Ha elvárás a túlóra

Rendkívüli munkaidőben történt munkavégzésért ellenérték nem illeti meg. Túlórát a felettese előzetes írásbeli utasítására végezhet. A gyárnál az volt a szokás, hogy a rugalmas munkarendben dolgozók 8 óra feletti munkaideje az úgynevezett „balanszba” került, ami törzsidőn kívül lecsúsztatható volt.

A férfi napi 10–16 órákat dolgozott, ami gyakorlatilag elvárás volt a munkáltató részéről. Ebből aztán elege lett, és elmondta, hogy távozni akar. A munkáltató marasztalta, szó volt a munkateher csökkentéséről, de végül nem sikerült megállapodni. A munkaviszony felbontásáról szóló közös megegyezésben az állt, hogy a folyó év január elsejétől addig tartó időszakra, amíg a munkavállaló még dolgozik, a ledolgozott túlórák ellenértékét kifizeti neki a cég.

Ezt azonban a munkáltató utólag megtagadta. Nyolc hónap alatt 381 óra túlmunkát mutatott a „balansz”, aminek az ellenértéke meghaladta a 3 millió forintot. A vállalat azzal érvelt, hogy a vezető munkavállaló maga osztja be a munkaidejét, ezért fogalmilag kizárt nála a túlóra. Azt is mondták, hogy a cégnél lévő blokkolóórák csak azt mutatják, mennyi ideig tartózkodott a gyárban, és nem azt, hogy mennyi időt töltött munkával. Végül arra hivatkoztak, hogy a termelésvezető szerződése szerint csak az a túlóra számít, amit a felettese előzetesen írásban elrendelt, márpedig ilyen írásbeli túlóra-elrendelést ő egyet sem tudott felmutatni.

A bizonyítás során egyértelművé vált: a gyárban a vezetőktől elvárták, hogy napi 8 óránál többet dolgozzanak. A termelésvezetőnek februárban két kollégája mondott fel, ezért a rá eső munkateher nagyon megnőtt, miután a gyárvezetőség kijelentette, hogy „amíg a munka nincs elvégezve, addig senki nem mehet haza”. Amikor felmerült a munkavállaló távozása, a munkáltató kilátásba helyezte, hogy csökkenteni fogja a munkaterheit. A közös megegyezésből viszont szerette volna kivenni a túlórára vonatkozó rendelkezéseit, ezt viszont a munkavállaló annak feltételéül szabta, hogy elég ideig maradjon ahhoz, hogy betanítsa az utódját. A bíróság mindebből azt a következtetést vonta le: a felek szándéka az volt, hogy a többletmunkát erre az utolsó időszakra a munkáltató honorálja. Azt is kimondta a bíróság, hogy ha a munkáltató olyan feltételeket teremt, amelyben a munkát csak túlmunkával lehet elvégezni, akkor a túlórákat ki kell fizetnie.