Te nekem ne parancsoljál!

Évek alatt szaporodott fel az a kétmilliós tartozás, amit egy nemrég elhunyt idős asszony hagyott a lányára. Nyugdíja jelentős részét különféle termékbemutatókon költötte el, semmire sem jó vagy túlárazott árukra. Lánya, a lakás és az adósság örököse, aki jogi eljárásokkal próbálja enyhíteni a kárát, név nélkül elmesélte, mennyire nehéz ellenállni a csalók csábításának.

Van egy idős, több betegségtől szenvedő ember, akinek az orvos számos gyógyszert ír fel a bajaira. Az orvosságoktól azonban nem vagy csak alig javul. Az egészségügyben részvétlenek vele. Egyszer csak felhívja telefonon egy kedves beszédű idegen, és ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatra hívja. Nem kell félni, nem kerül semmibe, nyugtatja, ez egy állapotfelmérés. A készülék minden látható és láthatatlan betegséget kimutat, ha netán lenne valami, a doktor úr majd tájékoztatja a továbbiakról.

A vizsgálat a lánya szerint hókuszpókusz: a mama ujjaira tettek valamilyen érintkezőt, a műszer azonnal kilengett, mire mondták, hogy jaj, nagy a baj, a mama tele van elektromossággal. De itt van ez a két mágneses párna, ha megveszi darabját 50 ezer forintért, ezek majd kihajtják belőle a fölösleges áramot.

A lánya figyelmeztette, hogy szerinte nincs azoknak a párnáknak semmilyen gyógyhatásuk, az édesanyja mégis kifizette, amikor kiszállították, mert azzal fenyegették: ha nem adja oda az 50 ezret, akkor 40 ezer forint bánatpénzt kell fizetnie, és még a párnát is visszaviszik.

Máskor azt mondták: nyert egy 200 ezer forintos utat – de csak akkor utazhat el, ha vásárol valamilyen nagy értékű árut. Máskor ajándékba kapott egy porcelánkészletet – pár gagyi, hamisítvány csetrest – vagy olcsó parfümöt. Volt, hogy vendégül látták, etették, itatták – de közben folyton valamilyen szükségtelen árut kínáltak neki. Ha látták rajta a vásárlási hajlandóságot, félrehívták egy külön terembe, s nem engedtek, amíg alá nem írt valamilyen szerződést.

A néni a termékbemutatókon új ismerősökre talált a hiszékenységüknél fogva odacsalt hasonló emberekben. Szinte függővé vált attól, hogy a bemutatók szervezői borzasztóan kedvesek voltak vele.

Annyira szeretett oda járni, hogy amikor elesett és nem tudott egyedül elmenni, megkérte a lányát, hogy kísérje el.

Nem próbálta lebeszélni? Dehogynem!

Újságcikkeket mutatott, hogyan csaptak be időseket. Volt, hogy nekitámadt: elégetted a gyógyszereidet, pedig te is látod, hogy ezektől a párnáktól nem gyógyulsz semmit! Nagyon szerette a lányát, mégis azoknak hitt, akik hízelegtek neki.

A hatvan év körüli lánynak lelkiismeret-furdalása volt, mert egész nap dolgozott, nem tudott folyton az édesanyjával lenni. Ez a korosztály még úgy szocializálódott, hogy a gyerekkel szemben mindig a szülőnek van igaza. Ezt az édesanyja is tudta. Eleinte rászólt a lányára: te nekem ne parancsoljál! Mikor mondta, hogy nem parancsolni akar, csak kéri, gondolja meg, a válasz az volt: az én pénzem, arra költöm, amire akarom! Később, mint egy gyerek, ha rossz fát tesz a tűzre, már a lánya elől is titkolta, mikor mit vett a szélhámosoktól.

Akkor a lánya feladta. Utólag sem tudja, mit kellett volna csinálnia. Úgy véli, nem elég a jogszabály 2015-ös szigorítása, mindenestől be kellene tiltani a cseles árubemutatókat.

De azzal is tisztában van: az időskori hiszékenységet, a sóvárgást az elvesztett egészség után, és a képmutatásra vak szeretetvágyat nem lehet betiltani.