Ne engedd be a belgát!

Cristophe Geebelen, egy belga farmer kisebbik fia az 1990-es évek elején jött Magyarországra. Amikor a téeszeket szétverték, ő vette meg a Kaszaperrel szomszédos csanádapácai szövetkezet tehenészeti telepét. De nem azért, hogy a dolgozókat elbocsássa, a teheneket vágóhídra küldje, és az árukon Mercedest vegyen magának. Csanádapácán ma is működteti a mintegy 900 tehénből és a szaporulatából álló tehenészetét, számos alkalmazottnak ad munkát és kenyeret.

Az állattenyésztéshez sok takarmány kell, s az a biztos, ha egy részét az állattenyésztő maga termeli meg. Cristophe Geebelen helyi családoktól bérelt földet, és tisztességes vételárat kínált annak, aki el akarta neki adni. Több idős földtulajdonossal, akiknek már nem a földre, hanem az árára volt szükségük, megállapodott. Ez azonban nem tetszett a helyi földhalmozóknak, akik szerették volna leszorítani a termőföld árát. Az a szóbeszéd terjedt, hogy „ne engedjük be a belgát!” – hiszen ő tőkeerős, jó árat tudott adni.

„A belga” persze már csak származásában belga: magyar felesége van, három gyönyörű gyermeke, ő maga is magyar állampolgár, egyre nehezebb észrevenni az akcentusát, amikor magyarul beszél. Az önkormányzatnak véleményeznie kellett az adásvételt. A testület egyes tagjai tűzön-vízen ellenezték, hogy Geebelen megszerezze a tulajdonjogot – míg más képviselők, nem is annyira a vevő, mint az eladó idősek érdekét szem előtt tartva úgy szavaztak: támogatják az adásvételt. Annál is inkább, mert más vevő nem bukkant fel. Az első döntéskor tehát a többség támogatta az adásvételt.

A Nemzeti Agrárkamara a helyi bizottságának a javaslatára megtámadta a bíróságon az önkormányzat támogató döntését. A bíróság új eljárásra utasította a képviselő-testületet, amely másodjára ellenkezőképpen foglalt állást: nem járult hozzá az adásvételhez. Ezt meg Cristophe Geebelen támadta meg a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. Három kaszaperi ügyben is párhuzamosan folyik ugyanilyen per. Januárban kettőben is elsőfokú ítélet született: az adásvétel érvényes, a vevő birtokba veheti a területeket, mert ennek nincs jogi akadálya. Az önkormányzat nem fellebbezett, így a helyi idősek talán végre megkaphatják a föld árát, amiből eddig csak előleget vehettek át, és az sem volt biztos, hogy megtarthatják. Az eladók egyike, Kósa Mihályné időközben meghalt, a vételár őrajta már nem segít, a későn érkező pénz a hagyatéki eljárás tárgya lesz. Sohasem gondoltam volna, hogy a saját falubelijeikkel képesek ezt megcsinálni egyes képviselők, akik maguk is jelentős földtulajdonosok – mondta lapunknak Gonda Zoltán, az egyik eladó. Ötszázezer forint előleget kaptak, három éve várják, mi lesz a kötélhúzás vége. Odaadták volna a földet másnak is, de „Kristófon” kívül senki nem kínált érte egy vasat sem.

Sok minden történt 2015, az adásvételi megállapodás óta. Például az, hogy Cristophe Geebelen az államtól minden akadály nélkül vásárolhatott több száz hektár földet a tehenészete ellátására. Vagyis olyan nagyon már nincs is szüksége a kaszaperi öregek néhány hektárjára – de becsülettel végigvitte a pert, hogy betarthassa a szavát, és kifizethesse nekik a vételárat. Mellesleg, a hároméves pereskedés komoly költségét az egyik oldalon az agrárkamarai tagok (akik közé Cristophe Geebelen is kötelező hatállyal tartozik) befizetéseiből, az önkormányzat oldalán pedig az adófizetők pénzéből fedezik. A szorongás, indulat, idegesség, egymás életének megmérgezése is költség – de azt nem számszerűsíti senki. Azok a kaszaperi emberek rótták le, akiknek az érdekeire valójában éppen a rájuk legtöbbet hivatkozók nincsenek tekintettel.