Bujdosóból regényhős

Ha a semmiből egyszer csak előkerül valamilyen ismeretlen dokumentum, annak nyilvánvalóan örülnek a történészek, a levéltárosok, a muzeológusok – mindazonáltal azon is elcsodálkozhatnak, mennyi érték lappanghat még családi archívumokban vagy rejtett zugokban. Nemrég a márciusi ifjak egyike, a felvidéki születésű Irányi (Halbschuh) Dániel politikus, publicista hagyatékának elveszettnek hitt töredéke vált ismertté. Egy felszámolás alatt lévő lakásban több ezer levelet, dokumentumot talált valaki, s mivel nem volt tisztában azok jelentőségével, bevitte a budapesti Központi Antikváriumba. Ettől kezdve felgyorsultak az események: az anyagot átnézték a korszakot jól ismerő történészek, és megállapították, hogy az iratok sok tekintetben hiánypótlók, nemcsak Irányi pályájához, magánéletének egyes szakaszaihoz, hanem a magyar emigráció krónikájához, a '48-as Függetlenségi Párt történetéhez is adnak új információkat. A Hermann Róbert által formált szakértői véleményből az is kiderül, hogy politikai és eszmetörténeti nézőpontján túl rendkívül erős a hagyatékrész művelődéstörténeti vonulata, a reformkortól a XIX. század végéig. Irányi örökségét az Emberi Erőforrások Minisztériuma vásárolta meg, és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában helyezték el. Mivel az anyag feldolgozás alatt áll, egyelőre csak szűk körben kutatható.

– Irányi Dániel tekintélyes hagyatékának nagy többsége az Országos Levéltárban található, de bármi, ami újonnan előkerül, vele kapcsolatos, annak nagy jelentősége van, hiszen leszámítva egy-két tanulmányt, szakdolgozatot, máig adósak vagyunk egy róla készült monográfiával – vallja be E. Csorba Csilla muzeológus, Irányi politikaipublicisztikai tevékenységének korábbi kutatója. – Eötvös Károly 1909-ben azon meditált: „Vajjon megírhatom-e egykor élete történetét? Vajjon méltóan tudja-e megírni más?” Egy egész századot átfogó, 1822-től 1892-ig tartó életútról van szó, s ez az időszak bővelkedik politikatörténeti eseményekben. Irányi Dániel becsületes, szókimondó, elvhű ember volt. Magánélete háttérbe szorult, igazi hazafiként a közügyek szolgálatát tartotta fontosabbnak. Egyik főszereplője volt az 1848. március 15-i eseményeknek, sőt a csatatéren is harcolt a függetlenségért, részt vett például a kassai csatában. Radikális kormánybiztosként, politikusként olyan intézkedések meghozatalára ösztönözte a kormányt, melyek adott esetben nem hoztak számára népszerűséget. Kossuth Lajos híveként szembeszállt a Békepárttal, későbbi emigrációjában is ragaszkodott a '48-as eszmékhez. Az országgyűlést elkísérte két utolsó állomáshelyére, Szegedre és Aradra is. A világosi katasztrófa után elfogatóparancsot adtak ki ellene, ha marad, halál várt volna rá. Élt benne a vágy, hogy Kossuthot Törökországba kövesse, de erről végül lemondott. Szatmárban és Beregben bujkált, majd barátjával kocsisruhába öltözve Párizsba menekült, ahová 1850. március 1-jén érkezett meg.

Irányi Dániel nemcsak Petőfi Sándorral, hanem Jókai Mórral is szoros kapcsolatban állt. Jól ismerték egymást, a nagy regényíró feltehetően róla és a családja tagjairól mintázta A kőszívű ember fiaiban Baradlay Ödön és Jenő alakját – ami velük történt, azt a valódi események alapján szőtte szívszorító olvasmánnyá. Varga János kutatásaiból tudjuk, hogy Irányi István 1848- ban hadbíróként szolgált, Buda ostrománál elsőként tűzte ki a magyar zászlót, amiért vitézségi érmet kapott. A függetlenségi háború után többször elfogták az osztrákok, ám azzal vezette félre őket, hogy a bujdosásra kényszerült Dánielnek adta ki magát. Halálra is ítélték, és csak egy barátja közbenjárására módosították a döntést „enyhébb” fogságra, majd besorozták az osztrák hadseregbe. Amikor kiderült, hogy nem azonos Irányi Dániellel, szabadon engedték, de az ügyvédi munkától eltiltották. A politikus Irányi egyébként egy gömöri szlovák falucska, Baradla lutheránus papjánál rejtőzött el, mégpedig unokaöccse, Jenő neve alatt. Tehát Jókai hőseinek „szerepcseréje” éppenséggel a barátjával történt meg, amit Irányi az 1868-ban kiadott Honvédalbum számára is megírt megváltoztatott nevekkel.

– Irányi Dániel az emigrációban, 1850 és 1868 között végig a magyar ügyet szolgálta, kétkötetes történeti összefoglalót írt például a magyar forradalomról és szabadságharcról (Charles-Louis Chassin francia történésszel közösen), a nemzetiségi kérdésről, a protestánsok helyzetéről, számos német, francia, olasz nyelvű lapnak volt szerzője és levelezője – sorolja E. Csorba Csilla. – Kossuth híve maradt, egy ideig a Nemzeti Igazgatóság megbízottjaként Turinban lakott ő is. Az egykori kormányzót képviselve magas szintű tárgyalásokon vett részt, ugyanis a kiegyezésig az emigráns magyarok körében élt a remény, hogy egy nagyhatalmi támogatással történő felkeléssel Magyarország felszabadítását elő tudják készíteni. A most előkerült Irányi-hagyatékban egyebek mellett megtalálható Irányi több francia nyelvű útlevele, valamint Andrássy Gyula, Teleki László, Helfy Ignác, Klapka György, Böszörményi László, Henryk Dembinski és Kossuth levelei is. Ismeretlen volt a testvérével, Irányi Istvánnal és szerelmével, Szentpály Jankával folytatott eszmecseréje is. Az emigráció nő tagjaival, köztük Batthyány Júliával, Teleki Emmával, Lővey Klárával, de a Gérando testvérekkel való szoros kapcsolatát is számos küldemény bizonyítja.

A pécsiek 1868 novemberében Irányi Dánielt még távollétében megválasztották országgyűlési képviselőjüknek. Amikor pedig végleg hazaköltözött Magyarországra, a '48-as Párt elnökeként tevékenykedett, és élete végéig a szélső ellenzék vezéregyénisége maradt. Rövid ideig a Magyar Újság szerkesztőjeként tevékenykedett, politikai porondon pedig a Függetlenségi és '48-as Párt elnökeként tűnt fel utoljára. Határozott megjelenéséről, következetes magatartásáról, szilárd akaraterejéről a Vasárnapi Újság 1878 végén megjelent cikke is megemlékezik: „Irányi középmagas termet egyenes tartással, jól konzervált, szelíd arccal, mely azonban ritkán mosolyog és sohasem nevet. Örökké fekete öltönye, folyton komor arca s hideg, kimért mozdulatai tiltják a bizalmaskodást s provokálják a tiszteletet.” 1892. november 2-án hunyt el. Kossuth Lajos megrendülten búcsúzott tőle: „Itt hagytál, bajtárs, követlek, Kossuth.”

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI