Égetnivaló segítség

Besenyőd kicsi falu a Nyírség kellős közepén, félúton Nyíregyháza és Vásárosnamény között. Vasútállomása ugyan nincs, de köszönhetően annak, hogy a falu mellett húzódik a forgalmas 41-es számú főút, a távolsági autóbuszok mindkét város felé reggel és késő délután félóránként indulnak. S miután helyben kevés a jól fizető munkahely, sokan ki is használják a lehetőséget: a húsz-huszonöt kilométerre lévő városokban dolgoznak.

Egyik levélírónk Katona Magda – nevezzük így, rendes nevét nem írjuk ki, mert nem akarjuk kellemetlen helyzetbe hozni. Sorai szerint egyedül nevel hat gyermeket, a kicsik elhelyezése pedig megoldhatatlan feladat. Mint a levélben megfogalmazza, „a gyermekek édesapja sajnos elhagyott, édesanyám, édesapám pedig meghalt, 36 éves vagyok és senkim sincs. Albérletben élünk, a családi pótlékból fizetem a 40 ezer forintos lakbért és a rezsit. A gyerekeim éheznek és fáznak, mert élelemre és tüzelőre már szinte semmi pénzem nem marad. Ezért kérek segítséget, hálával fogadok élelmiszert, ruhát, cipőt, bármit…”

A levélhez pontos címet is ad, ahová a helyi önkormányzat segítségével el is jutunk, de hiába keressük. A viszonylag új építésű ház elhanyagolt portáján nem találunk senkit, de a polgármesteri hivatalban ezen nem lepődnek meg. Merthogy a ház lakói szeretnek „kirándulni”. Később az is kiderül, Magda jó pár dologra „rosszul emlékszik”. Állításával ellentétben van élettársa; édesapja pedig él, a faluban tegnap biciklin ülve látták kerekezni. Hat gyermekét pedig olyannyira nem neveli egyedül, hogy nem is neveli őket, mert azok gyermekotthonban vannak.

– A közfoglalkoztatást nézve mostanában elég nehéz időket élünk – mondja a falu polgármester asszonya, Laskai Tiborné. A hivatalát tíz éve betöltő vendéglátónk jól ismeri a hétszáz lelkes község minden lakóját, legtöbbjüknek anyagi helyzetével is tisztában van.

– A tavaly meghirdetett programok lassan befejeződnek, az újak pedig még nem kezdődtek el, de azt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy aki a falunkban dolgozni akar, annak nem kell éheznie. Azt nem állítom, hogy válogathat a javakban, de nem kell éheznie vagy fagyoskodnia.

Ez utóbbi azért is fontos szempont, mert bár lassan tavaszba fut a tél, az állami tűzifaakció errefelé még mindig nem ért el. A családok mindmáig nem kapták meg az államilag megígért egy köbméter fát. A község vezetője ugyanakkor megjegyzi, hogy ez nem lehet magyarázat a hideg kályhákra. Az év végén ugyanis a rászoruló családok negyvenötezer forint rendkívüli lakástámogatásban részesültek, amiből meg lehetett volna vásárolni – mint ahogy sokan meg is tették – a téli tüzelő nagy részét.

A közepesnél is kisebb faluban jelenleg száztizenhét közfoglalkoztatottat tartanak nyilván, a faluvezetés nekik igyekszik változatos elfoglaltságot biztosítani. Télen, persze, ez is nehezebb. Tavasszal, nyáron néha még kevés is a munkáskéz. Tavaly is mintegy három és fél kilométeren termesztettek uborkát, ugyanennyi területen cseresznyepaprikát, és rendszeresek a több hónapos szakképző tanfolyamok is, melyeken húszan- harmincan is részt vesznek.

Papírt, oklevelet viszont már nem mindenki kap, vannak, akik elmaradoznak az órákról. Pedig a tanfolyamokra ugyanúgy el kell járni, mintha az ember dolgozni indulna. A következmények is hasonlóak: aki öt napot igazolatlanul van távol, annak munkaviszonyát – a törvény szerint – meg kell szüntetni. Erre különösen az év derekán akad példa. A nyári, illetve őszi betakarítási munkáknál a napszám jóval magasabb, mint amit a közfoglalkoztatás bérezési rendszere nyújt, ezért szerte a Nyírségben sokan inkább azt a munkát választják, nem gondolva a fagyra, a hidegebb napokra.

Most nincs hideg, a levegő kimondottan tavaszias, pedig jócskán benne vagyunk még a télben. Itt a favágás, a fasorok rendbetételének az ideje. Jenei László, a helyi közmunkások irányítójának kalauzolásával indulunk ismerkedni Besenyőddel.

A határral kezdjük. A jól karbantartott utakat pár helyütt vékony gallyak fedik. A közmunkások tegnap gyérítették a fasorokat, az ágakat már összegyűjtötték. Ebből majd tüzelőt, úgynevezett pelletet készítenek, az itt-ott hátramaradt gallyakat ma gereblyézik össze.

Tipikus nyírségi tájon járunk. Homok homok hátán, errefelé kevés a jól termő föld. Annak pedig nem csak a becsülete, de az ára is irdatlanul magas, hektáron akár másfélkét millió forint is lehet. Ezt hallván még inkább értetlenkedik a látogató, amikor gaz verte udvarokat, portákat lát a faluban.

– Pedig, hogy ne legyen hiány a szaktudással, még ezüstkalászos tanfolyamot is szerveztünk – jegyzi meg az egyik elhanyagolt porta láttán Jenei László. – A tanfolyam résztvevői palántát kaptak, állatokat. A többség megbecsülte, hasznosította, de nem mindenki gondolkodott így… Az élet azonban megy tovább, az idén is lesz hasonló tanfolyam, az érdeklődőknek a kőművesszakma alapjainak elsajátítására lesz lehetőségük.

A faluban sok az úgynevezett szociális lakás. Ezek mind azonos terv alapján épültek, így elvileg formára ugyanúgy kellene kinézniük, mégis ég és föld a különbség közöttük. És ez nemcsak a külcsínre vonatkozik, hanem a lakások belső kialakítására is. A faluban nemrég szerveztek festő-burkoló szakmunkásképző tanfolyamot, ami az Országos Képzési Jegyzékben is szereplő bizonyítványt adott huszonnégy hallgatónak. De nem csak papírt kaphattak: akik vállalták, hogy maguk festik és burkolják a házukat, az államtól még anyagot, például festéket, csempét is kaptak.

A falu Ófehértóra vezető utcája egykor csendes, falusi utca volt, ám amióta a szomszédos községnél is fel lehet hajtani az autópályára, drasztikusan megnőtt a forgalom. Itt találjuk a község több középületét, köztük az utca derekán az úgynevezett Csillagszolgáltató pontot is. Itt fürdeni, mosni is lehet, de ez a közfoglalkoztatottak hadiszállása is. Most épp fapelletet készítenek, amit majd kiszárítanak, a közintézmények pedig eltüzelik.

A szolgáltató központ közelében lakó Hegedűs Jánosék életében is a tüzelő az egyik főszereplő manapság. Hegedűsné szintén írt lapunknak. A levélben arra panaszkodott, hogy nincs pénzük se fára, se szénre, ám az udvaron most egy kisebb farakás, az egyik tönkbe vágva pedig egy balta áll – itt, úgy tűnik, időközben megoldódott a gond.

– Most vettünk egy kupacot, de az nem tart ki csak pár napot, aztán kezdődik minden elölről – siet elénk a kiskapuig az asszony egy szál mackófelsőben. Bent ugyanis nagyon meleg van, a családban két egy éven aluli gyermek van, rájuk fűteni kell rendesen. Mészárosék tényleg hat gyermeket nevelnek, a legidősebb tizenhat éves, a legkisebb pár hetes. Az asszony – eltekintve a szomszédos szövetkezet ruhagyárától, ahol tizenhat éves koráig némi pénzt kereshetett – még soha nem dolgozott, hiszen másfélkét évente jöttek a gyerekek. Férje közmunkás, most épp fűtő az önkormányzatnál.

A kétszobás lakásban velük lakik a nő nagymamája is, ő ültette az udvar egyetlen diófáját is, mely meglepően jól érzi magát, pedig a talaj itt is gyenge és homokos, még a sárgarépa megtermesztéséhez is sok-sok vedér víz kiöntözéséhez lenne szükség.

A 2007-ben épült szocpolos házra ráférne már egy tatarozás, de nincs miből, tárja szét kezét levélírónk. – Talán ha a Szabad Föld olvasói közül valaki segít – mondja, aztán besiet a házba, ahonnan kihallatszik két aprócska gyerek sírása.


BALOGH GÉZA RIPORTJA


KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI