Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
ÉVFORDULÓK
Az első magyar musicalt a Petőfi Színházban mutatták be 1961. január 12-én: Hubay Miklós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művét.
A Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére 2012 óta e napon ünnepeljük a magyar musical napját.
Bár a műfaj minden ízében amerikai, a musical és a Broadway fogalmát sokszor együtt emlegetjük – a történeti hűség megkívánja, hogy megemlítsük: a legendássá vált 42. utcai helyszínt elsősorban a Kelet-Európából bevándorolt producerek tették híressé. Az első igazán modernnek számító musicalt, a West Side Storyt Leonard Bernstein és Stephen Sondheim jegyzi 1957-ből. A Hair az első olyan, kultikussá vált musical 1969-ből, amely szinte kizárólag beat- és rockzenére épült. A műfaj „királya” vitathatatlanul a termékeny sikerszerző, Andrew Lloyd Webber: 1971-ben mutatták be a Jézus Krisztus szupersztárt, 1976-ban az Evitát, 1981-ben a Macskákat, majd 1986-ban Az operaház fantomját. Hazánkban a hetvenes évektől olyan sikerművek születtek, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, az István, a király, A padlás, a Légy jó mindhalálig, a Valahol Európában, A dzsungel könyve, a Hotel Menthol vagy a Made in Hungária.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu