Több, mint nosztalgia

Szegeden különösen látványos a lakásépítés felpörgése: a belvárosban számos helyen bontottak le a nagy árvíz után épült, az egységes városképbe illő polgárházakat, hogy a helyükön modern, funkcionalista társasházakat építsenek. A város ebben érintett lakóit megosztja a bontás és építés. Sokan csodálkoznak, hogyan járulhat hozzá az önkormányzat, hogy a Boldogasszony sugárút, a Szentháromság útja jellegzetes házait lebontsák, régi kapuit, patinás tégláit, díszítőelemeit darabonként árulják az interneten.

A válság elmúltával a kereslet óriásira nőtt: a tízmilliós csok-támogatással, könnyű hitellel jut pénz a bontásra, a drága telekre, építésre. A régi házak magántulajdonba kerültek, nem állnak még helyi védelem alatt sem. A mai igényekhez képest a beosztásuk rossz, a szobák magasak – ugyanarra a telekre háromszor annyi hasznos alapterület is építhető.

Mivel alacsonyak a kamatok, sokan befektetési céllal szállnak be ilyen építkezésbe. Az új lakások jelentős részét egyetemistáknak adják ki. Magasak az albérletárak, egy apartmanszerű lakást 80-90 ezer forintért lehet kiadni havonta. A nemrég megválasztott, a minisztérium által még nem kinevezett új rektor célul tűzte ki, hogy ötezer körülire növeljék a Szegeden tanuló, fizetős külföldi egyetemisták számát.

Amióta egyre több a jó anyagi helyzetben lévő hallgató, az egyetem átalakítja környezetét. Az egyetemi negyedben befektetők vásárolják fel a lakásokat, új házak épülnek, a meglévőkben kocsmák, kifőzdék, fénymásoló szalonok létesülnek. Egyfajta bulinegyed alakul ki a belvárosban. Ez zavarja a régebben ott élőket, de akkora pénz áll a folyamat mögött, hogy választhatnak: vagy megszokják, vagy megszöknek.