Sípszótól sípszóig

Tévedés azt gondolni, hogy egy labdarúgó-világbajnokság a sportról, a labdáról szól. Arról is, de szerepe ma már elenyésző ahhoz képest, ahogyan a szervező országok erről gondolkoznak. Ez nekik ugyanis olyan gazdaságélénkítő esemény, amely évekkel a kezdőrúgás előtt kezdődik, és évekkel a trófea átadása után ér véget. A költségek arányait talán az érzékeli a legjobban, hogy Magyarország idén mintegy 2100 milliárd forintot szán az oktatás egészére, míg az oroszok 3,8 billió forintnyi rubelt költenek az egy hónapig tartó labdarúgó-világbajnokságra.

Amikor nyolc évvel ezelőtt eldőlt, hogy az oroszok megelőzték a spanyol-portugál, a holland-belga és az angol pályázatot, vagyis, hogy idén labdarúgó-világbajnokságot rendezhetnek, azonnal beindult a tervezés. Moszkvában bejelentették, hogy építenek majd stadiont, új szállodákat, repülőtereket, fejlesztik a közlekedést, aztán, az idő előrehaladtával – és a költségek növekedésével párhuzamosan – visszavettek a tempóból. Eredetileg 14 várost és 16 stadiont jelöltek meg, de ebből 11 település és 12 aréna maradt. Épült viszont repülőtér Rosztov-na-Donuban, és majdnem két tucat új hotel is a rendező városokban. Hogy mennyire nagy terveket szőttek az oroszok, és hogy mennyire nem minden valósulhatott meg ebből, az azt is mutatja, hogy gyorsvasutat terveztek Moszkva és a 2014-es téli olimpia helyszíne, Szocsi között, de ez nem épült meg most sem. Érzékeltetésül álljon itt néhány szám, miért lenne ez amúgy is fontos. A két város között légvonalban 1362 km a távolság. Az úton kanyarogva 1636 km. Autóval 17 óra alatt lehet teljesíteni. Vasúton ma átlagban 47 órát vesz igénybe. Ezt mindössze 6-7 órára csökkenthette volna egy olyan típusú gyorsvasút, mint amilyet például a franciák is használnak. A TGV-hez hasonló vonat azt tette volna lehetővé, hogy ha valaki kényelmesen megreggelizik Moszkvában, az esti meccset már a helyszínen nézhette volna Szocsiban.

Mindez, persze, már messze túlmutat azon az elképzelésen, amely egykor meghatározta a labdarúgó világbajnokságok szellemiségét. Amikor ugyanis 1930-ban Uruguayban megrendezték az első labdarúgó-világbajnokságot, még csak selejtezőket sem tartottak. Az angolok – akik a kezdetek óta rossz szemmel nézték a nemzetközi labdarúgás szervezeti működését – annyira megsértődtek, hogy még csak nem is náluk rendezik az első vébét – a FIFA elődje 1906-ban már összehívott egy tornát, de az megbukott –, hogy 1928-ban kiléptek a FIFA-ból. Visszatérésükre az 1950-es brazil vébéig kellett várni. Az első vébét amúgy meghívásos alapon rendezték, és a FIFA – akkori elnöke Jules Rimet volt – azért adta a latin-amerikai országnak a rendezés jogát, mert az 1924-ben és 1928-ban is megnyerte az olimpiát. Uruguay az első világbajnokságot is megnyerte: a döntőben Argentínát győzte le 4-2-re, a fővárosban, Montevideóban, 70 ezer néző előtt.

Az első világtorna a sportág szinte minden gyerekbetegségén átesett. A helyszínek épphogy elkészültek az eseményre. Többször verekedés tört ki a lelátón. A  döntő előtt a rendőrök fegyvereket koboztak el a nézőktől, nehogy lövöldözés legyen. Volt meccs, hogy a partjelzőket beugró szövetségi kapitányok helyettesítették, a brazil bíró pedig hat perccel korábban fújta le az Argentína- Franciaország mérkőzést, ezért a játékosokat a zuhanyzóból kellett visszahívni a pályára.

Ezt követően jelentősen átalakult a vébék szervezése. Egyrészt profivá vált, és csak a háborúk miatt halasztották el. Így, eddig, összesen húsz labdarúgó-világbajnokságot rendeztek szerte a világban, és csak egyetlen ország jutott ki mindegyikre: Brazília. 

A vébéknek majdnem a felét dél-amerikai csapat nyerte (Brazília 5, Uruguay és Argentína 2), a többin európai országok osztoznak (Olaszország és Németország 4, Anglia, Franciaország és Spanyolország 1). Az 1930-as torna után bevezették a selejtezőket, a kezdeti 13 csapat helyett 16 indulhatott. A résztvevő országok létszámát 1984-ben 24-re emelték, ami nagymértékben annak volt köszönhető, hogy a közvetítések után jelentős reklámbevételhez juthattak a szervezők. A léptéken 1998-ban újból emeltek: 32 csapatra bővült a világbajnoki start.

A rendezés jogáért pedig időről időre komoly csata dúl. Olyannyira, hogy a 2022-es katari rendezést jelentős korrupció árnyékolja be. A FIFA etikai nyomozója, Michael Garcia vezetésével több éven át vizsgálódtak, és a tavaly nyilvánosságra került jelentés szerint szabálytalanságokra – jogosulatlan ajándékozásra, előnyökre és juttatásra, nem szabályos tárgyalásokra – derülhet még fény, ami még akár azt is eredményezheti, hogy Katartól visszaveszik a rendezés jogát. A  FIFA elnöke, Sepp Blatter mindenesetre belebukott már a korrupciós vádakba. Ez majd eldől, de azt már most hallani, hogy a sivatagi ország felfoghatatlan mennyiségű, tizennégyszer annyi pénzt költene a rendezésre, mint most az oroszok. Erre mondják azt, hogy olykor van az a pénz, amiért már nem éri meg – vagy mégis.