Szépség a másságban

Szabados Luca végtaghiánnyal született, a bal karja könyök alatt végződik. Ez a találkozásunkkor fel sem tűnik, pedig a fiatal látványtervező nem takargatja a rövidebb karját. Ugyanúgy öltözködik, mint bárki más kortársa, csak azt nem szereti, ha a ruha ujja pont a karcsonkig ér.

Luca egyike a modelleknek, akik segítségével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textiltervező kurzusának diákjai „akadálymentes” ruhadarabokat terveztek. A ruhák és a tervek kiállításon is szerepeltek, az egyetem egyik kutatólaborja, a Transferlabnak köszönhetően.

– Azt kértem a tervezőktől, Török Annától és Vass Csengétől: miként a karjaim, úgy a ruhám is aszimmetrikus legyen. Így az egyik ujja hosszabb, mint a másik, de maga a felső is rövidebb az egyik oldalon.

Ivicsics Bori vállak és karok nélkül született, mindent a lábaival csinál: így vezet, így gépel. Az ő ruháját Lévai Zsófia és Zepkó Ferenc készítette. A felső első pillantásra szokványosnak tűnő blézer, nagyon fontos azonban, hogy nyakkivágása szűk legyen, ne csússzon le. De az is lényeges, hogy elrejtse a szabálytalan felsőtestet. Ebben a szettben a nadrág a hangsúlyos: rakott, bővülő szárak, szabad mozgást engednek.

Fontos szempont a kényelem Györök Borbála és Nagy Adrienne munkája során is: ők Lukiviczki Rékának terveztek ruhát. Réka – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, RobotGirl – balesetben vesztette el az egyik lábát. Protézise gyakran kényelmetlenné válik, hosszú nadrágban lecsatolni nem egyszerű. A számára készült overall jobb oldalán végigfutó cipzár könnyebb és gyorsabb hozzáférést enged a művégtaghoz.

Miért fontos mindez, túl azon, hogy a modellek különleges, egyedi ruhákat kaptak? Nos, a divat is nagyban befolyásolja, hogy a társadalom mit tart normálisnak, milyen a normalitáshoz fűződő viszonyunk. – Gyakran előfordul, hogy tömegközlekedéssel utazva látom a körülöttem lévőkön, szívesen megkérdeznék, miért ilyen a karom. A gyerekek az anyjukat faggatják, akik viszont szemérmesen próbálják elhallgattatni a kicsit, hiszen erről „nem illik" beszélni. Ilyenkor inkább én magam fordulok hozzájuk: kérdezzenek nyugodtan, szívesen válaszolok – magyarázza Luca. – Ezért is veszek részt a hasonló kezdeményezésekben, így például az Élő Könyvtárban is, aminek a lényege, hogy az „olvasók” „élő könyveket”, vagyis olyan embereket „nyissanak ki”, azaz beszélgessenek olyanokkal, akik társadalmi kisebbséghez vagy szubkultúrához tartoznak. Például hajléktalanok, netán függők vagy fogyatékkal élők, mint én. Akik felé a társadalom sokszor előítélettel fordul, miközben nem merik őket megszólítani. Az Élő Könyvtárban nincs tabu, bármiről lehet kérdezni és beszélgetni.