Bosznia véget nem érő háborúja

Az elmúlt hetekben nagy sajtóvisszhangot keltett Milorad Dodic boszniai szerb elnök beszéde, amelyben egyértelműen kijelenti, hogy a Szerb Köztársaság türelmesen megvárja a megfelelő pillanatot, hogy elszakadjon Bosznia-Hercegovinától. Dodic tervei nem érték váratlanul a térség lakóit és a nemzetközi közösséget, hiszen korábban a kiválásról szóló népszavazás is szóba került, amelyet egyelőre elhalasztottak. Mindez azt jelenti, hogy Dodic az 1992 és 1995 között zajló, 100 ezer – főként bosnyák - halálos áldozatot követelő háborút lezáró daytoni békeszerződésben foglaltakkal megy szembe. 

Eközben Bosznia lakóinak együttélésében még mindig a háború feldolgozásának hiánya jelenti az egyik legfőbb kihívást. A Szerb Köztársaság területén szinte csak a boszniai szerb hadsereg elesett katonáiról szóló emléktáblákat találni, alig akad olyan, amely a bosnyákok szenvedéseinek állítana emléket. Ebben az országrészben betiltották a srebrenicai mészárlást és Szarajevó ostromát oktató tankönyvek használatát is. Helyi szervezetek - sok esetben szerb résztvevőkkel - már évek óta dolgoznak azon, hogy párbeszéd induljon a kilencvenes évek elején történt széleskörű atrocitásokról, gyilkosságokról, nemi erőszakról, etnikai tisztogatásról és népirtásról. Céljuk, hogy feloldják azt a tabut, ami elválasztja egy ország vagy egy város lakóit egymástól. A vázolt politikai viszonyok között azonban erősödik a nacionalizmus, ami megosztja a társadalmat, a háborúval kapcsolatban pedig még mindig a tagadás és az elhallgatás az uralkodó hozzáállás. Jól példázza ezt a boszniai Visegradon található Vilina Vlas Hotel, ahol a háború alatt több tucat nőt tartottak fogva és erőszakoltak meg, ma mégsem található egyetlen apró emléktábla sem az áldozatokról, a wellness hotel szolgáltatásait pedig továbbra is zavartalanul élvezik a helybéliek. 

Ratko Mladicot évtizedekkel a háború után életfogytiglani börtönre ítélték. Ez hoz némi megnyugvást a boszniaiak számára - hogy a bűnösök végül így vagy úgy, de börtönben végzik -, a döntést azonban még a bosnyákok sem tudják egyöntetűen üdvözölni, hiszen nem pótolja veszteségeiket. A Mladic elleni ítélet fontos és példaértékű, ugyanakkor más elkövetők sok esetben büntetlenek, és így az áldozatok és hozzátartozóik elégtétel nélkül maradtak. Előfordul az is, hogy a túlélőknek saját városuk utcáján kell nap mint nap szembenézniük a már szabadult elkövetőikkel. A felelősségre vonás folyamata (akár a hágai Nemzetközi Bíróságon, akár a helyi bíróságokon) pedig gyakorlatilag nincs benne a közbeszédben, nem közvetítik a televízió- és rádiócsatornák, noha szintén fontos szerepe lenne a diskurzus kialakításában. 

A jelenlegi boszniai szerb elnök, Milorad Dodik álláspontja szerint azonban - az egykor Szarajevót ostromló, valamint több ezer férfi és fiú kiirtását elrendelő - Ratko Mladic elleni ítélet „szégyenteljes”, a hágai Nemzetközi Törvényszék működése pedig egyoldalú, mert „semmibe veszi a szerb áldozatokat”. Dodik szerint továbbá Bosznia-Hercegovina mesterségesen konstruált, és az általa vezetett szerb többségű országrésznek, valamint Koszovó északi részének Szerbiával kellene egységet alkotnia. Ezzel pedig vissza is érkeztünk a Szlobodan Milosevics egykori szerb és jugoszláv államfő által 1989-ben vázolt nagyszerb eszméhez, amely gyújtópontja volt Jugoszlávia konfliktusainak.  


Lator Anna, Szarajevó