Csőre töltött hétköznapok

A három rabló éjszaka érkezett. Kinézték már a házat, könnyű zsákmánynak ígérkezett. Halk kattanás, s a bejárati ajtó megadta magát. Könnyű volt megtalálni a hálószobát, a gengszterek azonnal ütöttek. Fájdalmában ordítva riadt fel W., az első ütés az oldalát érte. Egyetlen pillanat alatt magához tért. Tudta, hogy bekövetkezett, amitől tartott, de amire készült. Megtámadták otthonát, családját. Az ágy mellé vetődött. Keze a fordulás közben a párna alá csúszott. A Glock 17-es szánját a vetődés közben húzta fel, pontosan úgy, ahogyan azt az izraeli kiképzők tanítják. A szán visszacsattant, a fegyver éles. A csattanásra W. reszketése, a páni, szűkölő félelem megszűnt. Ez az ő otthona, a családját védi.

Az újra lecsapni készülő banditák mindebből semmit nem vesznek észre. Nem sejtik, hogy W. már nem fél. Nem tudhatják, hogy a Glock kisebbik tárában is 17 lövedék várja, hogy megfékezzen bármilyen gyilkost. Egyikük a husánggal újra W.-re veti magát. Ez a csapás, ha talál, biztosan megöli. A fegyver iszonyatos dörrenése megállítja a rémfilmet. Az átlőtt rabló a falnak vágódik. Döbbent csend. W., kezében a pisztollyal, feláll. Egyetlen szót vet oda a még élő támadóknak: Földre!

Szép kis történet, kár, hogy egy szó sem igaz belőle. Már csak azért sem, mert hazánkban igazán kevés ember tarthat otthon, akár párnája alatt is, fegyvert. Ők azok, akik önvédelmi fegyverrel rendelkeznek, számuk 5683. Hogy kik ők – erre később még visszatérünk. Annyi akár igaz is lehetne a történetből, hogy jogilag már úgy-ahogy megállna, ugyanis az alaptörvény, illetve a módosított büntető törvénykönyv immár lehetőséget ad akár az ilyen végzetes hatású, jogos védelemre is. A lehetőség tehát megvolna, csak a fegyver hiányzik hozzá…

Azok, akik nem önvédelmi céllal, de azért tarthatnak otthonukban éles fegyvert – ilyenek például a sportlövők (12 291-en vannak) vagy a vadászok (ők a legnépesebb fegyvertartó tábor: 183 520 engedélyt adtak ki ilyen céllal) –, kétségkívül jobb, de problémásabb helyzetben vannak hasonló támadás esetén. Ugyanis a fegyverüket elzárva kell tartaniuk, nem a párna alatt, ezért aztán gondok lehetnek az ellenállással. Persze azért megtörtént már nem is egyszer, hogy a betörő rossz címet választott. Mint például az a tolvaj, aki reggel érkezett F. Gábor vadász házába. A család éppen az alsó szinten reggelizett, amikor fentről motoszkálást hallottak. Felrohantak, és azt látták, hogy egy betörő éppen az ékszereiket szedegeti össze. A besurranó pisztolyt rántva rájuk üvöltött: menjenek vissza a földszintre! A házaspár engedelmeskedett. F.  Gábor viszont lent elővette az engedéllyel tartott vadászpuskáját, és amikor a gengszter pisztollyal a kezében lefelé igyekezett, mögé kerülve, fenékbe durrantotta söréttel. Nem ítélték el, mert azért lássuk be, elég hülye helyzet lett volna, ha dacára a fegyverének, hagyta volna megvalósulni a rablást.

Hogyan juthatunk önvédelmi fegyverhez ma Magyarországon? Bár a fegyvertartásról szóló jogszabályhalmaz hosszan fejtegeti a választ, ha azt egyetlen szóban kívánnánk összefoglalni, akkor az így hangzana: sehogy! Ugyanis a kérelmezőnek olyan fenyegetettséget, olyan veszélyhelyzetet kell bizonyítania(!), amelyet csak és kizárólag tűzfegyverrel lehet elhárítani. Ha viszont a normál állampolgár ilyen helyzetbe kerül, joggal várhatja el, hogy védelméről az erre felesküdött szervek legyenek kötelesek gondoskodni. Amúgy meg a támadók elég ritkán írnak fenyegető levelet, elég ritkán sorolják fel tervezett támadásuk lehetséges következményeit, s szerencsére csak keveseket ér fegyveres támadás. Ezért aztán az önvédelmi fegyverhez leginkább csak jó rendőrségi kapcsolatok révén lehet(ett) jutni.

Külön téma a nem éles, de kinézetében lőfegyvernek látszó, hatását tekintve pedig riasztásra, rövid idejű kábításra alkalmas fegyverek köre. A gáz- és riasztófegyverek száma nagyjából 62 ezer. Ezek szabadon megvásárolhatók és saját lakáson belül korlátozás nélkül tarthatók. Annak azonban, aki önvédelmi céllal viselni is szeretne ilyen fegyvert, már engedélyt kell kérnie a rendőrségtől. Ennek során igazolnia kell, hogy megszerezte a fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági ismereteket, hogy a tizennyolcadik életévét betöltötte, hogy cselekvőképes, valamint büntetlen előéletű.

Ahhoz, hogy eldönthessük: jó-e, ha civileknek is engedélyezik a fegyvertartást, jó volna valamilyen objektív kutatás, de legalább némi tapasztalat. Amivel mi, magyarok sajnálatos módon nem rendelkezünk. Ugyanis utoljára a Monarchia idején (1867–1920) volt szabad a fegyvertartás. Azóta – írja dr. Kiss Álmos Péter katonai szakértő tanulmányában – forradalmi és ellenforradalmi kormányok, idegen megszállók és többé-kevésbé diktatórikus rezsimek lefegyverezték a társadalmat. Nincs tehát semmilyen hazai ismeret, amely alapján kijelenthetnénk, hogy a fegyvertartás liberalizálása negatív vagy pozitív következményekkel járna-e, növelné vagy csökkentené az erőszakos bűnözést. E helyett van a szubjektív véleményen, az aktuális politikai meggyőződésen, a fegyveres polgároktól való félelmen és az egyszerű tudatlanságon alapuló előítélet. 

Ami – sajnálatos módon – szöges ellentétben áll a valós tényekkel.

Például az Amerikai Egyesült Államok egy sor tagállamában vagy 25 éve tartó folyamatos tapasztalat gyűlt össze a civil kezekben lévő fegyverek bűnözésre gyakorolt hatásáról. Az eredmény minden esetben azonos: ahol nőtt a fegyvert viselő polgárok száma, ott mindenütt csökkent az erőszakos bűnözés, mert a tettes nem lehetett biztos abban, hogy kiszemelt áldozata védtelen lesz. Az erőszakos bűnözés legkirívóbb fajtái – gyilkosság, nemi erőszak, rablás, súlyos testi sértés – jelentősen visszaestek. Az ellenpróba is ezt a folyamatot igazolja: azokban az államokban, ahol a fegyverviselést korlátozták, az erőszakos bűnözés mutatószámai folyamatosan emelkedtek.

Az amerikai ellenpróbához nyugodtan odatehetjük Anglia, Kanada vagy éppen Ausztrália példáját is, ahol a jelentősen megszigorított fegyvertartási szabályoknak „köszönhetően” jelentősen emelkedett a bűnözés, ami több kategóriában meg is haladta az Egyesült Államokét. (Nagy-Britanniában még a rendőrök fegyverhasználatát is szűk keretek közé szorítják, „civilként” pedig maroklőfegyvert tartani gyakorlatilag lehetetlen. Ám a szabályozás szigora nem váltotta be az ehhez fűzött reményeket: a 2004-ben közzétett adatok szerint 1998 és 2003 között a szigetországban 88 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma.)

A csak kevéssé cáfolható kutatás mellett sajnálatosan állandó ellenpéldát adnak a civil fegyveresek által elkövetett mészárlások. És itt egy sokkoló hír: a napokban tizenegy halottat követelt egy pittsburghi zsinagógában történt merénylet. Minden ilyen alkalommal Amerika egy része lelkifurdalást érez az alaptörvény 1791-ben elfogadott második módosítása miatt, abban ugyanis azt lehet olvasni, hogy az állampolgároknak joguk van saját fegyvert tartani és hordani, s e jogtól nem lehet őket megfosztani. Azonban, mondják a törvény ellenzői, mindez a XVIII. századi viszonyokra íródott; akkoriban a távoli, nehezen megközelíthető településeken élő emberek sokszor valóban csak a saját fegyverükkel védhették meg magukat az indiánoktól, a brit katonáktól vagy a portyázó hordáktól. Vajon a XXI. században is van létjogosultsága ennek a szabályozásnak?

FOTÓ: BRENDAN SMIALOWSKI, AFP, EMILY KASK, AFP, DANIEL LEAL-OLIVAS, AFP, TOLGA AKMEN, AFP, NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE