Nincs bocsánat

Attila hároméves volt, amikor apja, a szappangyári munkás eltűnt. Nem „kitántorgott Amerikába”, mint hitték, hanem hazament Romániába, és megnősült, Pesten hagyott neje viszont e nevet viselte: özv. József Áronné. Fiukat minden siker dacára 32 éves korában is apahiány gyötörte. A költő Jolán nővérével és Etus húgával húzta meg magát 1937 telén egy alig fűtött, huzatos balatoni vendégházban, miután kikerült a szanatóriumból. Úgy érezte, gyereksorba süllyedt, és feladta. Bűntudatot hagyott maga után. Vigyázhattak volna rá jobban – ez rágta kortársai szívét.

Titkok és vádaskodások után utolsó szerelme, Illyés Gyuláné Flóra törte meg a hallgatást: 1987-ben megjelent könyvében megírta emlékeit József Attiláról, közreadva levelezésüket. Flóra 1937 februárjában találkozott a költővel társaságban, s egy füstös szobában elvégezte vele a Rorschach-tesztet, amelyet személyiségelemzésre használnak. A teszt feléig jutottak, a költő nem fejezte be, annyi mindent látott bele lelkéből a „tintapacákba”, hogy leszállt az éj. A teszt sokáig lappangott, mígnem felbukkant.

A ma már professzor Bagdy Emőke volt az egyik, aki 1984-ben csomagot kapott Flórától: egy név nélküli tesztet, hogy értékelje ki. Nem tudta, ki lehet az, akinek lelki mélységeibe belenéz, de meglepően pontos képet adott, pszichológiai szakvéleményében rátapintott: „valódi veszélyt az önpusztító indulatok jelenthetnek a személyiségre nézve”. József Attilát menthetetlen skizofrénnek hitték kezelői, de igencsak tévedtek. Ma a pszichiáterek vélhetően személyiségzavart, Borderline-szindrómát diagnosztizálnának, felírnának tablettákat, állapotát kézben tarthatnák.

Örök kérdés, jobb sorsa volna-e ma a költőnek, aki így indult a nagy útra: „Széthull a testem, mint a kelme, / mit összerágtak a molyok. / S majd összeszedi a halott, / ki élt, ki dajkált énekelve.”