Úrilányok az iskolapadban

Nincs olyan leánynevelő intézmény Pesten, ahol a 8–12 éves arisztokrata kisasszonyok nemzeti érzelemben tanulhatnának – ütött szöget a gondolat Teleki Blanka fejében.

A grófnő 1846-ban megalapította az első intézetet, de keserűen szembesült vele, hogy a kezdő tanévben csupán egyetlen leányzót írattak be, Deák Ferenc keresztlányát. A korszellemre jellemző, hogy a rosszul sikerült házassága miatt megkeseredett drámaíró, Madách Imre azt állította akadémiai székfoglalójában: a nők eleve alárendeltek és gyengék.

Ezen felháborodva hívta összefogásra 150 esztendeje a nőtársait Beniczky Hermin – asszonynevén Veres Pálné. Felhívására megalakult az Országos Nőképző Egylet, majd elindították a képzésüket, sőt iskolát építettek a pesti Zöldfa utcában. Hermin asszony akkor halt meg, mikor 1895-ben végre megnyíltak egyes egyetemek kapui a leányok előtt, akik így már diplomát is kaphattak.

Az urak belátni kényszerültek, hogy egy nő az orvosi pályán is ugyanannyit érhet, mint a hasonló tehetségű férfi. A tiszaújlaki úrilány, dr. Steinberger Sarolta az első nő, aki magyar orvosegyetemen végzettséget szerzett, így 1900-ban doktor kisasszony lett, s belépett a feministák közé.

Milyen pálya kínálkozott a képzett „kékharisnyáknak”? Lehettek tanítónők, postáskisasszonyok, ápolónők, de biztosabb életpályát jelentett, ha gyorsan férjhez mentek. A színpad kivétel volt, oda tehetséggel és némi szerencsével felkapaszkodhattak.

Érdekes módon az 1900-as évek elején fejlődésnek indult meteorológiai szolgálat is felfedezte a hölgyeket.

Az időjós műszerek kezelésével a háziasszonyok sokoldalú és közhasznú tevékenységet fejthettek ki, s ehhez „elégségesek azon ismeretek is, melyeket a mai nőnevelés nyújt” – írták 1901-ben. Gondolták, annyi sütnivalója egy nőnek is van, hogy észrevegye, ha csepereg az eső, s beálljon az eresz alá, ha zuhog…

Palágyi Edit összeállítása


FONTOSABB A VARROGATÁS
„Könnyed, sugár leány-alakok integetnek, a legszebb testgyakorlat: munka közben, de nem az íróasztal fölé görnyedten, hanem hasznos és egészséges foglalkozásban, kertészkedve, virággal, baromfival, s a konyhában foglalatoskodva, no meg egy kissé varrogatva is” – tudósít a hírlapíró egy fővárosi leánynevelő intézetről 1910-ben. Diplomát nem adnak, de az asszonyságra felkészítik a 14-16 éves leányzókat. Az ügyesebbje ezzel jobban boldogulhat az életben, mint a tanítónői diplomával – jegyzi meg a cikkíró. A szigorúan zárt intézményekben nem lehetett vidám az élet. Az egyik helyen megesett: a lányok lenyelték a fogkefét meg a kávéskanál nyelét, hogy kórházba kerüljenek. Lázadtak, mert nem találkozhattak az udvarlóikkal. A régi magyar filmben, a Péntek Réziben is láthattuk, hogy az apácák felügyelte árvaházakban élőknek még sanyarúbb élet adatott, s ha kikerültek, leginkább a cselédsors jutott nekik. Keveseknek akadt akkora mázlijuk, mint a filmbeli Rézinek – Turay Ida játszotta –, akit elvett az árvaház orvosa.