Fokozható az őrület

A műfaj titánjai – többek között Hitler, Sztálin, Mussolini, Homeini és Mao – bebizonyították, hogy bizony a könyvek néha ártani is tudnak az emberiségnek. Daniel Kalder igazi mazochista: A pokoli könyvtár című könyvében (Athenaeum) elmélyed a betűvetés katasztrófájában. A legek közt szemezgettünk.

Nem volt különösebben nagy gondolkodó a kínai vezér Mao Ce-tung (1893–1976), de milliárdos példányszámban terjesztett, nyakatekert filozófiautánzati bölcseleteivel felfedezte az írni tudás pusztító erejét. Hatalomra kerülése után megpróbált megvalósítani egy abszurd utópiát, s ezzel sok millió ember halálát okozta – miközben irodalmi hírnévre is szert tett a Biblia után a világ második legtöbb példányban eladott művének szerzőjeként.

Mao a szlogenek nagymestere; csupán egy példa: „A forradalom nem olyan, mint egy előkelő estély.” Vajon mikor elviselhetetlenebb: amikor filozofikus szeretne lenni („Egy tojás a megfelelő hőmérsékleten csirkévé változik, de nem létezik olyan hőmérséklet, amely egy követ csirkévé változtatna, mert a kettőnek más az alapja.”), vagy amikor verset ír („Milyen fényesek és bátrak másfél méteres fegyverrel vállukon, / A nap első fénysugarában tündöklő felvonulási téren! / Kína lányainak gondolata magasan szárnyal, / Csatasor kell nekik, nem selyem és szatén.” Idézet A katonanők című versből)?

De az igazi őrület akkor kezdődött, amikor az emberek után állatok kerültek Mao célkeresztjébe. Meggyőződése lett ugyanis, hogy a szúnyogok, a legyek, a patkányok és a verebek – „a négy kártevő” – akadályozzák, hogy Kína átlépjen a boldog jövőbe, ezért az egész országot, még az „ötéves gyerekeket is” harcba szólította a kiirtásukra. Például a verébhadjárat sikeresen zárult, milliószámra pusztultak el, a kihalás szélére kerültek. Egyetlen gond akadt csak: kiderült, hogy a verebek nem a magvakat eszik el az emberek elől, hanem a magvakat pusztító rovarokkal táplálkoznak, verebek híján pedig a rovarok szinte szabadon pusztíthattak Kína-szerte, és éhínséget okoztak. Az aszály és az állami termelési kvóták csak rontottak a helyzeten, s mindez 45 millió ember halálához vezetett. Ennyi áldozata sem Sztálinnak, sem Hitlernek nem volt.

A Népi Felszabadító Hadsereg katonáinak úgy kellett a mindennapi Mao-betevő, mint egy falat kenyér. Hát megkapták! Az elnök bölcseleteiből összeválogatott kisgyűjtemény 3. kötete 1965 augusztusában immár a zubbony zsebéhez méretezve és vörös PVC-borításban is megjelent. A később ikonikussá vált külső egyszerű praktikus célokat szolgált: az elnök szavait óvta a beázástól.

A Mao legnagyobb „slágereinek” 33 fejezetbe rendezett, 427 idézetet tartalmazó, teljes kiadása nemcsak a katonaság, de a civil olvasók körében is hatalmas siker lett. A kultuszminisztérium 1966 júniusában utasításba adta, hogy év végéig 200 millió példánynak kell világot látnia – ennek következtében papírhiány köszöntött az országra. Megszületett az Idézetek Mao Ce-tung elnöktől, vagy ahogyan Kínában emlegették: a vörös kincseskönyv. Az előszóban szó szerint ez áll: „egy végtelen, spirituális atombomba erejével ható, kimeríthetetlen forrás”. Az évtized végére az Idézetek több mint egymilliárd példányban készült el, az elnök 1949 és 1965 között kiadott többi könyvének és pamfletjének 783 millió példánya mellett! A kulturális forradalom idején Kína lakossága 750 millió körül mozgott – nyilvánvaló, hogy a kínálat jócskán meghaladta a keresletet.

Az őrületnek még nincs vége! Összesen Mao 365 idézetét zenésítették meg, hogy minden napra jusson egy. Természetesen olyan is akadt köztük, amelyik még tánckoreográfiát is kapott.

Még mindig fokozható: a nejlonharisnyáiról híres pekingi ruhagyár munkásai minden napjukat azzal kezdték, hogy felnéztek Mao képére és tanácsot kértek tőle; ezenkívül időnként a körülöttük mindenhol megtalálható idézetfalhoz szaladva felszították magukban a lelkesedést.

Az Új Kínai Hírszolgálat 1966- ban az asztalitenisz-csapat sikerének titkát kutatta. És megtalálta: a csapatnak nem is az edzés, hanem az olvasás lett az „elsődleges szükséglete”. A kínai játékosok egyetértettek abban, hogy „Mao Ce-tung gondolataival felvértezve mi leszünk a legegységesebb csapat, a mi látásunk lesz a legtisztább, a mi bátorságunk a legnagyobb, és a mi erkölcsünk a legkiválóbb. Nem félünk már semmilyen szörnytől, démontól az osztályharcban, sem erős ellenféltől a játékban”

1968-ra Mao szavának ereje jelentősen megnőtt: már a rákot is gyógyította. Az egyik különösen részletesen bemutatott csoda egy Csiang Csu-csu nevű nőről és 45 kilós(!) tumoráról szól. Csiang orvosai, akiket megrontott a burzsoá imperialista nyugati orvostudomány, már lemondtak róla. A nőben csak akkor támadt fel a remény, amikor Maót olvasó doktorokkal találkozott. Akik természetesen meggyógyították.

Mao szavai az ítéletidő ellen is kitűnően bevethetők voltak: egy hajónyi rákhalász rettenetes viharba keveredve hullámsírban vesztette volna életét, de Csen Csao, a vezetőjuk erőt merített a következő idézetből: „A pártszervezetnek a proletariátus fejlett tagjaiból kell állnia, legyen erős előőrs, mely az osztályellenség ellen harcba tudja vezetni a proletariátust és a forradalmi tömegeket.” A rákhalászok ettől fogva osztályellenségnek tekintették a természeti elemeket, és Mao verseinek néhány sorától külön megerősödve biztonságban hazajutottak.

FOTÓ: ROGER-VIOLLET, AFP, BRITTA PEDERSEN, AFP/DPA