Hogy ne váljunk azzá

Logikus a kérdés, hogy ha valaki egyszer már bűncselekmény áldozatává vált, miért akar megemlékezni erről, főleg évente; ha pedig az áldozatok hozzátartozóit és barátait is számításba vesszük, szinte kizárt, hogy évente csakis egyszer gondolnánk arra, ami velük, a szerettünkkel, barátunkkal, ismerősünkkel vagy éppen számunkra ismeretlennel történt: bűncselekmény áldozatává vált. A válasz azonban sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: így akarják felhívni a figyelmet az áldozattá válás megelőzésének fontosságára, valamint arra, hogy az áldozatok gyakran segítségre szorulnak, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy érezzék a társadalmi szolidaritást.

Amitől azonban ez a kérdés nem olyan egyszerű, arra az a tény világít rá a legjobban, hogy milyen statisztikai adatbázissal rendelkezünk, amely szinte mindent magában foglal, a szavakkal bántástól egészen a tettek által elkövetett bűncselekményekig, beleértve férfit, nőt és gyereket. Mindegyik lista egyszerre lehet elborzasztó és elgondolkoztató. Különösen abból a szempontból, hogy ezek az adatbázisok csakis azokat a bűncselekményeket tartalmazzák, amelyekről a nyomozóhatóságok, az érintett bűnüldöző szervek, az igazságszolgáltatás munkatársai tudnak. Vagyis egyik sem tartalmazza azokat a bűncselekményeket, amelyeket elkövetnek ugyan, ám azokat soha senki nem bizonyítja be, és nem akadnak a bűnös nyomára. Ezeknek a bűncselekményeknek az áldozatai ugyanúgy szenvednek attól, ami velük történt, csak éppen előfordulhat, hogy senki nem hisz nekik, ha pedig mégis, addigra már olyannyira megkeseredett a lelkük, elvesztették hitüket az igazságosságban, a jóságban, a társadalomban, hogy már azokban sem bíznak, akiknek dolguk lenne megvédeni őket a bűncselekmények elkövetőitől, és segíteniük kellene nekik abban, hogy megtalálják helyüket a mindennapokban, és a társadalom hasznos polgáraivá váljanak. Ha pedig innen nézzük a kezdeményezést, amellyel az Európa Tanács 1990-ben előállt, máris megérthetjük, miért is fontos megemlékezni a bűncselekmények áldozatairól.

De nézzük, miről is van szó. Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója február közepén azt mondta az M1 csatornán, hogy az Amerikai Egyesült Államokban évente 12 ezer ember lesz fegyveres cselekedet, visszaélés áldozata. És ez, ugye, csak az ismert eseteket jelenti. De ha mindez távolinak, megfoghatatlannak tűnne, akkor érdemes áttekinteni a Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztályának adatait, amelyeket a szakemberek 2013 és 2018 viszonylatában gyűjtöttek össze. Az eredmény elsőre megdöbbentő: eszerint a bűnüldözők 1 625 575 bűncselekményt regisztráltak Magyarországon. Ebben ugyan szinte minden benne van, amit el tudunk képzelni, ha bűncselekményre gondolunk. Talán még az is, amire nem gondolunk. A felsorolás szerint ilyen esetnek számít például a zaklatás, a betörés, a zártörés, a zugírászat, a tiltott adatszerzés, a tőkebefektetési csalás, az önbíráskodás, a méreggel visszaélés, a kegyeletsértés, a kémkedés, az ittas vezetés, a hamis vád, az állatkínzás, a bélyeghamisítás, a pénzmosás, a kerítés, a kuruzslás, a kábítószer-visszaélés, a terror vagy éppen a lopás. És lehetne még sorolni, hiszen a belügyi lista 290 olyan pontot említ, amellyel bűncselekmény követhető el másik ember kárára. Ha igazán megdöbbentő adatra vágyunk: Magyarországon a statisztikák szerint minden ötödik gyerek valamilyen szexuális visszaélés áldozatává válik. Ez a terep azért is veszélyes, mert a kutatók szerint itt a látencia huszonnégyszeres: vagyis csak minden huszonnegyedik szexuális visszaélésre derül fény. Ez a valóság nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az érintettek közül a legtöbb gyerek évekig vagy akár örökre magában hordozhatja mindazt a kínt és szenvedést, amit bántalmazója okozott neki.

Vagyis minél beljebb kerülünk az áldozatok és bűncselekmények kapcsolatának vizsgálatába, annál világosabbá válik, miért is fontos megemlékezni a bűncselekmények áldozatairól. Az ugyanis minden társadalomnak érdeke, hogy ne csupán megelőzze a bűncselekményeket, hanem olyan társadalmi környezetet teremtsen, amelyben a legtöbb állampolgár úgy élhesse le az életét, hogy lehetőleg soha ne érje semmilyen bántódás. Az olvasó könnyen elvégezhet magában egy gyors felmérést, hogy vált-e valaha is bűncselekmény áldozatává, vagy hogy a környezetében akad-e valaki, akinek segítségre volt és van szüksége. Félő, csak kevesen mondhatják el azt, hogy soha nem tapasztalták meg, milyen áldozattá válni. Vagy azért, mert meglopták, vagy azért, mert megcsalták, hazudtak neki, becsapták, és ebből kára, hátránya származott.

Egyvalamit sosem lehet tudni, legalábbis előre: kiből és mikor lehet áldozat. Az azonban biztos, hogy megfelelő programokkal, bűnmegelőzési tanácsokkal, tanulással, megfelelő környezet-, ember- és társadalomismerettel talán elkerülhetővé válhat az, hogy bűncselekmény áldozatai legyünk. Vagy legalábbis csökkenthetjük annak veszélyét.

FOTÓ: HAUKE-CHRISTIAN DITTRICH, AFP/DPA