Amikor a legnagyobb gyermek első osztályos lett, Deák Józsefné családja még Hódmezővásárhelyen lakott. A kislányt a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola normál osztályába íratták. Mivel „nem ment neki az írás meg az olvasás”, már az első osztályt újra kellett járnia. Ekkor elküldték vizsgálatra, Szegedre, ahol megállapították, hogy diszlexiás és diszgráfiás – olyan részképességzavara van, amely akadályozza az írás, olvasás gördülékeny elsajátításában. Mivel évet ismételt, egy osztályba került a sorban utána következő öccsével.

Őt már iskolakezdéskor szakértői vizsgálatra küldték. Róla, majd sorban az összes többi gyermekről is megállapították ugyanezeket a diszkezdetű állapotokat. Deák Józsefné szerint gyermekei ezt tőle örökölhették.

Amikor a két legnagyobbról kiderült, hogy „normál iskolában nem tudják tartani a tempót”, édesanyjuk átíratta őket a Kincsesház Alapítványi Iskolába, amely sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásával foglalkozott. Ugyanoda került a harmadik gyermek is.

Hódmezővásárhelyről Földeákra költöztek, a szülők elváltak. 2007 nyarán, a tanévkezdés előtt csődbe ment az országos iskolahálózatot működtető Kincsesház Alapítvány, amely körülbelül 100 millió forinttal tartozott az oktatási tárcának. Így a negyedik gyermeket Földeákra íratták az általános iskolába, normál osztályba. Neki is problémái voltak azonban az írással, olvasással, osztálytársai csúfolták. Kapóra jött, hogy a Kincsesházba járó gyerekeket átvette a Táltos Tehetséggondozó Iskola, amely akkor kezdett sajátos nevelési igényű (sni-s) gyerekekkel is foglalkozni. Másfél év után ezt a fiút is átíratták a Táltosba.

Ugyancsak a Táltosba került Deák Józsefné ötödik és hatodik gyermeke. Közülük az idősebb Földeákon kezdett, de megbukott, így a Táltosban ők ketten is azonos osztályba jártak. Az idősebbnek valószínűleg súlyosabb a problémája, mint a többieknek, de nem tudni, mennyivel: F70-es besorolású szakértői véleményt kapott, ami nemcsak részképességzavart, hanem enyhe értelmi fogyatékosságot is jelent. Deák Józsefné szerint úgy állították ki azt a papírt, hogy a fiúnak át sem kellett menni Szegedre, a szakértői bizottság elé. Ezt utólag nem lehet bizonyítani, tény, hogy minél súlyosabb egy gyermek állapota, annál több támogatást lehet kapni a képzésére. Azt is lehetetlen visszamenőleg ellenőrizni,  megtartották-e mindazokat a fejlesztő órákat, amelyekre a magasabb támogatást adta az állam, de eredményük nem látszott.

Az övéihez hasonló, rossz tanulmányi eredményű gyerekeket Hódmezővásárhelyen leginkább a „hatkettőbe”, a Kalmár Zsigmond Szakközépiskolába veszik föl. Ide került Deákné két legidősebb gyermeke, miután elvégezték a Táltost. A fiú kőművesnek tanult volna, a lány porcelánkészítőnek, de kimaradtak.

Az anya szerint testnevelésből buktak meg, mert Földeákról nagyon korán kellett volna indulni, hogy odaérjenek a kötelező úszásra. Először azt hittem, igazolatlan mulasztás miatt rakták ki őket az iskolából, de az édesanya szerint a fiúnak pótvizsgáznia kellett, mert minden másból átment, csak testnevelésből bukott meg.

A harmadik gyermek az első osztályban bukott ki a „hatkettőből”.

Egyiküknek sem lett szakmája, de most mindhárman dolgoznak: betanított munkások egy pékségben.

Deák Józsefné szerint a vállalkozó emberséges, vallásos ember, nem nagyon kap más dolgozót, az állam pedig támogatást ad a 25 éven aluliak foglalkoztatására.

A negyedik gyermek végzős a „hatkettőben” – hetük közül egyedül neki van komoly esélye, hogy megkapja a szakmunkás-bizonyítványt. A porcelángyárba jár gyakorlatra, szeretik ott. A tavaly egyszerre végzett két fiút is fölvették ugyanoda porcelánkészítőnek, de csak a fiatalabb jár első osztályba.

Amikor az édesanya óvatlanul megmutatta, hogy az idősebbnek F70-es szakvéleménye van, amit a Táltos nem jelzett az iratokban, a fiút áttették egy kisegítő osztályba,  ahol nem porcelánkészítést tanulhat, hanem asztalos-szerelő részszakmát. Ő ezt nem akarja, a többiek csúfolják, nem hajlandó iskolába járni. Elmúlt 16 éves, tudja, hogy nem iskolaköteles. Egész délelőtt alszik, mert éjszaka számítógépezik. Tizennyolc éves kor alatt sehová sem veszik fel dolgozni.

A hetedik gyermek, Virág a Táltosban kezdett. Nyolcadikba ment volna a most folyó tanévben, de idén nyáron pénzügyi problémák miatt bezárt a Táltos Iskola is. Bálint Gabriella önkormányzati képviselő feljelentésére rendőrségi nyomozás indult költségvetési csalás gyanújával, amelyet október végén átvett az adóhatóság bűnügyi igazgatósága. A 114 gyermeket szétosztották főként vásárhelyi iskolák között. De aki nem ott lakik, azt csak a lakóhelye szerinti körzeti iskola vette át, mert annak kötelező volt. Virág Földeákra került nyolcadikosnak, de egy-két nap után nem volt hajlandó iskolába menni, mert kiderült, hogy noha a Táltosban négyes tanuló volt, és szeretett oda járni, sokkal kevesebbet tud, mint földeáki osztálytársai. Szó volt arról, hogy magántanulóként folytatja, de édesanyja szerint jelentős szakpedagógusi segítség nélkül nem sok esélye van, hogy letegye a vizsgákat.

*

Miközben egyre kevesebb gyerek születik, itt van hét fiatal ember, és lehet, hogy a szemünk előtt kallódnak el. Szerepük van ebben született rendellenességeiknek – ám azokat ma már jelentős mértékben lehet kezelni. Az írott szöveggel nehezen boldogulnak – de hallás után megértik és megjegyzik a dolgokat. Többüknek kiváló a kézügyessége. Aki már dolgozik, szorgalmas, szereti a munkaadója. Képzettség nélkül mire jutnak az életben – pláne, ha enyhül a munkaerőhiány?

Nyilván a szülő sem hibátlan, ám hiába próbálta elkerülni, hogy a normál gyerekközösségekben csúfolják, megalázzák sajátos nevelési igényű gyermekeit, hogy azok sírva járjanak csupa kudarcért az iskolába. Az alapítványi iskolákat viszont sorra bezárták pénzügyi zavarok miatt.

Nincs más megoldás, mint tehetetlenül nézni, hogy a legkisebb gyermek talán már a nyolcadikat se fejezze be? Ezt kérdeztem oktatási szakértőktől, akik azonban a részletek ismerete nélkül nem szívesen mondtak véleményt – azonkívül, hogy ez a történet a magyar oktatási rendszer állatorvosi lova.

Végül Nahalka István tett konkrét megjegyzéseket. Szerinte az oktatási rendszer felelőssége, ha csak akkor derül ki, hogy egy kisgyerek „diszes”, amikor végigjárja az első osztályt, ahol lelketlenül megbuktatják, mert azt gondolják, ezzel tesznek jót neki.

A szakértő szerint nem fordulhatna elő, hogy valaki „normál iskolában nem bírja a tempót”. Minden kisgyereknek saját tempója van, érdemi pedagógiai differenciálással minden gyerek számára meg lehet találni a módot, hogy optimálisan fejlődjék. Középosztálybeli emberek azzal próbálnak a maguk számára felmentést találni, hogy biztosan az érintettek tehetnek róla. Ilyen a család, ilyen kultúrával jönnek. Pedig nincs felmentés.

Adatok bizonyítják, hogy bár mi, magyarok képtelenek vagyunk csökkenteni az iskolában az esélyek egyenlőtlenségét, más országban, más szemlélettel képesek erre.