Bársonyos hangok

Claude Flagel belga tekerőlantművész, lemezkiadó egyszerűen parasztzseninek nevezte, amikor 2015- ben – születésének századik évfordulóján – felavatták a szobrát, Raffay Dávid alkotását. Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, ezüstkoszorús hangszerkészítő mester, előadóművész, a Bársony Mihály-örökség gondozója így ír róla: „Hihetetlenül precíz, végtelenül találékony mester volt. Villany nélküli tanyáján ugyanolyan minőségi munkát végzett, mint bármelyik mesterhegedűkészítő. Minden szerszámát, sablonját maga készítette, minden hangszerének vevőjét fölírta. Saját magát »gyűjtötte«.” Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, népzenész, népzenekutató, a Nemzet Művésze – akinek szintén Bársony Mihály készítette tekerőlantját a hetvenes évek elején – egy olyan fantasztikus generáció tagjának nevezi, amely még „a munkát nemcsak komolyan vette, hanem szerette is”. És hozzáteszi: olyan világlátása volt, hogy egyetemet végzett emberek is megirigyelhették.

De hogyan őrzi az 1989-ben, 73 éves korában elhunyt tekerőlantés citerakészítő népzenész, a Népművészet Mestere alakját a helyi emlékezet? Pásztor Ferenc, aki nála 18 évvel később született, s gyermekként a szomszéd tanyán laktak, klarinétjának hangját említi – mert azon is kitűnően játszott. Testvérbátyjával, Józseffel klarinét-tekerőlant zenekaruk volt, muzsikáltak disznótorokon, névnapokon, padkaporos bálokon, lakodalmakon.

A család hetedik gyermekeként minden munkához értett, és mindent kiokoskodott. Fúrt-faragott a tehenek mellett, csinált kicsi kocsit, sőt működő kis cséplőgépet is. A szemek apró zsákocskákba hullottak, törekrázó is volt – amikor tovább kellett vonulni, a gép elé egy ürgepárt fogott. Győző Gyula, Pásztor Ferenc rokona – aki ma is egy tiszaújfalui tanyán lakik – arról beszél, hogy Miska bácsi mindent megjavított a rokkától a falióráig. Maga is készített bútorokat, a fához különös vonzalma volt. És mivel a bőre nem bírta a borotvapengét, a villany nélküli esztergához hasonlóan lábbal hajtható „villanyborotvát” szerkesztett, azzal borotválkozott.

Lánya, Bársony Andrásné Bársony Rozália (a faluban Rózsának hívják) mondja: édesapja hat elemit végzett, de nagyon jó esze és ügyes keze volt. Amit faragott a kisbicskájával a jószágokat őrizve, annak egy részét eladta, így tudta megvenni öt pengőért – ötven kiló búza áráért – élete első, törött tekerőlantját. Tizenhat éves volt ekkor, s megjavította, játszott rajta. Aztán húszévesen elkészítette az első saját tekerőjét, amit még csaknem 220 követett. Sok-sok citerát készített, de csinált ajtót, ablakot és gyerekjátékokat, sőt kemencét is. Mikor feleségül vette Vikor Róza Ottíliát, maguk építették fel a tanyájukat, nem kellett hozzá külső segítség. Mintaszerűen gazdálkodtak, amibe belefogott, azt megnézhette akárki.

Sokak véleménye, hogy ha ő nincs, a tekerőlantot valószínűleg nem fedezték volna fel mindjárt a táncházmozgalom hajnalán, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Már 1968-ban a Népművészet Mestere címmel tüntették ki, tanyáját ismert zenészek sora kereste föl, s lett vissza-visszatérő vendég. Claude Flagelt – akivel Kalocsán, a Duna Menti Folklórfesztiválon ismerték meg egymást – a népzenekutató Sárosi Bálint vitte el hozzá először, Sebő Ferencet pedig később az akkor már Bársony-tekerőn játszó Claude Flagel. S jöttek velük költő barátaik is, Nagy Lászlótól Weöres Sándorig.

Bársony Rózsát pedig egy 1972-es Szabad Földben, 17 évesen ott láthatjuk édesapja tekerőlantjával a Ki mit tud? elődöntős szereplőjeként a címlapon. Népművelő-pedagógus végzettséggel mindig hű maradt a szülőfalujához, ma ő a Bársony Mihály Népdalkör vezetője, s a zenekarban – melynek elődjét még édesapja hozta létre – citerán és tekerőlanton játszik. Sokadmagukkal minden évben fellépnek a Bársony Mihály Tekerőlantos Találkozón, ott hallottam őket legutóbb.

Éltetik a mester, a parasztzseni szellemét. Büszke lehet rá Tiszaalpár.