Torkig vagyok már vele!

Már hadiállapotok között kezdődött az 1914–15- ös iskolaév. A beiratkozásra érkező fasori diákok a budapesti népfelkelő parancsnokság 800 emberét találták a falak között. Háromhetes kiképzés után kapták vissza a tanárok és a diákok az iskola épületét, amelyben szeptember 21-én indult el a tanítás.

A fasori gimnázium tanárai és volt növendékei többségükben civilként vonultak be. A háború harcterein hamar katonákká, sőt, mivel tanult emberek voltak, katonatisztekké kellett válniuk. Onnan küldtek tábori postai lapot, levelet és fotót Hittrich Ödönnek, a Fasori gimnázium legendás igazgatójának – az Evangélikus Országos Levéltárban őrzik ezt az unikális hagyatékot, amely az Evangélikus Országos Múzeum időszaki kiállításának gerincét képezi. A szövegekből kirajzolódnak a háborúval kapcsolatos érzések a kezdeti lelkesedéstől a fásultságon át a békevágyig, valamint a hazaszeretet, a tanárok és az iskola iránti megbecsülés, ahogy az a hihetetlenül erős kapocs is, amely ezeket az embereket az egymástól távol eső frontokon, a lövészárkokban és a hátországban összekötötte.

A sorok arról tanúskodnak, hogy a fasoriak katonai szolgálatuk első hónapjaiban, akár még az első évben is, hősiesen harcoltak a háború igazságosságába vetett hittel, a legzordabb körülmények között is: 

„Néha szórakozunk is. Kiírjuk a 

fontosabb román híreket és nagy 

deszkákon az oroszoknak is láthatóvá 

tesszük, amire ők az 

udvariatlanok megharagszanak 

és rendeznek olyan zenebonát, 

hogy az árkokban söpörni lehet 

a srapnell és gránátdarabokat.” 

(Molnár János, 1916. november 11.)

„Nálunk holnap lesz nyúlevés. A 

futóárkainkba betévedt egy füles 

és persze nem lévén terepismerete, 

eltévedt bennük és beszorítottam. 

Első stratégiai sikerem.” 

(Koch István, 1916. március 2.)

A háborús tanévek kicsit később kezdődtek, és valamivel hamarabb fejeződtek be. A diákok kezdeményezésére a gimnáziumban lövészcsapat is alakult. Néhányan még elszántabbak voltak, és önkéntesként jelentkeztek katonai szolgálatra. Rajtuk kívül a VII. és VIII. évfolyamon tanulók közül többeket besoroztak minden tanévben. Ők előrehozott vizsgát, illetve „hadi érettségit” tettek bevonulásuk előtt. Aki nem jutott el az érettségiig, az a frontról szabadságra hazajőve próbálta meg a vizsgáját pótolni.

„Minden megerőltetés nélkül 

leszek képes pótolni a mulasztott 

anyagot. Jelenleg szórakozásképen 

az Ilyast olvasom 

eredetiben és minden reményen 

felül könnyen és jól megértem, 

hála tanár úr szeretetteljes fáradozásainak!” 

(Nógrádi Imre, év nélkül, március 4.)

Az iskoláknak nem mindig sikerült mentességet szerezniük tanáraik számára a katonai szolgálat alól. A Fasoriból 1914-ben Oppel Imre rajz, dr. Koch István földrajz és történelem, valamint Kliment Jenő latin–görög szakos tanár vonult be. Galli Lajos testneveléstanár 1916 januárjától teljesített katonai szolgálatot.

A harcok megkezdése után néhány hónap alatt kiderült, hogy a villámháborúból világháború lett. A kezdeti lelkesedés a hátországban és a frontokon is lelohadt. A háború első szakaszában a hatalmas veszteségek sokkolták a túlélőket, a későbbi években pedig az állóháború reménytelensége. A lövészárkokban harcolók számára a győzelemnél fontosabb lett a béke. Még a hivatalosan cenzúrázott tábori lapokon és levelekben is egyre több szó esett a béke utáni vágyról.

„Adja Isten, hogy ez is beteljesedjék 

(vége legyen a háborúnak – a szerk.)! Torkig vagyok 

már vele! Sokszor szorongatja 

is már a lélegzetemet! Ideges és 

borzasztó türelmetlen vagyok! 

Semmihez sincs kedvem, se 

türelmem! Eddig is már 32 

teljes hónapot töltöttem állandóan 

kint – 4500 teljes km-t tettem meg menetelésben, azt 

hiszem, eléggé kivettem a részemet mindenből.” 

(Oppel Imre, 1917. március 17. )

A hadiállapot alatt érvényben lévő jogszabályok lehetővé tették, hogy a katonaság egyházi épületeket foglaljon le. A Fasori gimnázium megtarthatta ugyan az épületet, cserébe azonban az István utcai állami főgimnáziumot kellett befogadnia. Majdnem négy tanéven keresztül 600 helyett 1600 diák látogatta az iskolát. A szertárakat osztálytermekké kellett alakítani, a délutáni szakkörök a vendéggimnázium órái miatt elmaradtak. A sok lemondással járó együttélés 1917 végéig tartott.

A katonáknak a legszélsőségesebb körülményekhez kellett hozzászokniuk. Előfordult, hogy napokig tartó, meg-megújuló rohamokban álltak helyt, de az is éppoly gyakori volt, hogy hetekig nem történt semmi.

„Bizony de sokkal jobban elmúlnék 

az idő, ha a katedra kulcs 

zörögne kard helyett, s ajtó 

durrogtatást hallanánk ágyúdörej 

helyett, vagy diáklármát 

puskaropogás helyett.” 

(Oppel Imre, 1915. március 16.)

1916. augusztus 27-én a román hadsereg megtámadta Erdélyt. Az elmenekülő civilek megsegítésében az evangélikus egyház is kivette a részét, a Fasori gimnáziumot pedig külön is megkeresték a nagyszebeni és a brassói evangélikus iskolák fenntartói. Az 1916–17-es tanév első félévében 69 erdélyi menekült, nagy többségében német anyanyelvű evangélikus diák tanult a fasorban.

1914–15-ben 13 különféle, a háborúval kapcsolatos pénzgyűjtési akcióról számolt be az igazgatói jelentés. Az adományozók között megtaláljuk még a harctéren szolgáló tanárokat is. A legnagyobb adománygyűjtő, a Vöröskereszt a legváltozatosabb akciókkal kereste meg az iskolát, és gyűjtött itt mintegy 2700 koronát. Az ifjúság rendezett fémgyűjtést (például az iskolában felállított vértes vitéz pajzsába vert szögek árával a háborús célokat lehetett támogatni), de a honvédség „teapótló” szederlevél- és gubacsgyűjtést is elrendelt.

A fasori tanárok és diákok nemcsak otthonuk és családjuk, hanem régi iskolájuk iránt is honvágyat éreztek. A legendás iskola mint a biztonság és a haza szinonimája jelenik meg a személyes sorokban és sorsokban. A háború és béke, a front és hátország ellentmondásos kapcsolatát talán azok a tárgyak idézik meg legszemléletesebben, melyeket fegyveralkatrészekből készítettek a fronton harcolók, emlékül az otthoniak számára: láthatók többek között kelyhek lőszerhüvelyből (a hatvani evangélikus templom oltárán a mai napig használják), tüzérségi gránát hüvelyéből kialakított csésze vezetőgyűrűből készült füllel és irányzék felhasználásával készült sárgaréz tintatartó. Mednyánszky László háborús képei ugyanúgy szorítanak melltájon, mint Vilhelm Stráner soproni német lelkész háborús imakönyve (Duchovná zbroj, azaz Lelki páncél), amit Martin Morhác, a pesti szlovák gyülekezet lelkésze fordított szlovákra. Két fia járt a Fasoriba, akik hősi halált haltak.

Az alma mater 1926-ban emléktáblát állított. Mintegy hatvan hősi halott neve szerepel rajta.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI