Szenvedélyes kincskeresők

Nem volt könnyű megtartani a titkot. Végül sikerült a Fémek a földből című tanulmánykötetet (szerkesztői: Bíró Gyöngyvér, Katona Kiss Attila, Rózsa Zoltán) úgy létrehozni, hogy az abban szereplő amatőr leletmentők csak a bemutatón hallottak először róla. Igazi meglepetés volt számukra! A történet tavaly tavasszal kezdődött, amikor az orosházi múzeum vezetősége levelet írt negyven régész kollégának, felkérve őket egy rövid tanulmány írására, mégpedig azokról az értékes leletekről, amelyeket helyi fémkeresősök találtak meg.

– Civil segítőink már tizenhétezer tárgyat hoztak be intézményünkbe – mondja Rózsa Zoltán, a Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója. – A 2015-ös örökségvédelmi törvények szigorodtak, de egyfajta nyitottságnak is teret engedtek. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a bizalom és a partnerség jegyében együttműködési megállapodást kötünk a fémkeresősökkel, akiket már korábban is ismertünk. Kapcsolatunk az évek során baráti lett. A  könyvben kilencen szerepelnek, ám rajtuk keresztül az összes hazai lokálpatrióta, múzeumbarát, fémkeresős előtt tisztelgünk.

Erre annál inkább szükség van, mert valljuk be őszintén, szakmai berkekben nincs jó vélemény a fémradarokkal régészeti leletek után kutató kincsvadászokról. Azokról, akik a múzeumokat megkerülve illegálisan végzik akcióikat, és hamis információkkal, busás haszon reményében értékesítik bizonytalan eredetű tárgyaikat a hazai és a külföldi műtárgypiacon. Ezt V. Szabó Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke is megemlítette a könyvbemutatón.

Azt is megjegyezte: az orosháziak viszont épp ezt a megtépázott hírnevet igyekeznek helyreállítani, példát mutatnak abban, hogyan lehet alulról építkezve, civil összefogással megőrizni kulturális örökségünket és közös kutatási terv alapján minőségi tudományos munkát végezni. A magyar régészet válságos időket él át, minden értelmes kezdeményezésre nyitottnak kell lenni, hogy a szakma új utakat találjon.

A múzeum egyik legrégibb partnere Bene András orosházi gépészmérnök. Ősztől tavaszig járja a határt, ahogyan a mezőgazdasági művelés és a terepviszonyok engedik. Sokszor a szerencsén is múlik, hogy jelez-e valamit a műszer. Panaszra nincs oka, hiszen Orosháza és Tótkomlós környékén számos értékes leletet talált már, köztük szkíta hajfonatkarikát, hun szíjvéget, Árpádkori lakatokat. Egyszer a fémkeresője nagyobb tárgyat jelzett, s a mentőfeltárás végére kiderült, hogy egy középkori vasdepó került elő.

Kerekes György Kopáncspusztán elrejtett éremkincseket lelt. Egy régi régészeti tanulmányban olvasott róluk, de a helyszínre vonatkozólag csak utalást talált. Egy nyolchektáros területet fésült át, majd a GPS-koordináták rögzítése után nekilátott a munkának. Szinte hihetetlen, de a mezőhegyesi agrármérnök húsz perc után felfedezte az első ezüstpénzt, majd társai is kivették részüket a sikerből. Mára 730-at gyűjtöttek össze. Védett régészeti terület lévén hiába is kérdeznénk, a lelőhelyet titokban kell tartania. Az viszont nem titok, hogy a mezőhegyesi és battonyai földeket vallatva felszínre hozott például késő bronzkori sarlót, Árpád-kori lószerszámveretet, és múzeumi segítséggel sikerült lokalizálnia egy középkori templom helyét.

Saját fémkeresőjével mozog faluja környékén a nagyszénási nyugdíjas pedagógus, Gyenge Antal is. Az orosházi múzeummal 1994 óta áll kapcsolatban. Eddig 153 lelőhelyet vizsgált át, többségében szarmata, avar, Árpád-kori cseréptöredékekre bukkant, de két őskori és három késő középkori lelet is fűződik a nevéhez. A Pataki-tanyán tizenöt órányi barangolás után bukkant rá egy avar kori bronz lószerszámveretre.

Türelemről, kitartásról és persze szenvedélyről a csanádapácai házaspár, Zsikai Rajmund Péter és felesége is sokat tudna mesélni. A tanító férj harminc évvel ezelőtt kezdett régiségek gyűjtésébe, ezzel alapozta meg a falu helytörténeti múzeumát. Később csatlakozott az orosházi roncskutatókhoz, majd a fémkeresősöknél kötött ki. Sikerült a feleségét is „megfertőznie”, így most már együtt vágnak neki a határnak. Nincs köztük rivalizálás.

– Pályafutásom során én is találkoztam fémkeresősökkel, bár akkoriban még gyerekcipőben járt ez a tevékenység – mondja dr. Lovag Zsuzsa régész, aki a könyvben egy XIII. század közepéről származó ruhakapocs-töredéket mutat be. – Nagyra értékelem az orosházi múzeum bátorságát, mert ha nem kötnek a múltunk öröksége iránt érdeklődő amatőrökkel szövetséget, akkor nyilvánvalóan nem kerül a birtokukba ennyi értékes lelet. Ezt én becsületes paktumnak tartom.