Kavics a cipők alatt - Hardi Péter riportja

Stop, bánya! – olvasom a kisteherautó motorháztetőjére mágnesezett feliratot. A jármű mellett Kánnai István szikvizes, a platón szódásüvegek sokasága.

A férfi türelemmel várja, amíg a többiek beszélnek, ám amikor rákerül a sor, szinte kirobban:

– A kommunisták 1960-ban elvették a földeket az apáinktól, most meg ezek akarják.

A többiek inkább riadtan néznek rá, mint csodálkozással.

– Mi nem politizálunk – fordul egyikük hozzám.

– Nem politika ez, hanem a valóság! De tőlünk nem veszik el, mert kiegyenesítjük a kaszát.

Az arcokon most már inkább mosoly.

– Ő nem viccel, tényleg kiegyenesíti – hallgatom a magyarázatot. – 2005-ben a gazdatüntetésen a földvári hidat is kaszával a kezében zárta le. Fényképe be is járta a sajtót

Madocsa határában álldogálok öt-hat gazdával a csípős hidegben, a Duna gátján. Tekintélyt parancsoló védmű, egyik oldalán a hullámtér, mögötte galériaerdő, majd a folyam sejlik, a másikon sík, hatalmas földek, távolabb a templom tornya, házak. Madocsa kétezer lakójának az otthona, csaknem három kilométerre.

– A 139 hektáros területnek több mint száz tulajdonosa van – magyarázza Laposa János agronómus.

Többségük bérbe adja. Így összesen 17 gazdaságban dolgozó 40 embernek jelent kenyeret a föld. Vannak közöttük őstermelők, egyéni vállalkozók, családi gazdaságok és társas vállalkozás is. Meg tudnak élni a földből, különösen, ha máshol is van birtokuk.

– De nem csak ez a 139 hektár a tét, ezt se felejtse! – szólal meg az eddig hallgatag Hajdók Gábor, aki Bölcskén 30 hektáron gazdálkodik. – A bánya leszívná a vizet a környékről is. Várhatóan legalább öt kilométeres körzetben.

– A bánya négy település 10 ezer lakójának az életét nyomorítaná meg – toldja meg a szót Rácz István. – Madocsa, Bölcske, Dunaföldvár és Harta érintett. Délegyházán jártam a hétvégén, tudja, ott rengeteg kavicsbánya ékteleníti a tájat. Megnyitásuk óta két és fél méterrel csökkent a víz szintje. Ehhez mit szól? Azt tudja, ugye, hogy alattunk található az ország második legfontosabb vízbázisa?

Mielőtt visszatérnénk a faluba, kerülünk még egyet a határban Magyar Zsolt vadászmester társaságában, aki a szlavón tölgyesből álló galériaerdőben réti sas fészkét mutatja az ágak között. Fokozottan védett madár, költési ideje alatt még a gát építését is felfüggesztették.

Ha ugyanis egy autó kilométeres távolságban megáll, már elhagyja a fészkét.

– Mondják azt, is, hogy ha vízen szállítanák a kavicsot, akkor a Natura 2000-es területet vágná ketté a szállítószalag – említi. – Mi maradna akkor a természetből, mondja meg nekem?

– És gondolja, hogy a természetvédelemnek van még akkora ereje, amely által visszatartható egy bányanyitás?

– Csak remélni tudom…

A terepjáró lassan zötykölődik a saras, hepehupás dűlőn.

– És mi van akkor – fordulok a férfihoz –, ha a cég szép sorban felvásárolja a földeket a bérbeadóktól? Ígér érte jó pénzt, áron felül, amennyit a bérleti díjból egy életen át nem termelnének ki?

– Nem fogják eladni.

– Biztos benne?

– Biztos vagyok.

– Van olyan földtulajdonos, aki az erőműben dolgozik?

– Van.

– És abban is biztos, hogy közülük sem adja el senki? Egyszer csak valamilyen ok miatt mégis úgy gondolná, hogy neki is ez az érdeke.?

Azt hiszem, sikerül elbizonytalanítanom a vadászt. De nem:

– Nézze, aki eladja a földjét, az jobb, ha a házát is eladja és elköltözik Madocsáról. Ebben biztos lehet.?

XXX

Rácz István tavaly tavasszal érzékelte, hogy valami nem kerek a földjei körül. Lakásának konyhájában ülünk le, ő pedig összefoglalja a kezdeteket:

– A visszavonó határozatról értesítettük a céget, és azt gondoltuk, hogy az ügy ezzel le is zárult.   Pedig dehogy. A Tolna Megyei Kormányhivatal novemberben értesítette a faluvezetést, hogy a Bet-Bau Kft. környezetvédelmi hatástanulmányt készíttetett, azért január 4-én Szekszárdon közmeghallgatást tartanak.

A közmeghallgatást azonban végül nem tartották meg. Méltányolták a polgármester kérését, ne a madocsaiaknak kelljen már 50 kilométert utazniuk azért, hogy tájékozódhassanak a falu dolgairól… A helyszínt áttették Madocsára, az új időpontot az országgyűlési választás utánra.

– Mit szóltak a madocsaiak a fejleményekhez? – kérdezem a faluvezetőt.

– Kezdetben sárt dobáltak, de most már ismét megtaláltuk a hangot egymással.

– Mégpedig?

– Sem a madocsaiak, sem az önkormányzat, sem a képviselő-testület, sem pedig én nem járulok hozzá a bánya megnyitásához.

– Akkor tehát a dolog eldőlt.

– Nem dőlt el. Ha ugyanis a megyei rendezési tervet megváltoztatják, akkor ahhoz nekünk is igazodnunk kell.

– És miért igazítanák úgy a megyei rendezési tervet?

– Azt mondhatják, szükség van a madocsai kavicsra. Az atomerőmű építéséhez. Madocsa mindössze tíz kilométerre fekszik Pakstól. Nemzetgazdasági érdekre hivatkozhatnak.

– Akkor önök nem szeretik az erőművet…

– Tévedés. Nekünk az erőművel semmi bajunk. Mi a bányát nem szeretnénk.

– De mit tudnak tenni a bánya ellen? Ön mondta, nemzetgazdasági érdeknek nyilvánítják, „oszt jó napot”…

– A madocsaiak népszavazást kezdeményeztek. Ha azon is az derül ki, hogy nem akarják, akkor a testület még akkor sem szavazhatná meg az átminősítést, ha akarja. De nem is akarja.

– És ha a megye ismét csak nemzetgazdasági érdekre hivatkozik?

– Akkor sem. A testület semmiképpen nem szavazza meg.

– És ilyenkor mi van?

Ezt a forgatókönyvet is átgondolhatták, mert a polgármester azonnal kész a válasszal:

– Az országgyűlés feloszlathatja a testületet.

– Ezt is vállalják? Ennyire elszántak?

– Igen, ennyire.

XXX

Kerestük a kapcsolatot a Bet-Bau Kft.-vel is. A cég hosszan válaszolt, az érdemieket közöljük:

1. Nemzetgazdasági érdeknek tekintik-e a bánya nyitását?
Válasz: Magyarországon jelenleg komoly kavicshiány van. A paksi, közérdekű beruházás megvalósulása érdekében kijelenthető, hogy a Pakstól néhány kilométerre elérhető nyersanyagkincs kitermelésére nemzetgazdasági érdekként lehet hivatkozni.

2. Ha igen – és a paksi erőmű-beruházás miatt –, akkor miért több mint 130 hektáron szeretnének bányát nyitni, ahol 42 évig termelnék ki a kavicsot?
Válasz: A kutatási terület alapján lefektetésre kerülő bányatelek a szükséges engedélyek birtokában csak a bányászat lehetséges felszíni határait határozza meg. Az, hogy ehhez képest a bánya mekkora területen valósul meg, a mindenkori piaci igények és az érintettekkel való megállapodás függvénye. (...) A beruházó részéről ésszerűtlen magatartás volna a bányászati jog földrajzi határait meghatározó bányatelek megkutatotthoz képest kisebb területen történő lefektetése.

3. Valójában miképpen képzelik el a szállítást? Szárazföldön vagy vízen? Ha szárazföldön, akkor a földeken vagy a falun keresztül? Ha a földeken, akkor miképpen hidalják át a saras időszakok nehézségeit? Ha a gáton, nem tartanak-e a minőség romlásától?
Válasz: Nem cél a közúti szállítás. A vízi szállítást preferáljuk. A már elkészült és nyilvánosan elérhető környezeti hatástanulmány még nem terjedhetett ki erre a lehetőségre. Az egy olyan fázisban készült még, amikor a vízi szállításnak még semmilyen vizsgálata nem történt meg.

4. A bánya nyitásából eredő vízszintingadozás elhárítására milyen tervük van? (Nagy víz esetén a tó megemelkedő szintje árvízveszélyt jelenthet, szárazságkor a párolgás következtében a környező földekről is leszívódhat a víz.)
Válasz: A bánya jellegéből fakadóan víz alól kell kikotornunk a kavicsot. A tó vízszintjét egyedül – közelségére való tekintettel – a Duna vízmagassága befolyásolja. Arra sem a réteg, sem a terület jellegéből fakadóan a talajvíznek nincs hatása. Alapos hidrogeológiai kutatások eredményeként egyértelmű tény mindez, beleértve a tó párolgása miatti hatásokat is. Így, ha a Duna vízszintje ingadozik, ahhoz alakul a bányató mindenkori vízszintje is.

5. Ha a madocsaiak a népszavazáson elutasítják a bánya nyitását, tiszteletben tartják-e a véleményüket, és végleg felhagynak-e a bányanyitási tervükkel?
Válasz: Számunkra megdöbbentő, ami ebben a témában történik a településen, pánikot keltő névtelen érdekcsoportok által. A hozzánk eljutott információk alapján azt feltételezzük, hogy egy maroknyi helyi érdekcsoport érdekeit sérti, sértheti a beruházás. Részükre nagyon korrekt módon, a piaci ár sokszorosát fizetve tennénk lehetővé, hogy az itteni, átlagosan 2 aranykorona értékű területeknél sokkal értékesebbhez jussanak. Az ő, egyéni érdekeik kiszolgálásán túl pedig szándékunk szerint Madocsa a beruházás eredményeként kapna egy hosszú távú, évtizedekre szóló esélyt a gazdasági felemelkedésre.
Sorban kapjuk egyébként azokat a visszajelzéseket a helyi lakosoktól, hogy ha ezeket a tényeket megismerhették volna (a most már tudatos pánikkeltéssel szemben), azonnal ajtót csapnak a bánya ellen agitálókra. Azt gondoljuk a népszavazásról, hogy a madocsaiaknak joguk van megismerni a döntéshez szükséges valódi információkat és dönteni arról, hogy a település együttműködjön-e egy olyan befektetővel, amely úgy kíván Madocsán beruházni, hogy ennek során maximális figyelemmel kíván lenni a helyiek és a település érdekére is.

XXX

Epilógus.

Csörren a telefon, Madocsáról hívnak:

– Sorra kapják a földtulajdonosok a tértivevényes levelet a cégtől. Tudja, mennyit ajánl a cég a föld hektárjáért?

– Mennyit?

– Hétmillió forintot.

– De hiszen szántóért ennyit Magyarországon még nem adtak!

– Persze, hogy nem. Mifelénk két-három millió a hektárja, legfeljebb.

– És most mi lesz? Eladják?

A vonal túlsó végén egy ideig csönd:

– Nem tudom. Ez nagyon nagy pénz. Nem tudom, mi lesz.


HARDI PÉTER
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI