Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
BARÁTNŐINKKEL egymásra licitálva panaszkodunk néha, milyen nehezen találunk ruhát: túl hosszú, túl szűk, túl bő a választott darab. Kínlódásunk inkább tűnik hisztinek, ha elképzeljük, hogy oldja meg az öltözködést a fogyatékkal élő aki elrejtené, vagy ellenkezőleg: megmutatná a különbözőségét?
Szabados Luca végtaghiánnyal született, a bal karja könyök alatt végződik. Ez a találkozásunkkor fel sem tűnik, pedig a fiatal látványtervező nem takargatja a rövidebb karját. Ugyanúgy öltözködik, mint bárki más kortársa, csak azt nem szereti, ha a ruha ujja pont a karcsonkig ér.
Luca egyike a modelleknek, akik segítségével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textiltervező kurzusának diákjai „akadálymentes” ruhadarabokat terveztek. A ruhák és a tervek kiállításon is szerepeltek, az egyetem egyik kutatólaborja, a Transferlabnak köszönhetően.
– Azt kértem a tervezőktől, Török Annától és Vass Csengétől: miként a karjaim, úgy a ruhám is aszimmetrikus legyen. Így az egyik ujja hosszabb, mint a másik, de maga a felső is rövidebb az egyik oldalon.
Ivicsics Bori vállak és karok nélkül született, mindent a lábaival csinál: így vezet, így gépel. Az ő ruháját Lévai Zsófia és Zepkó Ferenc készítette. A felső első pillantásra szokványosnak tűnő blézer, nagyon fontos azonban, hogy nyakkivágása szűk legyen, ne csússzon le. De az is lényeges, hogy elrejtse a szabálytalan felsőtestet. Ebben a szettben a nadrág a hangsúlyos: rakott, bővülő szárak, szabad mozgást engednek.
Fontos szempont a kényelem Györök Borbála és Nagy Adrienne munkája során is: ők Lukiviczki Rékának terveztek ruhát. Réka – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, RobotGirl – balesetben vesztette el az egyik lábát. Protézise gyakran kényelmetlenné válik, hosszú nadrágban lecsatolni nem egyszerű. A számára készült overall jobb oldalán végigfutó cipzár könnyebb és gyorsabb hozzáférést enged a művégtaghoz.
Miért fontos mindez, túl azon, hogy a modellek különleges, egyedi ruhákat kaptak? Nos, a divat is nagyban befolyásolja, hogy a társadalom mit tart normálisnak, milyen a normalitáshoz fűződő viszonyunk. – Gyakran előfordul, hogy tömegközlekedéssel utazva látom a körülöttem lévőkön, szívesen megkérdeznék, miért ilyen a karom. A gyerekek az anyjukat faggatják, akik viszont szemérmesen próbálják elhallgattatni a kicsit, hiszen erről „nem illik" beszélni. Ilyenkor inkább én magam fordulok hozzájuk: kérdezzenek nyugodtan, szívesen válaszolok – magyarázza Luca. – Ezért is veszek részt a hasonló kezdeményezésekben, így például az Élő Könyvtárban is, aminek a lényege, hogy az „olvasók” „élő könyveket”, vagyis olyan embereket „nyissanak ki”, azaz beszélgessenek olyanokkal, akik társadalmi kisebbséghez vagy szubkultúrához tartoznak. Például hajléktalanok, netán függők vagy fogyatékkal élők, mint én. Akik felé a társadalom sokszor előítélettel fordul, miközben nem merik őket megszólítani. Az Élő Könyvtárban nincs tabu, bármiről lehet kérdezni és beszélgetni.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu