Királyok és hercegek

Mert lehet azt kérdezni, hogy abban mi a szép, ha enyhén túlsúlyos alakok nyilakat dobálnak egy kerek, számmezőkre osztott táblába, mögöttük pedig giganagy söröskancsókból isszák a sört, és szemmel láthatóan nincs olyan néző, kinek az orcája ne volna piros, a szeme pedig ne csillogna úgy, mintha a lottón legalább négytalálatosa lenne, óránként. De a dartsban nem is a szépséget kell keresni. Hanem az egyszerűséget. Azt, hogy ez olyan sport, hogy itt akár egy év alatt is a csúcsra juthat bárki.

Ahogyan tette ezt most egy angol villanyszerelő, Rob Cross, aki 2016-ban még fázisokat ellenőrzött, kapcsolókat szerelt – a 2018-as év első napján pedig hazavitt 140 millió forintnak megfelelő angol fontot. Csak azért, mert megnyerte élete első PDC dartsvilágbajnokságát. Ráadásul nem is akárhogyan, s nem is akárkit győzött le. Akit megvert, az nem más, mint Phil Taylor, a darts tizenhatszoros világbajnoka, élő legenda, s aki ezzel a vereséggel be is fejezte pályafutását. Erre szokták azt mondani, hogy meghalt a király, éljen a király – bár Cross még csak legfeljebb herceg, míg Taylor igazi dartsőméltósága.

Cross nagyságát nem csupán az mutatja, hogy a döntőig menetelve bajnokokat győzött le, a fináléban pedig a 7:2-re verte Phil Taylort, hanem az is, hogy a trófeáját a legenda kezébe adta, hogy még egyszer, utoljára a magasba emelhesse azt. Az ilyen apró gesztusok miatt születnek a legendák.

Rob Cross (képünkön) példája pedig azt mutatja, hogy legyél te bárki is, a nép egyszerű gyermeke, tapétázó, bárpultos, gázszerelő, netán tanár, dolgozz gyárban, földeken vagy hivatalban, ha van egy álmod, és szeretsz játszani, és teszel is érte, akár egy év alatt olyan magasságokba emelkedhetsz, ahol mindenki téged ünnepel. Ezt a győzelmet csakis magadnak köszönheted, a tehetségednek és kitartásodnak. S ehhez még csak kockahas sem szükséges, sem erős tüdő. Csupán a táblát kell érezni, és azokat a kis nyilakat – amivel a dartsot játsszák – úgy kell célba juttatni, ahogyan arra senki más nem képes.