Még mindig reménytelenül

Ha valaki venné a fáradságot, és 40-50 év múlva elolvasná Szécsi Noémi Egyformák vagytok című regényét (Magvető Kiadó), a két világ plasztikus, arányosan tálalt ötvözetével találkozna, melyből mélyebb történelmi ismeretek híján is reális képet kapna arról, milyen világban is éltek a maiak, mi több, a XIX. századi nőalakok megidézésével arról is, milyen világban éltek akkor.

A viszonyrendszerek fura-buja hálójában mi alapján gabalyodott férfi és nő, család és barátok. Az olvasó a hierarchiák – remélhetőleg akkor már döbbenetesnek ható – orgiáját találná meg. Igaz, ebben a Szécsi-féle világrendben (végre!) a női séma érvényesül. Úgy, ahogy mi, nők érzünk és gondolkodunk a minket körülvevő világról. Szatirikus, olykor-olykor parabolába hajló, a domináns férfiak uralta társadalom sok humorral – és keserűséggel – színezett bemutatása két vidékről a fővárosba felkerült nő (dupla hátrány!), a művelődéstörténész Em és a jogász Elza több évtizedes barátságán keresztül. Felvonulnak előttünk a '80-as, '90-es évek Magyarországát megidéző rokonok, bukott szerelmek és kihasználó pártfogók, a főváros szórakoztató karakterekbe csomagolt kulturális elitje egy trendi lakásétterem sznob pompájában toporog hatásos írói felütésképp.

Ám a főszereplők dacos elszántsággal mindvégig azok a nők, akik egyformák sikerekben és sikertelenségben, szerelemben és az idő múlásában – a férfiak szemében. A XXI. század a nők évszázada – sok „fontos” férfi tetszelgett már e propagandaszerepben az elmúlt húsz évben ezzel a szlogennel. A valóság inkább az, hogy a XXI. század a lázadó, az egyelőre még mindig reménytelenül lázadó nők évszázada.
 

(Szécsi Noémi: Egyformák vagytok, Magvető, 2017.)