Légy hű mindhalálig!

Tizenhat fénykép, összességében kereszt alakba rendezve a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a kiadványán, amelyet a Parlament felsőházának dísztermében tartott, Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után című konferencián kapunk kézbe.

A mártírok között volt, akit agyonlőttek, mást kivégeztek, ismét mást agyonvertek, halálra szurkáltak, vagy aki rejtélyes módon eltűnt.

A hatalom felekezeti megkülönböztetés nélkül csapott le azokra, akiket magára nézve veszélyesnek talált. Erre mondta találóan az egyik előadó, hogy ez a mártírok ökumenéje. Nekik állít emléket a kiadvány, számukra jelenthetett elégtételt a konferencia.

Sokakban él az a képzet, hogy a Kádár-korszak egyházpolitikája Rákosiéhoz képest enyhébb volt. Ez a forradalom leverését követő időkről semmiképpen nem mondható el.

A hatalom új urai, vagy inkább elvtársai a korábbi egyházpolitikát folytatták. Az egyházakat ugyanúgy „konkurens vállalatnak” tekintették, ahogy azt hatalma teljében Rákosi cinikusan megjegyezte. Csak a katolikus egyház papjai, szerzetesei, tisztségviselői ellen 1945 és 1972 között 2500–3000 elmarasztaló ítéletet hoztak. Nincs enyhülés a forradalom
leverését követően.

Erőszak áldozata lett például Kis Szaléz ferences szerzetes, akit 1946-ban a szovjet hatóságok végeztek ki, miután megásatták vele a sírját.

Romzsa Tódor görögkatolikus püspököt 1947-ben a szovjet állambiztonságiak elgázoltak, majd egy ügynök a kórházban megmérgezte.

Meszlényi Zoltán címzetes püspök 1950-ben a kistarcsai internálótáborban a megpróbáltatások és az orvosi segítség hiánya miatt halt meg.

Gáspár Gusztáv hittanár a váci fegyház mostoha körülményei miatt hunyt el. Vezér Ferenc pálos szerzetest 1951-ben koncepciós per vádlottjaként ítéltek halálra és végeztek ki.

Kriszten Ferenc Rafael ferences szerzetest a kihallgatásai során súlyosan bántalmazták, szervezete a börtönben 1952-ben mondta fel a szolgálatot. Sándor István szalézi szerzetest 1953-ban végezték ki.

Rásdy András református lelkész a kistarcsai internálótáborban halt meg 1953-ban. Balogh Mátyás református lelkész ugyancsak 1953-ban halt meg a váci börtönben.

Pógyor István református ifjúsági vezető szintén 1953-ban vált a diktatúra áldozatává a budapesti Gyűjtőfogházban.

Íme tehát néhányan a forradalom előtti egyházi áldozatok közül.

A sor azonban folytatható 1957-ben is. Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébánost a Tisza gátján ütöttékverték a pufajkások, majd lőtték agyon. Szekuli Pál piarista szerzetessel, ösküi káplánnal ugyanennek az évnek a decemberében végzett a pártállam politikai rendőrsége.

A kutatások szerint az ’56-os forradalmat követően legkevesebb hét papot gyilkoltak meg megfélemlítés céljából.

Brutális kegyetlenséggel végeztek Brenner János káplánnal is. Lássuk az ő történetét részletesebben!
Éjfél felé járt az idő 1957. december 14-én, amikor zörgettek a Szentgotthárdhoz tartozó Rábakethely plébániájának ablakán. Fiatalember kért segítséget a káplántól: nagybátyja haldoklik a közeli Zsidán, jönne-e feladni neki a betegek szentségét. Természetesen. A 25 éves káplán a késői időpont ellenére a templomból azonnal magához vette a szentséget, és indult a szomszédos faluba. Valójában a halálba: útközben megtámadták és 32 késszúrással megölték. A boncolási jegyzőkönyv szerint a nyakán olyan töréseket találtak, amelyek csak taposással idézhetők elő. A nyomozás végül nem vezetett eredményre, a gyilkosokat futni hagyták. Vajon miért akarták mindenáron eltenni láb alól a fiatal káplánt? „Politikai tevékenységet nem végzett, egyéniségével vonzotta az embereket”, állt a jellemzésében. Az ilyesmi igen veszélyes jellemzés a kádári időkben. Népszerű volt a fiatalok körében, amikor tehette, pásztorolta őket, és nemcsak a templomban, hanem azon kívül is. Meg kellett halnia. Brenner János vértanú boldoggá avatása idén májusra várható Szombathelyen.

Vagy álljon itt egy másik sors, az 1957-ben eltűnt Pap Béla karcagi református lelkészé. Ellehetetlenítése már a Rákosi-korszakban megkezdődött, és abban egyházi vezetők is közreműködtek. Azok, akiket az egyházhoz hű püspökök helyébe raktak Rákosiék. Pap Béla élesen szembeszállt az iskolák államosításának gyakorlatával, s kiállt a kuláknak bélyegzett egyháztagok mellett is. Felszólalt az erőszakos téeszesítés ellen, s ezt indítványozta az egyházi vezetésnek is. 1951-ben tartóztatták le, nem sokkal azt követően, hogy Péter János püspök – Kádár későbbi külügyminisztere – nem tudta őt meggyőzni arról, hogy változtasson nézetein. A börtönből csak 1956 nyarán szabadulhatott, de karcagi lelkészi állását nem kapta vissza. Egy évvel később a Bakonyban eltűnt, földi maradványainak azonosítása azóta sem történt meg.

1958-tól a hatalom finomított a módszerein. Egyrészt továbbra is használták a békepapi mozgalmat az egyház belső bomlasztása érdekében, másrészt bírósági eljárások keretében zártak rács mögé papokat, híveket. Ennek érdekében kreálták az úgynevezett Fekete Hollók-ügyet. Több száz, egyházhoz kötődő személyt figyeltek meg már 1957–58-tól, majd 1961 februárjának egyik éjjelén egyszerre tartottak náluk házkutatást és tartóztatták le sokukat. Végül 86 elmarasztaló ítélet született. A bírók összesen 340 évet osztottak ki. Az utolsó fogoly a hetvenes években szabadulhatott.

Mielőtt azonban a hatalom a neki nem tetsző egyházi személyek likvidálása helyett „csupán” a börtönbüntetést, megfélemlítést választotta, 1957. december 31-én, tehát hatvan évvel ezelőtt kivégeztette Gulyás Lajos református lelkészt. Pere a Nagy Imre miniszterelnök ellen kezdeményezett eljárás főpróbája volt. Gulyás Lajos a háború után lelkészi hivatásának gyakorlása mellett a Kisgazdapártban is politizált, ám attól kezdve, hogy a demokráciát ellehetetlenítették, kizárólag a családjának és a gyülekezetének élt. A forradalom idején Levél községben szolgált lelkészként. Október 26-án a mosonmagyaróvári sortűz miatt feldühödött tömeget csitította. A következő év februárjában tartóztatták le, s a Földes Gábor-per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. Kegyelmet az Elnöki Tanács elnökétől, az ugyancsak református Dobi Istvántól kaphatott volna, ő azonban nem élt a lehetőségével, és Gulyást az év utolsó napján kivégezték. Meggyilkolásának üzenete: ha egy lelkészt kivégezhetnek, akkor bármi megtörténhet. Gyülekezetén és tágabb családján kívül az akkor 13, 12 és 10 éves gyermeke gyászolta. Gulyás Lajost 33 év múltán, 1990 márciusában rehabilitálták.

Az ősegyházban tartotta a mondás, hogy a mártírok vére magvetés. Igaz volt a szocialista idők egyházüldözésére is. A magát öröknek tartó rendszer véget ért, az egyház kétezer év múltán is él.