Robbanásszerű változás bolygónkon: 2050-re a munkaképes korúak negyede afrikai lesz

Ez a hatalmas népességnövekedés már most is kihívásokkal teli veszélyeket rejt a közelség miatt leginkább érintett Európa számára.

A biztonság hiánya a terrorizmus melegágyává tette e munkanélküliséggel, szegénységgel és éhínséggel küzdő földrészt, amely – a klímaváltozás nyomán az elsivatagosodással együtt – a migráció növekedését eredményezi. Európa szinte bármire kész, hogy segítséget nyújtson a fekete kontinensnek. Néhány nappal az Afrikai Unió és az Európai Unió ötödik közös, elefántcsontparti csúcstalálkozója előtt, Brüsszelben a kapcsolatok új alapokra helyezéséről szólt a két tömörülés politikai és gazdasági vezetőinek együttgondolkodása.

„Sok éven keresztül Európa nem adta meg Afrikának a megérdemelt figyelmet. Gyakran félrenéztünk, nem törődve a veszélyekkel. Nem ismertük fel, hogy mindaz, ami Afrikában történik, elemi stratégiai érdekünk” – ismerte el Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a brüsszeli sajtókonferencián tartott nyitóbeszédében.

Afrika támogatása nem csak kötelesség – a közös gazdasági és politikai érdek nyilvánvaló. A földrész a számos problémán kívül valódi lehetőségeket is rejt.

Tavaly a gazdasági növekedés szempontjából öt afrikai ország is bekerült a top tízbe, több mint hétszázalékos hozzájárulással a világ össztermékéhez.

Afrika kulcsfontosságú nyersanyagai az ipar számára nélkülözhetetlenek: az elektromos autók akkumulátoraihoz nélkülözhetetlen kobalt készletének 64 százaléka Kongóból származik; a tantált, amelyet napelemekhez használnak, Ruanda biztosítja; a platina, amely többek közt a károsanyag-kibocsátás csökkentésében játszik szerepet, Dél-Afrikában lelhető fel. Bár 2012-ben partnerségi megállapodás született az unió és az Afrikában geológiai kutatásokat végző cégek között, a környezeti fenntarthatóság még mindig óriási problémát jelent.

Mint ahogy az ENSZ által a szegénység csökkentése érdekében felállított Fenntartható Fejlődési Célok elérése is távol esik a valóságtól: az afrikaiak egyharmada humanitárius segélyből tengeti mindennapjait; a legelmaradottabb területeken az emberek 60 százaléka kevesebb mint napi egy euróból él. Az afrikaiaknak csak 15 százaléka rendelkezik otthoni internettel, az otthonok harmadában van csupán elektromos áram.

Az oktatás alapvető hiányosságairól mindent elárul az a tény, hogy az írástudatlanok aránya a világon a Szahara alatti Afrikában a legmagasabb: a gyerekek ötöde nem jár iskolába, és a fiatalok csaknem 60 százaléka semmiféle képzettséggel nem rendelkezik. Ezek után meglepő, ha a fiatal afrikaiak elhiszik magukról, hogy nincs veszítenivalójuk, s bedőlnek azok csábításának, akik Isten nevében hirdetnek erőszakot?

Tajani arról is beszélt, hogy a következő, többéves uniós költségvetési ciklusban legalább 40 milliárd eurót különítenek el a tervek szerint az afrikai befektetési alap számára.

Ez a javasolt összeg tizenkétszer nagyobb, mint a jelenlegi költségvetés beruházási terve, s – a remények szerint – elég nagy összegnek számít ahhoz, hogy a fekete kontinensre vonzza az európai magán- és állami beruházásokat. A cél egy Afrikának szánt, reális „Marshall-terv” segítségével a fenntartható ipari termelés, a megújuló energiaforrások, megfelelő vízgazdálkodás, közlekedési és digitális infrastruktúra fejlesztése.

Az Európai Unió – a tagállamok közös fejlesztési politikájának köszönhetően – nemcsak Afrika-szerte számít a legnagyobb adományozónak, hanem a világ többi részében is.

Csak Afrikában évente 20 milliárd eurót fektet be az EU, ám a beruházások mellett létezik egy másik kulcsfontosságú tényező is a kontinens jövőjét illetően, ez pedig nem más, mint a biztonság megteremtése.

A legfontosabb kérdések egyikét Federica Mogherini, az Európai Bizottság külügyi biztosa tette fel: hogyan használják fel az Afrikába pumpált pénzt?

A probléma égetőbb, mint innen Európából nézve gondolnánk – a mali miniszterelnök beszéde az uniós intézmények vezetőinek szánt vádirat volt. A Líbiában – a brit és francia bombázások után – kialakult káoszért az uniót okolta, ugyanis mára egyértelművé vált, az EU-s segélyekből fenntartott líbiai menekülttáborokban rabszolga-kereskedő hálózatok működnek. Abdoulaye Diop ismételten felhívta a Nyugat figyelmét arra, hogy a Kadhafi bukása óta az Európába tartó népvándorlás fő állomásává vált Líbia nemcsak a mintegy 1500 militáns csoportnak ad otthont, hanem az afrikai emberkereskedelem és -csempészet fő elosztó központjává is vált. 500 millió eurót kért – a jelenlegi 165 millió helyett – a G5 Sahel néven ismert, Burkina Fasót, Csádot, Malit, Mauritániát és Nigert magában foglaló tömörülés nevében a közös haderő fejlesztésére.

Hasonló tapasztalatokról beszélt Moussa Faki Mahamat, az Afrikai Unió elnöke is. A konferenciát követő, Mogherinivel közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Afrikai Unió nyomozást indított a líbiai rabszolga-kereskedelem és a menekültek bántalmazása miatt. „Líbiában jelenleg nincs állam, nincsenek jogok, nincs törvény” – nyilatkozta az Afrikai Unió elnöke. S a világ második legnagyobb földrészén nem Líbia az egyetlen ország, amelyre igazak ezek a kemény állítások.

Markos Mária, Brüsszel