Soha véget nem érő háború

MIÉRT ÉPPEN SZÍRIA? 

A második világháború utáni korszak egyik legborzalmasabb polgárháborúja dúl a közel-keleti országban, a puszta brutalitás, embertelenség és a halálos áldozatok számát tekintve hasonló vérengzések a Balkánon, Ruandában, Kambodzsa haláltáboraiban és a kolumbiai felkelés alatt történtek. A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja adatai szerint 2018 márciusáig 353 900 ember halt meg a harcok következtében, köztük 106 ezer civil. Ez a szám nem tartalmazza azt az 56 900 embert, akiket eltűntként tartanak nyilván. A csoport becslése szerint több mint százezer halálesetet nem is sikerült dokumentálni. Az Arab Tavasz országai közül mindössze három országban nem ért véget a harc mind a mai napig: Jemenben, Líbiában és Szíriában. Szalai Máté külpolitikai elemző szerint mégis Szíria egymaga vált a véres polgárháború jelképévé. A rezsim egyike azon arab országoknak, amelyek Irán-barát politikát folytatnak, s emiatt a konfliktus felértékelődött Szaúd-Arábia és Katar szemében. Törökországnak a kurdok, Izraelnek a geopolitikai közelség miatt fontos, merre tartanak az események, a nagyhatalmak, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió számára pedig akkor vált izgalmassá a damaszkuszi kaland, amikor megjelentek a terrorista szervezetek, és ezzel végérvényesen megszűnt a stabilitás. Oroszország abból a szempontból érdekes szereplő a történetben, hogy két katonai bázisa is van az országban, így érthető, ha kontrollálni akarja a szíriai eseményeket. 

Vajon miért nem áll érdekében egyetlen nagyhatalomnak sem, hogy rendezze a hét éve tartó háborús helyzetet? Szalai Máté szerint a konfliktus túl bonyolult lett. Helyi szinten Bassár el-Aszad, Szíria elnöke, a kurdok és az ellenzékiek harcolnak egymással. Regionális szinten Szaúd-Arábia, Katar, Irán és Törökország viaskodik, míg globálisan az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország érdekei ütköznek. Időközben az Iszlám Államot (ISIS) végletesen meggyengítették Szíria területén, az amerikai és az orosz elnök ígérete ellenére mégsem vonták ki saját csapataikat az országból. Mivel egyik regionális és nagyhatalom sem olyan erős Szíriában, hogy egymaga képes lenne megoldani a konfliktust, ezért sok az olyan spoilernek nevezett szereplő, akik önmagukban nem tudják megoldani a válságot, de el tudják rontani annak megoldását. 

Európában is csak a menekültáradat hatására értékelődött fel a konfliktus, ám amióta megszületett Törökország és az Európai Unió közötti megállapodás a menekültek törökországi befogadásáról, már kevésbé érdekes, mi folyik Szíriában. A terrorizmus elleni harc is egyre gyengébb érv a rendezésre, amióta az Iszlám Államot ellehetetlenítették 2017 végén, az Egyesült Államok úgy tesz, mintha vákuumban, stratégiai buborékban lenne a terrorizmus elleni küzdelem. Washingtonnak csupán katonai, nem pedig geopolitikai stratégiája volt, az ISIS legyőzése óta pedig már ennyire sem izgatja, mi történik Szíriában. 

KI HASZNÁLT VEGYI FEGYVERT? 

A vérontás továbbra is folytatódik. Habár az orosz és az iráni hírcsatornák dezinformációs kampánya mindent elkövet annak érdekében, hogy a néhány héttel ezelőtti kelet-gútai klórgáztámadás tényét hol tagadja, hol pedig relativizálja – mondván, az ellenzék is vetett be korábban vegyi fegyvert –, a fehér sisakos önkéntes mentőalakulat és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének jelentése szerint is vegyifegyver-támadás történt. Két lehetséges narratívával számol Szalai Máté: vagy az ellenzék dobta le magára, vagy a rezsim dobta le az ellenzékre – logikusan azonban csak ez utóbbi változat magyarázható. 

Kelet-Gúta jelentősége azóta értékelődött fel, amióta 2016 végén az Aszad-rezsim visszafoglalta Aleppót, a legnagyobb ellenzéki bázist. Ezt követően négy nagy terület maradt az ellenzék kezén, ám KeletSzíria egy része akkor még az Iszlám Állam ellenőrzése alatt állt. Mivel a rezsim nem volt annyira erős, hogy egyszerre tudja uralni ezeket a területeket, 2017-ben Aszad úgy döntött: az ISIS által uralt területeket foglalják vissza először. Ezzel egyrészt a rendszer legitimálását akarta elősegíteni, hiszen a Nyugat szemében legfőbb ellenségnek tekintett terroristák ellen vette fel a harcot, másrészt azokon a területeken található az olaj. Mielőtt a csapatokat átcsoportosították volna Kelet-Szíriába, az ellenzék megnyugtatására 2017 januárjában kitalálták az úgynevezett deeszkalációs (leépítési) tervet. E szerint a négy, ellenzék által uralt területre négy deeszkalációs zónát hoztak létre, hozzásegítve az embereket a humanitárius segélyekhez. Papíron mindez nagyon jól hangzott, maga az ENSZ is támogatta az elképzelést annak ellenére, hogy a tervet az Aszad-barát oroszok és irániak, valamint a törökök felügyelték. Az ellenzéket ezzel a húzással valamennyire lenyugtatták, a nemzetközi közösség figyelmét sikerült elterelni, a világ azt hihette, az ISIS elleni harccal van elfoglalva a rezsim. 2017 novemberére nagyrészt elfoglalták az ISIS területeit, ezután a katonai erők visszacsoportosítása következett, elsőként a stratégiailag legfontosabb Kelet-Gúta tartományába, hiszen ez fekszik legközelebb a fővároshoz. A rezsim KeletGútát – az ellenzéki erőkkel együtt – három részre osztotta a stratégiai utak elfoglalásával, majd megpróbált külön-külön tárgyalni a csoportok kivonulásáról. Két csoporttal sikerült megállapodást kötni, a Dúma városában lévő Dzsaisa alIszlám nevű ellenzéki szervezettel azonban nem tudtak megegyezni, s a rezsim végül úgy döntött, felszámolják ezt az ellenállást. A szíriai elit alakulatot, a Tigris osztagot küldték ellenük, azonban több mesterlövészük volt, mint amire számítottak, s hatalmas károkat okoztak a szíriai hadsereg egyetlen ütőképes alakulatában. Ezt az emberveszteséget megakadályozandó döntött úgy a rezsim, hogy klórgázt vetnek be. A  kormányhoz hű erők korábban már használtak vegyi fegyvert, 1800 ember halálát okozva ezáltal. E legutóbbi, dúmai támadásban több mint hetvenen vesztették életüket. Az Egyesült Államok – lapzártánkig egyetlen – légicsapást mért Aszad csapataira, Amerika „továbbra is töltve, célra tart” – fenyegette meg Szíriát Donald Trump. Az amerikai elnök kijelentette, habozás nélkül újra megtorló csapásokat fog elrendelni, ha Bassár el-Aszad elnök rezsimje ismét vegyi fegyvereket vetne be. 

A VÉGE LÁTHATATLAN 

Abban mindenki egyetért, hogy szükség lenne a helyzet politikai megoldására. Az ENSZ által közvetített – a Genf II. folyamatként ismertté vált – békemegállapodások kilenc fordulója azonban 2014 óta kevés előrelépést hozott. 

Aszad elnök egyre kevésbé hajlandó tárgyalni az ellenzékkel, a lázadók viszont továbbra is ragaszkodnak az elnök távozásához. Eközben a nyugati hatalmak azzal vádolták meg Oroszországot, hogy aláássa a béketárgyalásokat egy párhuzamos politikai párbeszéd megindításával. Az úgynevezett Asztana-folyamat eredményeként idén januárban Oroszország adott otthont a „nemzeti párbeszéd kongresszusának” – azonban a legtöbb szíriai ellenzéki képviselő visszautasította az ezen való részvételt.