Kis előnyök, nagy zsebek

Úgy tartják, a korrupció ellen többnyire az tiltakozik, aki nem élvezi a vele járó előnyöket. Vagyis kimarad belőle. Ezt, persze, többnyire azok gondolják így, akik nyakig benne vannak. Miközben azt, hogy mi is korrupció, mindig az dönti el, hogy egy társadalom mennyire vesz részt benne; a polgárok mennyire hagyják, hogy átszője a mindennapokat.

Íme az egyik legkézenfekvőbb példa: a hálapénzt nevezhetjük-e korrupciónak? Ha onnan nézzük, hogy a betegek a jobb egészség- ügyi ellátás reményben adják, és mindenképpen előnyt (van, aki szerint csak a normális ellátást), kiemelt figyelmet, törődést, előrébb hozott műtéti időpontot várnak, akkor ezt aligha nevezhetjük másnak, mint korrumpálásnak. Mondható erre, hogy de hiszen ez társadalmi norma, borítékot kap az orvos, összehajtott bankót a nővér, s indok is van hozzá, mert úgyis kevés a fizetésük – ám mindez azt is jelzi, hogy az állam ahelyett, hogy rendezné az egészségügyi dolgozók bérét, hozzájárul a pénzzel szerzett előnyök helyzetének fenntartásához, vagyis a korrupcióhoz. Persze számos orvos és nővér nem fogad el pénzt vagy ajándékot, de ettől a rendszer még él és virágzik. Magyarországon a kormány 2012-ben még törvénybe is foglalta, hogy a hálapénz elfogadása nem bűncselekmény, csak az, ha az orvos a hálapénzhez köti a munkája elvégzését. Magyarán: megmondja, mennyit kér egy olyan szülésért, sebészeti beavatkozásért, kezelésért, amit amúgy a beteg számára fizet a társadalombiztosítás. Ezt másként aligha lehet értelmezni, minthogy az egészségügyben az állam szentesítette az előnyök rendszerét. Most képzeljük el, mi történne, ha egy iskolában, ahol a pedagógusokat szintén nem fizetik túl, az óra előtt vagy után minden gyerek kitenne ötven forintot az asztalra, a tanár pedig besöpörné az érméket. Lám, máris látszik a különbség: míg az orvosok esetében ez olykor szinte már normának számít, a tanároknál hatalmas botrány kerekedne. Pedig az elv és a társadalom is ugyanaz, csak éppen a törvényi háttér és az erkölcsi megítélés különbözik.

Merthogy a korrupció lényege a romlottság. Legfőbb mozgatója a szükséglet és a hiány. 

Klasszikus esetben azt nevezik korrupciónak, amellyel a rendelkezések kijátszhatók, megkerülhetők, az előnyök megadása szabályokba, törvényekbe ütközik. Ennek a magasabb szintje, amikor az állam már új jogszabályok meghozatalával szentesíti a korrupciót, így az elveszíti vesztegetés jellegét. Fontos tudni azonban: jogilag lehet, hogy így lesz, de a korrupció ténye mindig is a társadalmat működtető és összetartó etikai normák alapján dől el. Vagyis, ha egy ország lakosai hagyják, hogy az állami vezetők, politikusok, hivatalnokok, üzlet- vagy mesteremberek pénzért, juttatásokért előnyöket adjanak – például hivatali vesztegetéssel, engedélyeztetési eljárások során, pályáztatásokon, vádemelések elmaradásakor, hatósági szemhunyással –, akkor teljesen mindegy, hogy egy nemzet védekezik-e törvényekkel, szabályokkal a korrupció ellen vagy sem: az a rendszer a velejéig romlott.