
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Fordulat az azbesztperben: a Kúria döntése reményt ad arra, hogy kártérítést kapjanak az államtól a mellhártyadaganatban elhunyt áldozatok családtagjai – közölte a károsultak ügyvédje. A selypi eternitgyár közelsége életveszélyt jelentett.
Kép: Azbesztkárosultak Zagyvaszántó Eternitgyár, cementgyár, azbeszt 2014.09.17. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter
„Sokáig úgy tűnt, szélmalomharcot vívunk. Hihetetlen fordulat a pert indító családok számára, hogy a Kúria hatályon kívül helyezte az elsőként született jogerős ítéletet. Öt év után lezárulhat a reménytelenség korszaka, bízunk abban, kártérítésre kötelezhető a magyar állam az eternitgyár környezetszennyezése miatt. Ez felelős ugyanis a daganatos megbetegedésekért és halálesetekért. Bizonyítási eljárás következik, ismét első fokon, s új ítélet születik. A periratokból úgy látom, az állam nem mentheti ki magát a felelősség alól” – nyilatkozta lapunknak dr. Igyártó Gyöngyi, a károsultak ügyvédje.
Jelenleg három próbaper folyik, de a betegek – akadt köztük háromgyermekes családapa is – időközben elhunytak az azbeszt okozta mellhártyadaganatban, így a pert a hozzátartozók viszik tovább. Ügyvédjük szerint az 1976-os környezetvédelmi törvény szerint nem működhetett volna a lakosság egészségét veszélyeztető ipari létesítmény lakóterületen, illetve védősávval kellett volna óvni a helybelieket. A Lőrinci és Zagyvaszántó határában, lakóházakhoz közel létrehozott veszélyes üzemnél nem tartották be a környezetvédelmi előírásokat, még a bontás után sem. A kór lappangása több évtized lehet, ezért derült fény csak néhány éve a daganatos esetekre. Dr. Igyártó Gyöngyitől megtudtuk: halált előidéző gondatlan közveszélyokozás miatt indult nyomozás a nyergesújfalui eternitgyár ügyében, várják ott is az elhunytak családtagjainak jelentkezését. Ott nem kártérítés a tét, de szeretnék elérni, hogy derüljön ki, kié az erkölcsi felelősség az ottani megbetegedésekért.
NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu