Sportnapló

Abba nem érdemes belemenni, miként zárulhat majd a teniszezők és a szövetség vitája, ezt az idő úgyis kiforogja. Annyi azonban látszik, más sportágaknál is, hogy a világtornákat megjárt sportolók mintha egy másik dimenzióba kerülnének, míg a magyar nemzeti szövetségek mintha csakis a Kárpát-medence sportpolitikai, sportgazdasági valóságát élveznék. Viszont még a tenisz világát kevéssé követő nézők figyelmét sem kerülheti el az a teljesítmény, amit a magyarok a csehek ellen nyújtottak. Mert arra csak kevesen gondoltak volna, hogy a magyar csapat várakozáson felül teljesít a Davis-kupán. Mert mindenképpen figyelemre méltó, hogy Nagy Péter és Borsos Gábor kétszettes hátrányból fordítva győzött az esélyesebb Lukas Rosol és Ro man Jebavy ellen, de ez nyilván pszichológia is. Mert az esélytelenek nyugalma olykor több erőt adhat egy sportolónak, mint a tudás magabiztossága. S még az is lehet, hogy az osztályozót a végén éppen ezért nyerték a csehek 3-2- re. Mert a magabiztossághoz tudásra, de legfőképpen tapasztalatra van szükség.

Hogy mi lett volna a Fucsovics Mártonnal felálló magyar válogatottal, sosem fogjuk megtudni. De annyi bizonyos, hogy a sportág, amelyikben a legjobbak félreállnak, sosem lehet sikeres. És az is bizonyos, hogy az a sportág, amelyiknek fontos és számít, hogy ne csak kevesek legyenek a legjobbjai, eséllyel néz a jövő elé. A Fucsovics-szövetség affér, valamint a magyarok csehek elleni Davis-kupaszereplése azt mutatja, hogy a hazai teniszsport lehetne akár jó és sikeres is. Ehhez azonban túl kellene lépni minden régi, begyöpösödött irányítási szemléleten, valamint azon, hogy ami elit, az nem lehet hazai is, és ami világhírű, az ne lehetne az országé is. Főleg úgy, hogy a magyarok a világranglista-helyzésük alapján (21.) jövőre is a világcsoport selejtezőjében maradhattak.

FOTÓ: KOVÁCS TAMÁS, MTI