Kapós az adonyi kecskesajt

Nem mindig kecskékben gyönyörködtek természetesen a tiszaadonyiak, hiszen mint szerte Beregben, itt is a szarvasmarhatartásnak volt nagy hagyománya. A kecske csak amolyan megtűrt jószágnak számított, de aztán jött a rendszerváltás a maga minden nyűgével, s egykettőre kiderült, hogy a magyar tejet nem veszi át senki. Bejöttek a nagy külföldi élelmiszerláncok, melyek a tejet és a tejtermékeket is külföldről hozták. A magyar gazdák egy ideig próbálkoztak még ilyen-olyan értékesítési formációkkal, de azok rendre csődöt mondtak, felhagytak hát a jószágtartással.

Igen ám, de közben rengeteg munkahely is megszűnt, ott volt a sok dolgos kéz – dolog nélkül. Ekkortájt, 1999-ben találták ki a szociális földprogramot az országban, ami sok helyen szépen elindult. De nem Tiszaadonyban.

– A földprogram adonyi beindítása hatalmas akadályának bizonyult, hogy nem volt földünk – mesél a kezdetekről a falu polgármestere, Lakatos József. – Igaz, bérbe vehettünk volna földet, de az a magas bérleti díjak miatt aligha lett volna gazdaságos. Viszont az állattartás a vérében van a beregi embernek, ezért úgy döntöttünk: támaszkodva az évszázadok alatt felhalmozott tapasztalatokra, új típusú szociális állattenyésztési rendszerben kecsketartással és kecsketej-feldolgozással próbálkozunk. De nem akartunk úgy járni, mint korábban a térség a tehéntejjel, ezért a nyakamba vettem az országot, hogy feltérképezzem, lenne-e vevő a portékáinkra. Megkerestem a kecsketejből készített gomolyák és sajtok előállítóit, s előzetes megállapodást kötöttünk velük, amelyben biztosítottak bennünket, hogy felvásárolják önkormányzatunk leendő termékeit.

És belevágtak. De miután alávetett helyzetben lévő társközségként éldegéltek a korábbi tanácsi rendszerben, nem örököltek se földet, se eszközöket. Első lépésként tehát a téesz felszámolójától meg kellett vásárolniuk két nagyobb istállót és két hektár legelőt. Az istállókat felújították, állattartásra alkalmassá tették, s vettek három bakot és kilencvenhárom anyakecskét. Igen ám, de mit etessenek az állatokkal? Az Út a munkához program sokat könnyített a helyzetükön. A Tisza gátján lekaszált vízügyes szénát összegyűjthették, s a környékbeli futballpályákon kézzel levágott füvet is ők vihették haza. A téli takarmányt pedig a helybéli gazdáktól szerezték be, nagy segítséget adva az értékesítési gondokkal küszködő őstermelőknek. S megkezdődhetett a terv megvalósítása, a sajtkészítés. Meg is kezdődött, de hogyan! Más berendezés híján egy gázperzselővel fűtött hatvanliteres üstben.

– Nehéz indulás volt, és menet közben is gyakran előfordultak komoly hullámvölgyek, de mára már egyenesben vagyunk – mondja a polgármester, miközben végigvezet bennünket a laikus számára is impozáns sajtüzemen, ahol épp most szerelnek be egy nagy értékű berendezést. A munka persze kisebb felfordulással jár, de így is imponáló a tisztaság.

Megtudjuk azt is, hogy a nagy fellendülés 2011 után történt, amikor megváltozott a közcélú munka rendszere, elindultak a közfoglalkoztatási programok, melyekhez jól illeszkedett a kecsketartás és a sajtkészítés is. Négy pályázatukkal 2016 óta több mint 120 millió forintot nyertek, ebből korszerű berendezéseket vehettek, legutóbb például 24 millió forintért egy mélyhúzó vákuum-csomagológépet, de az eszközökön kívül jelentősen bővültek a raktárak és a gyártóüzemi helyiségek is. Ma az öt főt foglalkoztató szociális szövetkezet naponta átlagosan ezer liter tejet dolgoz fel – ennek nagyjából a felét a környező településeken gyűjtik össze –, és évente 15 tonna sajtot gyárt. Legnagyobb vásárlójuk a CBA, de felszolgálják az adonyi kecskesajtot Budapest több szállodájában, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kórházaiban is. Eddig csak dicsérő szavakat kaptak.

FOTÓ: GALAMBOS BÉLA