Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Bár a Magyar Állami Operaház ebben az évadban az épület felújítása miatt felemás képet mutatott, a csonka évad ellenére is hatvan különböző előadás közül válogathatott a közönség. A következő évad – a megújuló Andrássy úti épület és az Eiffel Műhely megnyitását követően – ennél jóval változatosabb programokat tartogat.
A zene a legnagyobb kerítő – a mondás Márai Sándortól származik, s a Magyar Állami Operaház, Magyarország legnagyobb kulturális intézménye ebből a szempontból igazán előnyös helyzetben van. Az idei, a drámaiságot megtestesítő Richard Wagnernek szentelt évadot 20018/19-ben Puccini Itáliája váltja – vázolta a jövő évad terveit Ókovács Szilveszter, a dalszínház igazgatója a Gutmann Fórumon tartott sajtóbeszélgetésen. Egyedülálló módon az olasz szerző mind a tizenkét művét játszani fogják az Operaház jövő májusi újranyitásával egybeeső fesztiválon. Az évad azonban nem Pucciniről, hanem az ő Itáliájáról szól, így számos kortárs szerző is feltűnik a repertoárban, például Verdi. Az új évadban a 16 bemutató mellett az Eiffel Műhelyház és a korszerűsített Andrássy úti dalszínház megnyitása is a tervek között szerepel (az Eiffel Műhelyházat 2019. január 27-én, Mozart születésnapján avatják fel).
Az opera és a klasszikus balett nehéz műfaj, a közönség figyelmének megszerzése egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Ezért fontos az Operaház számára a közönségnevelés már a legkisebb kortól kezdve. Minden perc, amit nem közneveléssel töltünk, elfecsérelt idő – emelte ki Ókovács Szilveszter. Az opera közönsége még mindig az '50-es, '60-as éveiben járó generációkból kerül ki, annak ellenére, hogy igyekeznek minden réteget bevonni. Az OperaKaland vidéki középiskolásoknak szóló kezdeményezés: 1000 forintért az ország minden részéről utaztatják a dalszínházba a diákokat, de tartanak ringató, sőt apás ringató foglalkozásokat is. Az Andrássy úti épület átmeneti bezárása nem kedvezett a látogatottságnak: sem a turisták, sem a „high society” nem megy át az Erkel Színházba, annak ellenére, hogy ugyanannyi gázsiért ott sem a másod osztály lép fel, mint az Andrássy úton.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu