Sok kép és konfliktus kell!

Bubryák István hónapokig ült otthon, miután 1999-ben, 54 évesen, csak formailag közös megegyezéssel távozott a szegedi körzeti tévéstúdió éléről. Büszkén és bánatosan nézte a VHS-kazettákon a régi műsorait. Úgy tervezte, média-tanácsadó lesz, ám fél év alatt egyetlen vállalkozó kérte a tanácsát, mindösszesen 30 ezer forint értékben.

A regionális tévékben egykor rengeteg dokumentumfilm készült. Bubryák a szerkesztői munkát szerette. Ehhez értett a legjobban – megalapította hát a Bubryák Stúdió Bt.-t, és elkezdett pályázni. A privát világban azonban mindent magának kellett csinálnia, így lett belőle kényszerproducer. Néhány kisebb munka után volt kollégája, Kocsor Erika nyertes pályázata alapján, Radó Gyula rendezésében készítették el a Moholy-Nagy László életét feldolgozó filmet, amely a 2004-es budapesti Filmszemlén bejutott a versenymezőnybe.

Magánzóként ez volt az első sikere. A Kádár-korszak vége felé, majd a rendszerváltozás után még egy ideig virágzott a dokumentum műfaj. Azt hittük, így természetes: egy demokratikus politikai rendszer igényli, hogy tükröt tartsanak a működése elé. Nem nagyon igényelte, de egy darabig eltűrte.

Bubryák István meghatározó élménye volt, amikor 1982-ben Ember Judittal együtt forgatták a Pipás Pistáról szóló dokumentumfilmet. Ásotthalom tanyavilágában, az Átokházának nevezett részen 1922-ben megöltek két férfit, akik hazakerültek a nagy háború lövészárkaiból.

Egy évtized múlva derült ki, hogy feleségük kezdeményezésére és segítségével egy Pipás Pista nevű napszámos akasztotta fel őket. Szűkebb környezetében tudták, hogy Pipás Pista valójában nő – Rieger Pálné, született Fődi Viktória az igazi neve. 1933-ban volt a tárgyalás. Pipás Pistát halálra ítélték, de Horthytól kegyelmet kapott, a börtönben halt meg.

– Hatvan évvel a gyilkosságok, ötvennel a bírósági tárgyalások után bejártuk a tanyavilágot, ahol még éltek kortársak. Megtaláltuk Riegerné egyik lányát és a másik lányától született unokáját. Beszéltünk a megölt férfiak gyermekeivel. Börcsök István fiával is, aki szemtanúja volt, hogyan akasztották föl az apját.

Bubryák István a terepmunkán tanulta meg Ember Judittól egy életre, hogy a riportalanyt hagyni kell beszélni. Ha nem mondhatja el a maga igazságát, a beszélő ember becsukódik. Nem kell lebecsülni a nézőt: magától is rájön, ha valaki nem mond igazat, mert menti magát, menti az anyja vagy az apja emlékét.

Pipás Pista története a dokumentaristáknak nem „tanyai western”, hanem az első világháború utáni időké, amikor hazajöttek a frontszolgálatot sokféle testi és lelki sérüléssel túlélt férfiak. Olyan asszonyokat találtak, akik a kényszerhelyzettől meg a háborús konjunktúrától nélkülük is öntudatossá váltak, és nem akartak velük ismét úgy élni, mint azelőtt. Napjainkban a kereskedelmi tévéket a valóság csak a „valóságshow” formájában érdekli.

A köztelevízió sem igazán pártolja ezt a műfajt. A jelen helyszíneit és folyamatait bemutató filmmel szemben így nyert teret a történelmi dokumentum. Annak is az a formája, amelyikben az események fordulópontjait, konfliktushelyzeteit profi színészek játsszák el.

– Ha egy filmben nincs konfliktus és nincs elég kép, hanem csak a túlélők mesélnek, beszélő fejek váltják egymást, akkor az nem film. Önmagában a történet nem elég. Például egy munkatáborról szóló alkotás attól is film lehetne, hogy elmegyünk Vorkutára, megmutatjuk a helyszíneket, keresünk helyi visszaemlékezőket – de ilyesmire nem telik. A maximum 2,5 millió forint támogatás arra elég, hogy két színésszel a Filmes házban szerény bérleti díjért leforgassuk két-három nap alatt. Állandó rendezője lett a filmjeimnek Radó Gyula, vele kezdtük alkalmazni ezt a megoldást. Szegeden, a Belvárosi moziban, népes közönség előtt mutatták be 2011 áprilisában

A legenda című filmet Horváth István fiatal rendező és Tóth Kata egyetemista tragikus történetéről. 1941-ben, a szélsőjobboldal térnyerése idején a liberális szemléletű, akkor már Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert volt a szegedi egyetem rektora. Erősen támogatta az egyetemi színjátszó társaságot. A Hamlet-előadást is, amelyet a nagy tehetség, a 19 éves Horváth István rendezett. Gertrudis szerepét egy harmadéves vegyészhallgató, Tóth Kata játszotta. A két fiatal a próbákon egymásba szeretett. Horváth anyai nagyanyja zsidó származású volt, ezért a hatályos törvények szerint nem köthetett házasságot, sőt testi kapcsolatot sem létesíthetett nem zsidó nővel. Erre hivatkozva a szélsőjobboldali Turul Ifjúsági Szövetség kizárta őt a társulatból. A pár emiatt közös öngyilkosságot követett el Budapesten.

Ezt a filmet az ORTT, a szegedi önkormányzat és az egyetem támogatta. A politikai helyzet változása miatt később inkább az első világháborúhoz, a gulághoz, illetve az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó dokumentumfilmeket preferálták a pályáztatók.

A Gulág Emlékbizottságtól három filmjére is kapott támogatást a Bubryák Stúdió.

– Minden rendszer meg akarja teremteni a maga kulturális bázisát. Nem állíthatunk tilalomfákat magunk elé, hogy ettől elfogadunk támogatást, attól nem. Bármilyen témát föl lehet dolgozni úgy, hogy vállalható legyen. Hogy ne előre megfogalmazott elvárásoknak feleljek meg, hanem önmagamnak. Igaz, alig jutnak el ezek a filmek a nézőkhöz. Úz-völgyéből szeretettel címmel készítettünk egy 72 perces, csodálatos filmet 2013-ban.
A régi Magyarország távoli bástyája volt az a hely Erdélyben. A köztelevízióban hajnali fél ötkor vetítették először a Duna World csatornán. Másodszor, 2014-ben pedig egy időben a brazil–holland világbajnoki bronzmeccsel. Gyűlölök az asztalfióknak dolgozni. Hogy legalább nézőjük legyen, felajánlottam az összes filmemet a helyi tévéknek: nekik sincs pénzük, vetítsék le őket ingyen.