Csak a kép számít!

– Kit érdekel, hogy nyakig állok a vízben, vagy mínusz 30, esetleg plusz 40 fok van?! Az ember szinte elveszíti a józan ítélőképességét azért az ezredmásodpercért, hogy tökéletes fotót készíthessen – vallja a 70 éves Zala Péter, aki nyugdíjazásának és a digitális technikának köszönheti, hogy addigi élete egészen más irányt vett.

Sümegen született, és 45 évet, élete legmeghatározóbb időszakát Zalaegerszegen töltötte. Szegény, de boldog gyerekkora volt, mint akkoriban sokaknak; egyszer mégis kapott egy Pajtás fényképezőgépet. „Amit azzal csináltam, nem sok köze volt a fotózáshoz” – vallja, de a gép közel állt az érdeklődéséhez, mindig vonzották a műszaki dolgok. Racionálisan szemlélte a világot, természet, lágyság, elérzékenyülés szóba sem jöhetett. Tizenhat évesen tagja lett az Albatrosz zenekarnak, énekelt, gitározott, dübörögve hallgatták a Beatles- és a Rolling Stones-dalokat.

Az érettségi után vegyészetet tanult, a Zala Megyei Élelmiszerellenőrző Intézetben lett toxikológus. Nem sokkal a munkába állás után összeütött egy fotólabort, felszerelést is vetetett hozzá, szakmai okokra hivatkozva. Penészgombákat véletlenül sem fotóztak, leginkább dokumentumfotók készültek.

– Elég gyatra fizetésem volt, ezért mellékállásban kazánfűtői munkát vállaltam; havi 600 forint pluszt kaptam, ami nagy pénznek számított akkoriban. Persze nem szenet kellett lapátolnom, hanem gépeket beállítani. Csak Pesten volt tüzeléstechnikai szerviz, hamarosan engem bíztak meg azzal, hogy Zalaegerszegen építsem fel a térség legnagyobb tüzeléstechnikai cégét. Később az állami energiafelügyelethez kerültem, majd hasonló profilú német cégek képviseletét láttam el. Huszonegy évvel ezelőtt Gödöllőre költöztem, és egy cégtársammal saját vállalkozásba kezdtünk, változatlan profillal. Az egész életem a munkáról szólt, sokat mondok, ha évi tíz nap szabadságot kivettem. Egyszer New Yorkba repültünk szakmai útra, és rácsodálkoztam, milyen csodálatosak a felhők, hányféle színt és formát tudnak létrehozni. Akkor gondoltam rá, milyen jó lenne megörökíteni.

Majd’ két évtized telt el az életéből a New York-i út után, miután fényképezőgépet vett a kezébe. A cégben a fia követte, Zala Péter életét pedig a fotók kezdték uralni. Természeti képeket örökített meg, eleinte nem sok hozzáértéssel, inkább csak megérzéssel kattintgatta a gépet. Lassan megismerte a fotóstársadalmat, és rá kellett jönnie, hogy ezt bizony tanulnia kell! Sokan azt mondják, a természetfotózás nem is fotózás, mert csak lesben kell ülni, és várni a megfelelő pillanatot. Tény, hogy nem olcsó mulatság, mert egy jó objektív kétmillió forintnál kezdődik, és akkor még nem beszéltünk a gépről, az állványról meg az egyéb tartozékokról, ami egy professzionális felszereléshez szükséges.

A természetfotósok leginkább szervezett utakkal mennek felfedezni a világot. Zala Péter első útja Norvégiába vezetett.

– A napfelkelte és a naplemente az optimális időszak a tájfotózáshoz, akkor vannak a legjobb fényviszonyok. A fotóstúra nem egy laza kirándulás, általában fél négykor kelünk, sokszor kilométereket kell gyalogolni, 15-20 kilós felszereléssel, nem ritkán hegyre föl, völgynek le. Hetente háromszor járok kondizni, különben nem bírnám fizikailag. Általában négyen megyünk egy-egy útra, az állatok fotózásához bérelni kell a leseket. Minél különlegesebb helyen van, és minél profibban van kialakítva, vagyis észrevétlen az állatok számára, annál drágább. Van olyan föld alá épített betonbunker, amiben még vécé és konyha is van. De akad olyan fabódé, ami inkább bogarak és csúszómászók lakhelye. A legtöbb lesen detektívüveg is van, hogy az állat ne vegyen észre bennünket. Jó a kapcsolatom a természetfotózásban Oscar-díjas Máté Bencével, gyakran látogatom a fotósleseit. Többen vagyunk egy lesben, de ez nem jelenti azt, hogy el tudjuk kapni ugyanazt a pillanatot ugyanabból a szemszögből. Emlékszem, egyszer Zuluföldön egy kalapácsfejű madárnak egy pillanatra a hátára ugrott a társa, de ellentétes irányban volt a fejük. Mire a többiek felocsúdtak, már szét is rebbentek. Ez a képem sok kiállításon szerepelt. És van egy fotóm egy elefántról, szinte alulról fotóztam, ahogy éppen iszik. Zuluföldön készítettem ezt is, olyan érzésem volt, mintha az állat végig a szemembe nézett volna. Sok tényező együttállása kell ahhoz, hogy egyedülálló képet készítsen az ember. Ha csak húsz centivel arrébb iszik, az a fotó már nem lett volna ilyen tökéletes.

A három unokával büszkélkedő nagypapának már Kairóban is volt kiállítása. Eleinte a felesége is elkísérte a hosszú utakra. Például arra a 3200 kilométeres túrára, amikor Afrika keleti részét járták be, és még 3 ezer kilométert szafariztak. Zala Péter többször járt az USA nemzeti parkjaiban, az arizonai Patkó-kanyonnál körülbelül három centiméterre állt a 350 méteres szakadék szélén. Sok állvány és gép lehet odalent, mondja nevetve. Járt bálnafotózáson, Norvégiában az északi fényt csípte el. A kitartás és a türelem nélkülözhetetlen eleme a természetfotózásnak. Zala Péter háromszor utazott el a finn– orosz határhoz egy tökéletes medveképért. Háromszor egy héten állt és ült a lesben, ahol egy pisszenés sem hangozhat el, és hosszú órákon át nem történik semmi.

n át nem történik semmi. – Aztán hajnalban egyszer csak elém toppant! Fantasztikusak voltak a fényviszonyok, a feje fölött koronaszerűen vette körül a reggeli napsütés. Az az eufória leírhatatlan, amikor az ember megnézi a fotót, és azt mondja: megérte! Szinte undorodom a kígyóktól, de amikor Costa Ricán egy vipera alig 50 centire volt tőlem, nem tágítottam. Mondom, elmegy az ember józan esze! Mióta fotózok, más szemmel látom a világot, olyan dolgokra csodálkozom rá, amik mellett régen simán elmentem. Most már észreveszem az embereket is, ezért kezdtem portrékat is fényképezni. Egy arcban ott rejlik az egész élet. Azt szoktam mondani, hogy 58 évig kizárólag a baloldali agyféltekémet használtam, most átváltottam a jobb oldalira. Évente egyszer a feleségem kedve szerint utazunk, de minden más utamat a fotós téma határozza meg. Az idén még három különböző országba megyek, most készítek majd először légi felvételeket, mégpedig Izlandon. Nagy vágyam Namíbia, Indiába is szívesen mennék arcokat fényképezni. És ott vannak még a jegesmedvék meg Alaszka...