, nőket és gyerekeket is meggyilkoltak. A katonaság tagadja, hogy civilek lennének a célpontok, de a Banglades területén lévő, mintegy 800 ezer embert befogadó menekülttáborába, a Cox Bazarba folyamatosan érkeznek.

– A mianmari hadsereg szinte hermetikusan lezárta a régiót. Bár a BBC tudósítója, Jonathan Head videója bejárta a világsajtót, legtöbbször csak annyit tudni, amennyit a mianmari kormány hivatalosan közöl, és amit a Rakhine államból kimenekülő rohingyák mondanak. A főképp Bangladesbe érkezők egészségügyi állapotából az egészségügyi szervezetek, így a nemzetközi közösség is képes következtetni arra, mi is zajlik ott valójában. A nemzetközi szervezetek hónapok óta készítenek műholdfelvételeket, amelyeken látszanak a felégetett települések. Az ENSZ már februári jelentésében arra a megállapításra jutott, hogy Mianmarban emberiesség elleni bűncselekmény zajlik – vázolja a rohingyák helyzetét Lator Anna.

Az etnikailag Rakhine tartományhoz tartozó rohingyák azóta szenvednek az egykori Burma fegyveres zaklatásaitól, hogy az ország 1940-ben kikiáltotta függetlenségét. Annak ellenére, hogy a saját nyelvvel és kultúrával rendelkező, magukat arab kereskedők leszármazottainak valló rohingyák generációk óta ebben a régióban élnek, a buddhista többségű Mianmar kormánya többek között megtagadta tőlük az állampolgárságot. A jogfosztás egyik utolsó nagy állomása a 2014-es cenzus volt, amikor egyszerűen kihagyták a rohingyákat a népszámlálásból, mondván, hogy nem önálló népcsoport.

– Egy kisebbségi csoport mint ellenség kiszemelése a többség egységgé kovácsolásának káros, de rendkívül hatékony eszköze. Jelen esetben a mianmari kormány akarja ezt az egységet létrehozni. A buddhista többségű országban a túlnyomórészt muszlim vallású etnikumot – a diszkriminációt megalapozandó – illegális bevándorlóknak minősítették. Az idegenpozíciót erősíti az eltérő nyelv, s bár évszázadok óta Mianmar területén élnek, hivatalosan 1982 óta nincs állampolgárságuk, így nem vagy csak korlátozottan férnek hozzá az egészségügyhöz, munkaerőpiachoz, aminek hatására nyomorúságos körülmények között tengődnek. A helyzet odáig fajult, hogy ma már terroristáknak tekintik őket. Tény, követtek el fegyveres merényleteket az elmúlt években, de – mint a legtöbb fegyveres konfliktus – ez is úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Az utolsó tömeges exodus idén augusztus 25-én kezdődött, miután a rohingya felszabadítási hadsereg, az ARSA militánsai több mint harminc rendőri támaszpontot megtámadtak. A veszélyesnek bélyegzés klasszikus példája a dehumanizálásnak. Ezzel tudja a mianmari hadsereg legitimálni az üldözésüket.

Bár a nemzetközi jog számos oldalról próbálja garantálni, hogy ne fordulhasson még egyszer elő az, ami például a holokauszt idején. 1948-ban elfogadták, majd 1951-ben hatályba is lépett a Genocídium-egyezmény (genocídium = népirtás), amely szerint a nemzetközi közösségnek akár a fegyveres beavatkozáshoz is joga van, amennyiben hasonló eseményeket lát.

Sőt, mivel Ruandában és Srebrenicában megismétlődött a népirtás, 2005 óta ez már nemcsak jog, hanem kötelezettség. Más etnikai konfliktusokban humanitárius jelleggel van joga a szervezetnek a beavatkozásra. Humanitárius intervenciót viszont egyedül az ENSZ Biztonsági Tanácsa engedélyezhet, amelyet azonban a bürokrácián túl számos politikai érdek mozgat. Ruandában majdnem egymillió ember halálához vezetett, hogy egy hónapon keresztül nem mondták ki, népirtás zajlik.
A nemzetközi közösség egyelőre a rohingyák védelmét illetően is tétlen. Pedig humanitárius katasztrófájuk nem tegnap kezdődött, az első, 1977-es katonai megtorlás óta körülbelül egymillióan menekültek el Mianmarból.


Összeállította:
MARKOS MÁRIA