Nem ereszt a kétely

Csakis rágalom lehet, ő soha senkinek nem tudott volna ártani. És míg hangosan méltatlankodtunk, mélyen, belül, mindannyiunkban felvetődött a kérdés: és ha mégis?! A szemernyi kétely belénk fészkelte magát.

Bizonyára mindenkinek van hasonló története: ha nem is vele, ismerős ismerőse hallott már ügyről, ahol a tanárt – főleg, ha férfi! – zaklatással vádolják. Az igazság pedig rendre soha nem tisztázódik. Az örökzöld témát most az Orlai Produkció Kétely című előadása járja körbe.

1964-ben járunk, az Egyesült Államokban, Bronxban. A jó hírű katolikus St. Nicholas iskola igazgatónője, Aloysius nővér kemény nő. A gyerekek és a beosztottjai félnek tőle. Jól is van ez így, nyugtázza, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az iskolában rend és fegyelem uralkodjon. Ebbe a képbe rondít bele Flynn atya. A fiatal férfi barátságos, kedves a diákokkal. Törődik velük, figyel rájuk. Laza. Humoros. A gyerekek szeretik. Aloysius nővért pedig minden mozdulata, mondata irritálja. És felüti fejét a kétely: az egyik fiatal nővérnek feltűnik, a férfi különös figyelemmel tünteti ki az egyik fiút. A nézők pedig ezzel a fiatal, naiv, kedves, ízig-vérig keresztény nővérrel együtt ülnek fel az érzelmi hullámvasútra: fogalmunk sincs, kinek higgyünk. A kezdetben ellenszenves karakter szimpatikussá válik, a korábbi jófiú kétséget ébresztően viselkedik. Egyik pillanatban biztosak vagyunk ártatlanságában, a másikban arra tennénk le a voksunkat, bűnös.

Az eredeti regény Pulitzer- és Tony-díjat érdemelt, színpadi változata mellett film is készült belőle. Most Udvaros Dorottya és Fekete Ernő a két főszereplő. Mindketten tökéletesek a szerepben, színpadi jelenlétük beszippant és még hosszú hetekig nem enged. De remekel Simkó Katalin fiatal apácaként és Kéri Kitty kisebb epizódszerepében.

A volt tanárunkat azóta csak egyszer láttuk. A fiatal, erős férfiból megtört, beteg ember lett. Ma már nincs velünk.