Sportnapló

Kicsit a játékosaink is így lehettek vele – főleg az 5-0-s vezetés után –, s úgy tűnt, a fiúk befűzték az oktatófilmet a vetítőgépbe. Aztán kiderült, hogy korai volt az ellenfél alábecsülése, mert a 20. perc táján már 8-7-re fogyott az előny, a második félidőben pedig már mi futottunk az eredmény után. Szerencsére az 56. percben utolértük az addig 23-24- re vezető argentinokat, így a 25- 25-ös végeredményt – és a várt kettő helyett az egyetlen pontot – mondhatni, a sírból hoztuk vissza. Szó, ami szó, nem ilyen rajtot vártunk, mivel a csoportunk tagjait – Argentínát, Angolát, Katart, Svédországot, Egyiptomot (talán a skandinávokat kivéve) – velünk együtt előzőleg nem az esélyesek között tartották számon.

Minden kezdet nehéz – biztattuk magunkat, és nekiveselkedtünk Angolának. Annak az angolai csapatnak, amelyik egy szebb napon a németeket is verő Katart győzte le. Ám ez a válogatottunk – már nem az a válogatott volt. A vezetés 4-1, majd 9-2 lett, ami olyan tiszteletet parancsolt az ellenfélnél, hogy meg sem próbáltak közelebb kerülni hozzánk. Ezen a mérkőzésen azokat a játékelemeket láttuk, amelyeket az előzőn hiába kerestünk. Akadtak mutatós szélsőgóljaink, villámgyors lerohanásból szerzett találatok – egyszóval az olimpia felé vezető úton is lépett egyet a válogatott: a csoportból ugyanis a legjobb három jut tovább.

Következett Katar, habkönnyű győzelemmel. A félidőben már 16-11 arányban vezettünk, és bár már jól tudtuk, hogy a második játékrész nem számít az erősségünknek, az eredmény további alakulása bizakodással tölthetett el mindenkit. S valóban, a csapat különösebb megerőltetés nélkül 32-26-ra hozta a meccset.

Hátra van még Svédország és Egyiptom –, aztán remélhetőleg tovább és még tovább… Ha pedig a végén a legjobb hét együttes között találjuk magunkat, a későbbiekben a jövő évi ötkarikás játékokon való részvételért harcolhatunk. De Tokió most még persze mesze van…

FOTÓ: JONATHAN NAACKSTRAND, AFP