Csupa csalás

Tízezer óra. Ennyi gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valaki szakértőnek, jártasnak mondhassa magát egy témában. Ha valaki tízezer órát töltött autóvezetéssel, zenéléssel vagy fafaragással, arról – Malcolm Gladwell, a Kivételesek című könyv szerzője szerint – elmondhatjuk, hogy ért hozzá és valószínűleg jó benne.

Ugyanez nyilván igaz a bűvészetre is. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Naponta körülbelül három óra bűvészkedést, tíz éven át...

Nagy bűvészek életrajzai igazolják az elméletet, egy blogbejegyzésben találtam rá. Wayne Dobson és Paul Daniels angol munkásklubok színpadán töltötte tanulóéveit; David Williamson és Bill Malone kezdetben éttermekben, bárokban bűvészkedett; Ali Bongo és Jeff McBride pedig bűvészboltban dolgozott eladóként.

A Szabó család férfi tagjai ez utóbbi utat járták kezdőként. Sőt a nagypapa azt maga „taposta ki”!

– A fodrászmester nagypapám itt, a Bartók Béla úton, pár üzlettel odébb dolgozott. Vendégköréhez tartozott a bűvész Herczeg János, aki gyakran sztorizott a munkájáról; tőle kapott kedvet és kezdett el színpadi trükköket tanulni – meséli Szabó István (a tradicionális keresztnév egyébként náluk apáról fiúra száll). – Idővel feladta a fodrászszakmát, és a hatvanas években egész Európát bejárta bűvészként. Figaro művésznéven lépett fel, és stílusosan különböző fodrászkellékekkel dolgozott a műsoraiban. Többször szerepelt világbajnokságon is; ez nálunk olyan megmérettetés, mint a sportolók közt az olimpia, csak nem 4, hanem 3 évente rendezik meg.

Akkoriban idehaza szaküzletek híján a legnagyobb kihívást a bűvészkellékek beszerzése jelentette, miközben tőlünk nyugatra szép számmal akadtak már ilyen kereskedések. A nagypapa erre is megoldást talált: 1969-ben megnyitotta a saját kis bűvészboltját (öt évig egy fényképésszel társbérletben osztoztak a 21 négyzetméteren). Minden színpadi kellékhez megkereste azt az ügyes kisiparost, mesterembert, aki le tudta gyártani. Nemcsak a profi bűvészek számára jelentett kiváló beszerzőhelyet a természetesen Figaro névre keresztelt varázsszentély, hanem a kíváncsi laikusok is belekóstolhattak ebbe a misztikus világba.

Sőt, a nyolcvanas-kilencvenes években nemzetközi bűvészkongresszusokon, világbajnokságokon árulták is a náluk készült újdonságokat. A nagypapa ezerszámra vitte ki a levegőben táncoló bűvészbotokat, a cipzáros bőr pénztárca pedig Japánig jutott: egy pakli kártya lapult benne, amiből a néző választott egy lapot, aláírta, majd az visszakerült a csomagba, hogy aztán a bűvész pénztárcájából bukkanjon elő újra...

– Nagypapám maga vezette az üzletet, később édesapám is mellé szegődött. Évtizedekig dolgoztak itt, a pult mögött, és bűvészként is. Édesapám úttörőnek számított, a kártyabűvészet rendkívüli kézügyességet igénylő elemeire építette produkcióját. Nyugaton már beérett, de nálunk akkor bontogatta szárnyait egy új irányzat, a close-up műfaja, azaz a mikromágia: amikor a bűvész apró tárgyakkal, gyakran kártyával, kis közönségnek és közelről mutat trükköket. Fiatalon, 2009-ben ment el. Nagypapám 87 éves koráig, 2012- ben bekövetkezett haláláig szinte folyamatosan bejárt az üzletbe, az éltette, hogy nap, mint nap bűvészek között lehetett. Azóta én vezetem a boltot, de nem családi kényszerből. Ebbe születtem bele, ezt láttam magam körül, egyszerűen elkerülhetetlen volt ez a szerelem. Igaz, az én utam kicsit más, mint az elődeimé a családban: az üzlet és sok más egyéb mellett (például évekig rádióban műsort vezettem) az általános színpadi bűvészkedést űzöm, a stand up comedy elemeivel vegyítve.

Az elmúlt időszak világversenyein mindig állt a dobogó valamelyik fokán magyar bűvész, büszkélkedik társaival házigazdánk. A bolt falán, számtalan régi fekete-fehér fotográfia között, Hajnóczy Soma köszönő sorai olvashatók. A 2009-es pekingi viadalon az akkor 24 éves magyar fiatalember általános bűvészet kategóriában nemcsak világbajnok lett, de emellett elhozta az abszolút nagydíjat is. Természetesen ő is a Figaróban tette meg az első lépéseit, illetve a kellékei egy részét itt szerzi be.

Bűvésznek születni kell, gondolnánk, pedig ez édeskevés ama bizonyos tízezer óra, tanulás és szorgalom nélkül. Ám a kézügyesség és a tengernyi gyakorlás sem garancia a sikerhez, merthogy ez még mindig csak egy része a sikernek – sokat tesz hozzá a személyiség, a kisugárzás ereje, ahogyan a bűvész előadja mutatványát. István szerint a folyamatos fellépés a legjobb gyakorlás, és a közönség a legbiztosabb visszajelzés.

A tízévesforma kislány arcát látva Susán Péter, a Figaro – természetesen gyakorlott bűvész – eladója jól vizsgázott nála. Ajándékot keresnek a bátyjának, a kiskorún tesztelik a kínálatot. Klasszikus bevezető trükknek számít például a poharas/labdás mutatvány, amikor a labda „vándorol” a poharak között, vagy a kendőeltüntetés. A kártya a legkreatívabb kellék, a lapokkal lehet a legtöbbet trükközni, folyamatosan képes megújulni, érthető módon ebből kapható a legtöbbféle. Fontos szempont egy újoncnál, hogy sikerélménye legyen, örömét lelje benne!

Vannak olyan klasszikus mutatványok, amelyek nyitáskor is keresettnek számítottak, és még ma is menők: ilyenek az egymásba kapcsolódó karikák vagy a feldarabolt, majd újra összenőtt kötelek. Az állatokat (főleg galambokat és nyuszikat) a gyerekek imádják, nem lehet mellőzni őket. A művirágok és a gagyi ládák viszont eltűntek, és a nyolcvanas évek nagy kézügyességet igénylő gyűszűdivatja is leáldozott. De egyre gyakrabban használják fellépéskor a modern technikát, például mobiltelefonokat, továbbá hétköznapi kellékeket (mondjuk kupakokat varázsolnak bele az üvegbe).

Na de hogyan?!

A Figaróban köztudottan nem csupán árusítás folyik, gyakran afféle spontán klubhangulat alakul ki, a beszélgetésen kívül – a kölcsönösség jegyében – trükköket mutogatnak és tanácsokkal segítenek egymásnak a betérő bűvészek. Ezenkívül minden hónapban egyszer, zárás után egy kis összejövetelt tartanak. Szinte végszóra lép a boltba a jövő hét keddi kreatív alkotóműhely vendége, dr. Szabó G. Gábor kártyabűvész, aki „ha végigpörgeti ujjai között az utolsó lapokat, olyasmi hallatszik, mint a hársfák zizegése őszi éjszakán, megérint bennünket valami hűvös fuvallat, és komor árnyékok kergetőznek a levegőben… Hiába tudjuk, hogy a mai boszorkánymesterek frakkjában és asztalában kell keresnünk a legtöbb csodát: sok mutatványon mégis álmélkodunk, mert ha világos is előttünk, mi történik, titok marad a miként”. A közgazdász doktort még István nagypapája ösztönözte arra, hogy mérettesse meg magát – s lőn, idővel elhozta Európa legrangosabb close-up versenyének különdíját, ezzel berobbanva a nemzetközi szakmai köztudatba.

– Mi nem hirdetünk sehol, helyette közösséget építünk: a Facebookon, az Instagramon, a YouTube-on. Az elmúlt években külföldi művészeket hoztunk Magyarországra, és évente ingyenes „bűvészbolt éjszakáját” tartunk a környező galériákban, showval és trükkmagyarázóval. A bűvészbolt idén ünnepli az 50. születésnapját: lesz interaktív kiállítás korábbi kellékekből és a bűvészkedés történetéről, ősszel gálaműsor a hozzánk közelállók részvételével.

Egy biztos: a bűvész nem leplezheti le a trükköket öncélúan a laikusok előtt. Egyrészt így tartja az etikai kódex. Másrészt a megoldás felfedése inkább elvenne az élményből, mintsem hozzáadna.

FOTÓK: CSALÁDI ARCHÍVUM