Gépesített hordárok

JÓ DOLGUK VAN a targoncásoknak, de csak ott, ahol meg is fizetik őket. Vannak ilyen országok, Európa nyugati felén is. Magyarországon meg versenyt rendeznek a targoncásoknak, mert a dicsőség fontos szempont, ha már az ember fia és lánya súlyokat emel. Igaz, gépi erővel.

Ország-világSzücs Gábor2018. 05. 30. szerda2018. 05. 30.

Kép: Linde targoncaverseny női szakág ügyességi megmérettetés munka eszköz villás targonca 2018 05 17 Fotó: Kállai Márton

Gépesített hordárok
Linde targoncaverseny női szakág ügyességi megmérettetés munka eszköz villás targonca 2018 05 17 Fotó: Kállai Márton

A targoncás fontos ember. A targoncás nélkülözhetetlen ember. A targoncás olyan a többi ember között, mint általános iskolában az osztály legendáktól övezett, mindenki által irigyelt vezére, avagy megközelíthetetlen magányos farkasa. Mindenki csodálja, irigyli, és arra gondol, miközben a munkáját végzi, hogy bárcsak ő lehetne a targoncás. 

A fenti gondolatokat – amelyekből idézünk még – néhány éve közölte az internet népével egy gyaníthatóan szintén targoncás ember, munkáját dicsérendő. Mert ez a munka tényleg felemelő tevékenység… Mindez a sorrendben éppen tizedik, múlt héten rendezett Linde targoncakupán jutott eszembe, amelyen egészen pontosan 203 emelőmester indult a győztes kupáért. Az ugyebár természetesnek mondható, hogy zömmel mindegyikük derék férfiú, de ezúttal öt hölgy is érkezett, hogy megpróbálja „beemelni” magát ebbe a sokáig kizárólag a hímneműek számára szolgáló szakmába. Mondjuk, annyi érv szól a diszkrimináció mellett, hogy a targoncásnak sokszor le kell szállnia a gépről, és mint raktárosnak, pakolásznia kell. A nőknek azonban 16 kiló az emelési határ, a férfiaknak pedig 25 kiló.

Itt mindjárt elnézést is kérek a férfi indulóktól, de róluk alig lesz szó a továbbiakban. Jó, hát az udvariasság, no meg a rend kedvéért annyit azért jegyezzünk ide, hogy Juhász Imrének hívják a verseny abszolút győztesét, aki ezzel továbbjutási lehetőséget nyert a németországi nemzetközi fordulóra, ahol ő képviseli hazánkat a hatalmas targoncagyártó világcég immár nemzetközi méretű versenyén. (A Linde, Németország és Európa egyik legrégebbi és legértékesebb vállalata: több mint 130 éve készíti emelő masináit, amelyek immár 100 országban sürögnek, forognak, emelnek és szállítanak fáradhatatlanul.)

A legtöbb dolgozó némi csodálattal figyeli a targoncást, aminek egyik oka az, hogy a többi munkakört betöltő kollégákhoz képest csekély a számuk, másrészt pedig az, hogy pótolhatatlanok. Nem mintha az összes többi munkafolyamat nem lenne ugyan- úgy fontos, de a targoncázás, az látványosan bizonyítja, hogy hiányában megáll az élet. A kamionok nem pakolnak le és nem indulnak el az új áruval, minden marad a helyén, megdermednek a dolgok.

Hogy hogyan néz ki egy ilyen verseny? Nos, körülkerített néhány négyzetméteren belül kell különféle megoldhatatlannak látszó feladatokkal megbirkózni. Az például milyen, hogy a targonca villájával fel kell emelni egy hosszabb típusú gyufaszálat(!), majd elvinni egy leginkább viharlámpához hasonlítható alkalmatossághoz, amely viharlámpán van egy gyufásdoboznyi nyílás, s azon át kell becsúsztatni a gyufánkat, hogy a viharlámpában égő gyertya meggyújtsa azt. (Erről apám jut eszembe, akinek ’56-os teljesítménye eredményeként sikerült leküzdenie magát a MOM megbecsült segédmunkásává, ahol is ugyancsak jogi doktor kollégáival azt számolták ki: hogyan lehetne a kovácsműhely tíztonnás gőzkalapácsával egy óra üvegét úgy összetörni, hogy a szerkezet maga ne sérüljön. Mint mesélte, a cirkuszba illő mutatvány sikerült…)

A viharlámpa után következtek még egyéb huncutságok, de abban a lányok már nem vettek részt, ugyanis az első feladat után a csapat fele búcsúzni kényszerült, s már csak százvalahányan jutottak tovább. A kiesettek között volt mind az öt hölgy, de vigasztalja őket a tudat, hogy velük együtt búcsúzott a versenytől száz férfi kollégájuk is. A nők között legjobb idővel egy mindössze 22 éves lány, Barnóczky Regina végzett, így hát pillanatnyilag ő Magyarország legjobb női targoncavezetője.

A targoncások kicsit fennhordják az orrukat, tisztában vannak fontos szerepükkel, ami egy idő után a munkahelyi személyiségükben is testet ölt. Bár többtonnás gépekkel többtonnás súlyokat emelnek, járásuk mégis könnyed és laza, tekintetük pedig égető. A targoncásnak ezért a szó klasszikus értelmében nincs is főnöke, hiszen a vezetőség ki van szolgáltatva a targoncásnak, mindig kedvében kell járni, hogy jókedvvel és így lehetőség szerint gyorsan végezze munkáját.

– Ahogy elnézem, járása tényleg könnyed és laza, tekintete, ha nem is égető, de érdeklődő; mennyire hordja fenn az orrát? 

– Nem szokásom, s bár kétségkívül én lettem az első, de még csak mindössze hét hónapja vezetek targoncát, így hát valószínűleg van még mit tanulnom… – Nyilván más is megkérdezte már: hogyan lesz egy fiatal lány targoncás?

– Mindig is vonzott a motor és az autó, de ezekre egyelőre nem futja. Viszont kisebb koromban volt az utcánkban egy Tüzép-telep, ahol egy igazi, régi, fapados targonca dolgozott. Annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, akármi leszek az életben, nekem kell egy targoncajogosítvány, mert szeretnék targoncázni. 

– Amit ezek szerint már hét hónapja gyakorol. Hol is?

– A Tiszai Vegyiművekben, ez az első munkahelyem. Szeretem, amit csinálok, mert a fizikai munka mellett gondolkodást is igényel, hiszen nekünk kell a gyártáshoz szükséges anyagot folyamatosan biztosítani, tehát tudnunk kell, mikor mire van éppen szükség. 

– Hogyan érezte magát a verseny közben?

– Nem volt könnyű, ugyanis a gyárban egy teljesen más típussal dolgozom, ezzel a modern géppel csak néhány percet ismerkedhettem, éppen annyit, míg elmagyarázták, melyik kar mire való…

– Hogyan tovább? A targoncás lányból egyszer majd „termékpozíció-optimalizálásért felelős logisztikai manager” lesz?

– Nem valószínű… Pszichológus szeretnék lenni, méghozzá kriminálpszichológus.

Hogy sikerül-e Regina álma, nem tudom, de hogy a targoncás manapság igencsak keresett szakma, az kiderült. A szükséges tanfolyam másfél hónap, s a legtöbben simán megszerzik a jogosítványt. Az oktató szerint a targoncázás olyan, mint a biciklizés, csak egyszer kell belejönni. „Nem a kormányzást kell megtanítani, hanem a biztonságos munkát, magyarul azt, hogy lehetőleg ne boruljon le egy egész raklap, és ne dőljön fel a targonca”. Aztán a kis, sárga jogsival a kézben – van vezető üléses, vezető állásos és a sima kézi targoncavezetői is, ez utóbbi népszerű neve a béka – azonnal több ezer állás között lehet válogatni. S nem csak itthon! Nagy-Britanniában például háromezer eurót ígérnek havonta a targoncásoknak, ezen felül fizetik a szállást, a repülőjegyet, a munkaruhát és a túlórát is. Hollandiában is háromezer euró körül lehet keresni, de ott évente kétszer 150 euró bónusz is jár. Németországban még ennél is magasabb a fizetés, ott hiányszakma a targoncakezelő. 

Hiába, no: A targoncás misztikus magasságokban él.

Ezek is érdekelhetnek