Lélekharang az áldozatokért

A forgatókönyvet lapunk Nyíregyházán élő főmunkatársa, Balogh Géza írta a rendezővel – aki szintén ezer szállal kötődik e vidékhez –, a kárpátaljai Csonkapapiban élő Nagy Zoltán Mihály 1991- ben megjelent, azonos című regénye alapján.

A szerepeket nagyrészt a beregszászi magyar színház színészei játsszák, akik közül többen – így a főszereplő Tóth Esztert megszemélyesítő Tarpai Viktória vagy a szüleit alakító Trill Zsolt és Szűcs Nelli – ma már a budapesti Nemzeti Színháznak is elismert művészei.

A regényből korábban egyszemélyes színdarab – monodráma – is készült, azt is Tarpai Viktória adta elő. A filmben is rendkívüli érzékenységgel éli meg a szovjet katonák által megerőszakolt fiatal lány gyötrődéseit, nem eljátssza a szerepet, hanem ő maga válik Tóth Eszterré. A sátán fattyát jellemzi a balladai tömörség és homály: a történet részleteiből annyit kapunk, amennyi Eszter drámájának, a tiszta szívű teremtés testi és még inkább lelki pokoljárásának megértéséhez, átéléséhez szükséges.

De mi is történik Eszterrel?
Nagykendőbe burkolózva, öregasszonynak öltözve faluja – a fimbéli Beregszilas – asszonyaihoz csatlakozva karácsonyi csomagot visz „kis munkára”, málenkij robotra elhurcolt hozzátartozóinak – édesapjának, bátyjának és szerelmének – a szolyvai gyűjtőtáborba. Az őrök azonban a nagykendő alatt fölfedezik a fiatalságát, „beengedik” a táborba, és öten vadállati módon megerőszakolják. Méhében pedig megfogan „a sátán fattya”, apja egy részeg orosz katona. A borzalmat tetézi, hogy faluja kiközösíti, sokan katonakurvának tartják, eleinte még apja sem hisz neki. Rossz hírét hallva a lágerből hazatérő szerelme, István sem tudja, mit tegyen, s bár megpróbálja vállalni Esztert „a kis muszkával”, Istvánkával – akit róla neveznek el –, a lány végül mégis egyedül marad.

A háború után a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalja magyarságának tragédiájához az Eszter-sorsok is hozzátartoznak. A film lélekharangzúgás a holtakért és a túlélőkért. Az ártatlanokért.