Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
„Kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van.” Illyés Gyula elhíresült mondása akkor született, amikor az író az egykori nyilas pribékeket ÁVH-s egyenruhában látta újra az ötvenes években. A szocializmus kora Zichy Mihály leszármazottjait is a többi magyar arisztokratához hasonló módon érintette.
A történész Zichy Mihály édesapja, gróf Zichy Péter jogot tanult, az elődök nyomdokain haladva politikusi pályára készült. 1943-ban még úgy volt, hogy a svájci diplomataképzőben folytatja tanulmányait. A háború után azonban épp csak be tudta fejezni a pesti jogot, és – több próbálkozás után – már csak díszlettologatónak volt jó a Kisszínházba. Nekiment hát a határnak, de nem volt szerencséje. Rossz helyen próbálkozott. Az osztrák csendőrség elfogta, mert Burgenland szovjet megszállás alatt volt, s a magyar menekülteket fejpénzért, 100 schillingért adták ki az NKVD-nek. Zichy Pétert és társait visszavitték Szombathelyre. Akkor kezdődött csak igazán a kálváriája, amely egészen a recski tábor felszámolásáig tartott. Aki viszont megjárta és túlélte a munkatábort, annak ez a történet soha nem ért véget. Zichy Péter, amíg élt, minden évben visszajárt a recski emlékünnepségekre.
– Apám aztán kitanulta a villanyszerelést, végül az Államvasutaktól ment nyugdíjba. Jómagam 1959-ben születtem Nagyvázsonyban. Három éves voltam, amikor megszűnt apám rendőri felügyelete, Pestre jöhettünk. A Terézvárosba, majd 1964-ben Rákosligetre költöztünk, oda, ahol most is élünk. Iskoláztatásom a Zichy névvel érdekesen alakult. Az apám utáni nemzedéket ebből a társadalmi rétegből, akik itthon maradtak, felsőoktatásban tanulni nem nagyon engedték. Pannonhalmára jártam, történelem szakon szerettem volna továbbtanulni, de nem volt lehetséges, csak a Könnyűipari Műszaki Főiskolára vettek fel. Ütköztek az ellenségek és a támogatók a háttérben, de végül csak felvettek, és én lediplomáztam. Két évig dolgoztam a magyar iparban. 1983-ban kerültem az Országos Széchényi Könyvtárba, onnan mehettem egyetemre. Munka mellett, egyéni levelezőként végeztem el a történelem szakot, majd később doktoráltam.
Legendák minden családban keringenek. A Zichy család eredetéről is sokféle történet járja. Egyes feltevések szerint Zics települést a Zichyekről nevezték el, de az is lehet, hogy fordítva történt. Más forrásokból az derül ki, eredetileg Járaiak a család ősei. Egy másik magyarázat arra utal, hogy a Zichyek őse vezette át Magort és Hunort a Meótiszon, vagyis az Azovi-tengeren (a családi címerben szarvasagancs szerepel).
– Hogy pontosan mi történt, nem tudom, nem voltam ott. De ez a történet mégis tükröz valamit a múltból. A kaukázusi eredetet, illetve a Meótisz-verziót valószínűsíti egy XVIII. századi térkép is, amelyik Bíborbanszületett Konstantinra hivatkozik. Ezen egy Azovi-tenger melletti részt Zicsiának neveznek. Aztán szó van még Tétény vezérről, aki Árpád unokatestvére volt, és megszállta Erdélyt, ahol Jára található. Ami biztos, az a XIII. század végéről származó írásos bizonyíték a Szajki ágtól való leszármazásról, ezt kell elfogadni.
A Zichyek családfája esetenként még magának a történésznek is bonyolult. A birtokosztás idején, a török idők végén a nemesi ág kapta a régi birtokokat Somogy és Zala megyében, az újonnan szerzett birtokok, Győr, Veszprém, Pozsony és Komárom megyében a grófi ágnak jutott. A nógrádi zsélyi birtok volt a szeniorátusi (az idősebb jogán az öröklésre), amit a család egésze birtokolt, azonban a haszonélvezet mindig a legidősebb férfit illette. A szeniorátusi alapítványnak sok mindent köszönhetett a család, így például a szegényebb rokonok tanulmányait ebből támogatták. Zichy István is így tanulhatott tovább, aki később a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója lett, s ő dolgozta ki a magyar őstörténet-kutatásban a komplex módszert, amelyet aztán később László Gyula is átvett.
A családból nemcsak politikusok, jelentős közéleti személyiségek kerültek ki. Feltűnően sok a művész, világutazó, tudós, megannyi érdekes karakter. Egy távolabbi rokon, a tágabb család talán leghíresebb tagja, a grafikus Mihály a XIX. században az orosz cári család udvari festője volt. Az idehaza elsősorban Az ember tragédiája illusztrációiról híres képzőművész itthon nem találta a helyét, külföldre távozott. Szentpétervárott halt meg 1906-ban.
Gróf Zichy József nemcsak korának jelentős politikusa – országgyűlési képviselő, az első fiumei kormányzó – volt, de híres világutazó. Öccsével, Ágosttal az Osztrák–Magyar Monarchia félhivatalos követeiként bejárták a Távol-Keletet. Ázsiai útinaplójának utolsó bejegyzésében így összegzi utazásuk tanulságait: „…»Tengerre, Magyar!«, tekintsd meg a távoli országokat, népeket, tanulj tőlük jót, hasznosat; okulj hibáikon, gyönyörködjél a Teremtő nagyszerű műveiben.”
– A sort folytathatnám egyenes felmenőmmel, Zichy Gézával, aki nemcsak zongoraművész volt, zenedarabokat is írt. Nem tudom, mennyire függ össze ezzel a ténnyel, de mind a hat gyerekem kapcsolatban van a zenével. Dédapámra valóban fel lehet nézni. Zichy János alapította meg az országos iskolaszanatórium-hálózatot. Apám elmesélte, milyen volt vele kis unokaként, kézen fogva végigmenni az Andrássy úton. Mindenki megszólította dédapámat, elmondták neki ügyes-bajos dolgaikat, ő pedig segített, akinek csak tudott. Nem volt fennhéjázóan gazdag, nem kérkedett, inkább adott. A mai KDNP elődjének tekinthető keresztényszociális mozgalom alapító tagja volt. Korábban az I. világháború végéig kétszer volt kultuszminiszter.
Ha a mai viszonyokat látná, nem biztos, hogy mindenért lelkesedne. Valószínűsítem az erős kritikát. A kiválasztódás annak idején rátermettség alapján történt. A magyar arisztokrácia a középkor évszázadaiban, de sok esetben később is elsősorban katonai arisztokrácia volt, ez szolgált a szelekció alapjául. Az ország védelménél – Muhinál, Mohácsnál, Nándorfehérvárnál stb. – egyaránt ott voltak. Egy valódi elittel szemben mindig az a mérce, és így kell feltenni a kérdést minden korban – ma is! – a vagyont és hatalmat birtoklók felé: készek-e a kor követelményeiből fakadó áldozatra, melyre a magyar múltban oly sok szép példa van? Csak hogy egyet említsünk: feláldoznák-e birtokaik egyévi jövedelmét, és letennék-e a haza oltárán, mint annak idején tette gróf Széchenyi István? Magyarországon – jobban, mint más országokban – a polgári réteg jelentős része a nemességből származik, a nemesi értékrendet erősen adoptálta a magyar polgár.
Mindkét réteg szempontjából nagyon fontos lett volna a tényleges kárpótlás. Ennek nem az egykor elvett vagyonok – természetesen csak egy részének, hiszen a nagybirtok túlsúlya nyomasztó volt – tárgy szerinti visszaadását, hanem elsősorban a „helyzetbe hozást” kellett volna jelentenie, hogy a diktatúra évtizedei alatt kialakult állapotokhoz képest az egész magyar társadalom szempontjából kedvező átalakulásra legalább esély legyen. Azonban a tényleges kárpótlás nemcsak a főnemesség, de a polgárság esetében sem történt meg. Vélelmezhetőleg fontos szempont volt, hogy ne álljon fel olyan réteg, amely kitermelne magából egy kis létszámú, de valódi elitet, s a pénz és a hatalom mindenkori birtokosainak pozícióját esetleg veszélyeztetné vagy kérdőjeleket tenne mellé.
– A kárpótlásnak tehát nem elsősorban azt kellett volna céloznia, hogy az eredeti birtokokat visszaadják – egyébként az sem történt meg. Az érték ugyanis nem az anyagiakban van, hanem a fejekben, a szívekben. Erkölcsi szempontból eredményeket felmutatni anyagi eszközök nélkül: így mindenki csupán a maga szűk körében tudja a legtöbbet tenni egy olyan társadalomban, ahol az igazi érték, a jövőbe vetett remény alig pislákol, ahol az anyagiasság minden más szempontot elsöpörni látszik. De ez sem kevés, s ha ez a lehetőség és a feladat, meg kell tenni. Édesapám már nyugdíjas volt, amikor jött ez a kárpótlásnak nevezett valami. Tudja, mi volt az első dolga? A pénz egy részét arra költötte, hogy az egykor a családi birtokhoz tartozó nagyvázsonyi, pusztulásnak indult késő gót, úgynevezett alsó templom tetejét abból a kevésből rendbe hozassa.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu