Elcsúsztak az értékrendek

– Motorral jött?

– Nem, nem, azzal csak a Jakupcsek plusz főcímében tűnök fel. A producer ötlete volt: vagányan hasítok a forgalomban, a legveszélyesebb helyzeteket is túlélem és száguldozom tovább. Ez rám nézve talán jelképes is...

– Ha belegondolunk, tényleg jellemző önre, hogy mindig nagy gázzal „motorozott” a pályáján.

– Ráadásul zsúfolt forgalomban! És néha elengedett kézzel, bukósisak nélkül, ahogy a jelenlegi műsorom elején. Akadt néző, aki ezért feljelentett, felelőtlennek tartott.

– Kijött egy nagy menetelésből és belépett egy következőbe. Hogyan kell erre berendezkedni?

– Számomra ez egyfajta életvitel. Komoly lemondásokkal jár, de megvan már rá a napi rutinom. Ebben a tanévben még nem tudtam elmenni a lányom szülői értekezletére. De ez nem újdonság, így volt a Ridikül idején is. Lassan harminc éve vagyok a pályán, szinte mindig napi műsort készítettem. Szerintem ez a televíziós újságírás csúcsa, főleg a „one man show” – s nekem ez is megadatott. Nullától huszonnégy óráig online módban vagyok, nem „kapcsolhatom ki” magam. Olvasom a híreket, követem az eseményeket, nézem a nyilatkozatokat. Ez a szünnap nélküli nyitvatartás sokkal fárasztóbb, mint maga a stúdiózás. Szerencsére felkészült kollégák vesznek körül. Ilyen jó stábot még sosem tudtunk összehozni, ráadásul rekordgyorsasággal. Az első szóra ugrott mindenki. Azon túl, hogy ki voltak éhezve egy izgalmas munkára, a velem való szolidaritást is éreztem. Az ATV vezetősége nagyon elszánt volt, tudta, milyen műsort akarnak velem készíteni. Együtt alakítottuk ki a csapatot, a szerkesztést illetően pedig szabad kezet kaptunk.

– Fontos a szabadság?

– Az a legfontosabb. Persze sok múlik azon, milyen életszakaszban van az ember. Valami miatt rákényszerül-e arra, hogy megfeleljen bizonyos elvárásoknak vagy sem. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert már sok műsort csúcsra járathattam, és ez a vágyam most sem lankad. Ugyanakkor kevesebb lehetőség van előttem, mint mögöttem – és ennek nem a korom az oka –, hiszen mára igencsak szűkült a műfaji piac. Meghúztam egy vonalat, mettől számítva nekem már minden élvezet. Elgondolkodtam azon is, mit szeretnék a továbbiakban. Elsősorban értéket teremteni, ami nálam alapkérdés, és/ vagy olyan szórakoztató produkciót létrehozni, amiben örömmel veszek részt.

– Mennyire nehéz az elveit szem előtt tartva tévézni?

– Leginkább ízlésbeli kérdések miatt rántok kardot. Mivel ezek szubjektív dolgok, nem könnyű meggyőző érvrendszert hadba állítani, miért is az én ízlésem kerekedjen felül a másokén.

– Nézőként sem könnyű, öntik ránk a mocskot…

– Azt elfogadom, hogy minden műfajnak van vonzereje, de azt nem, hogy minden nézőnek ez az igényszintje. Ha már ennél a témánál tartunk: nekem a mennyiséggel és a minőséggel vannak gondjaim. Nem kérdőjelezek meg műfajokat, hiszen annyi a csatorna, hogy mindenféle műsor (reality show, szappanopera stb.) elférne benne. Szóval, van itt hely, csak át kéne rendezni a szekrényt.

– Mit tesz akkor, ha egy régi kollégáját vagy barátját látja hozzá méltatlan műsorban?

– Az a veszély nem áll fenn, hogy régi kollégákat látnék bárhol is. A nálam fiatalabbakat pedig már „becsövezték”, abban a televízióban érték el a sikereiket, amelyből hiányzik a sokszínűség. Ha most kellene választanom, messzire elkerülném ezt a szakmát, mert rendkívül egysíkúnak találnám.

– Az izgalmasabb volt, amikor Rózsa Gyuri elé tett egy pohár vizet vagy Egri Jánosnak írt kvízkérdéseket?

– Még ezeket is nagyon élveztem, mert személyiségekkel voltam körbevéve, egyetemistaként. Olyan tévésektől tanulhattam, akik műfajt teremtettek, nevükkel fémjelezték a műsoraikat, és szabadon tehették ezt hosszú évekig. Azokban az időkben azért néztek az emberek televíziót, hogy megtudjanak valamit a világról. Mára megfordult a helyzet: most nem a világot akarják látni, hanem szórakozni szeretnének. Én még a világlátás miatt mentem oda dolgozni, s azon túl, hogy magam is épültem belőle, a nézőnek kvázi mediátorként értékeket közvetíthettem. Ez a része ma sem változott. Akkor érzem magam jól, ha egy műsor során több lettem, tanultam valamit, netán olyan érzelmi hatás ért, ami megríkatott vagy megnevettetett. Megtiszteltetésnek tartom azt is, ha valaki megajándékoz a saját élettörténetével.

– Sok ilyen ajándékot kapott?

– Én kivételes helyzetben vagyok, hiszen eddigi műsoraimban rengeteg vendég megfordult már. Egy kisvárosnyi lakosságot kitennének. A Jakupcsek pluszban két témában legalább nyolcan szólalnak meg, ez máris több, mint ahányan a Ridikülben szerepeltek. Amikor elkészült a kommunikációs cégem honlapja, számvetést végeztem: huszonnyolc év alatt 2452 adást készítettem, 23 148 beszélgetőpartnerem volt és 51 100 kávé fogyott. Persze mindenkinek a nevét nem tudom megjegyezni, nem is törekszem rá, de történetekre, jelenségekre, helyzetekre élénken emlékszem.

– Hogyan viseli a népszerűséget?

– Fiatalabb koromban nehezen éltem meg, de most már nyugodtan élek. Ha valaki találkozik velem, az esetek 99,9 százalékában azért szólít meg, mert fontos mondandója van számomra. Azt nem hinném, hogy mindig mindenki egyformán kedvelt, de sosem tartoztam a megosztó személyek közé. Régebben többen megjegyezték: ha nem vagy megosztó, nem fognak nézni. Nos, erre sikerült rácáfolnom. Sokkal több szeretetet kapok, mint ezt bárki is gondolná. Nem szürkének, nem kirívónak, hanem valamilyennek kell lenni. Egyéniségnek leginkább.

– Megbízható, hiteles, elégedett – ilyeneket írnak önről. Hogyan lehet a hitelességet elérni?

– Mindig önazonosnak kell lenni. Én például mindig következetesen kitartok az értékrendem mellett. Ja, és maximalista vagyok. Adás után képes vagyok órákig levelezni a szerkesztővel, vitatkozni a producerrel, a férjem rám is szokott szólni, hagyjam már abba, ennek nincs semmi értelme. Szerintem meg fontos a tiszta kommunikáció, hogy tanulni tudjunk belőle, és egyre jobbat csináljunk.

– Létezik Jakupcsek márka?

– Egy biztos alapja van, az időtálló érték. Nincs új a nap alatt. Egy értékes beszélgetés, egy értékes történet mindig megrendíti a szíveket. Az persze nem mindegy, hogyan van feldolgozva a téma. Ha a mi szakmánkban valamin lehet vitatkozni manapság, akkor ez lenne az.

– Egyfajta életbölcsesség, élettapasztalat is szükséges hozzá, nem?

– És mérhetetlenül sok gyakorlás. Minden elvégzett munka beépül abba a tudásba, amit később kamatoztatni lehet. Nem hiszek abban, hogy a semmiből feltűnik valaki, és máris műsorvezetőként brillírozik. Ahhoz végig kell haladni egy úton, amit nevezhetünk felkészítő szakasznak is.

– A jelenlegi képernyősök közül ön a rangidős. Ez már csak azért is nagy dolog, mert nálunk nem ez az általános tendencia, ellentétben a nyugati gyakorlattal...

– Valóban, tőlünk nyugatabbra megbecsülik a rangidős képernyősöket. Egy velem egyidős kolléga, hasonló szakmai múlttal a háta mögött elképesztő anyagi és erkölcsi megbecsülésnek örvend. Nálunk erről sajnos álmodni sem lehet, itthon elcsúsztak az értékrendek. Sokan csak ugródeszkának tekintik a médiát, az ismertséget és a kapcsolatokat kihasználva üzletemberré válnak. Hogy szakmán belül lépjen tovább valaki, ahhoz magasabb szintű műsor és magasabb gázsi kellene.

– Ha visszatekint a tévés múltjára, mivel a legelégedettebb?

– Mindig jókor voltam jó helyen. Egyetlen periódusra mondanám csak, hogy nem éreztem jól magam benne. Ha az ember kap egy pofont – bár nem kéri –, az arra készteti, hogy önvizsgálatot tartson és megfogalmazza magának az értékrendjét. Voltam ilyen helyzetben, és erősebben jöttem ki belőle.

– Mit gondol, mi jöhet még?

– Nagyon nyitott vagyok. Néha az az érzésem, hogy még mennék tovább, holott körülöttem már mindenki leült. Hova ez a futás? Engem a kíváncsiság hajt. Nem vagyok türelmes. Minden időt ki kell használnom. Ezért is száguldozom azzal a motorral a műsorom főcímében.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELE