Lovak nyelvén

Tizenkét éves kora óta lovagol, az első lovát, Babszit a tizennegyedik születésnapjára kapta. A lovaglás mellett szertornázott, kosár- és kézilabdázott, játszott a Palánkdöntögetők nevű floorballcsapatban (a floorball palánklabdát jelent). Aztán 2009-ben a Papp László Budapest Sportarénában a nézőtéren ott ült a francia Jean-Francois Pignon bemutatóján, s lenyűgözte, ahogyan a szabadidomítás mestere bánt a lovaival.

Ekkor határozta el, hogy ő is ezt az utat fogja járni. Tudta, hogy a kényszerítő eszközök nélküli, minden erőszakot mellőző idomítás – vagy inkább együttműködés – csak a ló és az ember közti tökéletes bizalmon alapulhat. Nehéz év volt ez Viki számára, hiszen a szülei akkor váltak el. Anyjával megromlott a kapcsolata, de az édesapja mindent vállalt érte és a lovakért. Amikor az osztozkodásnál elhangzott, el kellene adni Babszit, a pónit, Hamza Tibor kijelentette: az ember a gyermekét nem adja el.

A ló fejével gondolkodni, lelkével érezni – Viki előtt ez lebegett, amikor elkezdte a szabadidomítás tanulását. Ostort, botot véletlenül sem használt. Kis korától tapasztalta, az állatok mennyire hálásak a szeretetért, s lovainak társa, barátja akart lenni – nem idomár, hanem szinte egy közülük. Így jutott el lakóhelyén az első nyilvános szereplésig. Tatabányán 2012-ben vendéglátó-ipari technikusi képesítést szerzett, de a szakmában nem dolgozott. Ehelyett beiratkozott a győri Veres Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola lovász szakára, ahol 2014-ben végzett. Itt kapott először edzőt. Lovainak száma eközben – bár a válás anyagi gondjai megviselték a családot – lassan gyarapodott, s a hazai bemutató után kezdték máshová is hívni. Azóta az országban sokfelé megfordult, s mindenütt sikert aratott. Budapesten bizonyított az OTP Lovas Világkupán, rendszeresen részt vesz a Nemzeti Vágtán, s néhány évvel azután, hogy a nézőtérről csodálta, példaképe, JeanFrancois Pignon műsorában is felléphetett. Járt szinte az összes szomszédos országban, a legtöbbször az erdélyi Gyergyószentmiklósra hívják. Sokat tanult a székelyektől, akiknek a ló még igazi munkatárs.

Hét lova van már: Babszi, Jaffa, Szirén, Csipke, Góliát, Jáde és Pipacs. Mellettük kutyák, ők is szerepelnek a bemutatókon. Mert Viki nemcsak a lovak nyelvén, hanem a kutyákén is ért. Border collie pásztorkutyái – főként Cheza (Cséza) és kölyke, Angie (Endzsi) – nem maradhatnak el a lovak mellől, külföldre is utaznak a csapattal. Megjegyzendő: Viki maga vezeti a szerelvényt az országúton, egy személyben sofőr, ló- és kutyaápoló, jó barát.

Munkájának, eredményeinek elismeréseként – volt gyakorlati oktatója, Vígh Attila javaslatára – kedves győri iskolájában rábízták a lótartás és a takarmányozástan tanítását. Úgy érzi, a leendő lovászokkal kialakult jó viszonyát a lovainak, kutyáinak is köszönheti, a megértés, a bizalom, a türelem, a szabad akarat tiszteletben tartása az emberi kapcsolatokban is kamatozik. Tapasztalatait naplójában rögzíti, ezt szeretné majd könyv formájában kiadni. Tervei közt szerepel egy komáromi lovasiskola alapítása – Szőny Komáromhoz tartozik, s az önkormányzat támogatja őt –, ahová az emberek a lovaikkal együtt jöhetnének tanulni, s a ló körülötti világról is átfogóbb ismereteket szerezhetnének.

A kérdésre, hogy mire a legbüszkébb, így felel: – A lovaimra, akik minden nehéz időszakomon átsegítettek. Mellettem voltak mindig, s ezt az édesapámnak köszönhetem, aki jól tudja, mit jelentenek nekem. Miután anyánk elment, ő nevelt az öcsémmel bennünket. CNC esztergagépeket programoz a gyárban Tatabányán, de emellett mindenhez ért és nagyon ügyes kezű: a fa- és vasmunkákat ő csinálta a mi kis lovardánkban. A fizetése nagy részét a lovaimra költi. Miután az öcsém tavaly elköltözött – a barátnőjével bent laknak a városban –, ketten maradtunk az öreg faluszéli házban. Az állatok ellátása mellett az én dolgom a takarítás, a főzés, szívesen csinálom.

Az udvaron a baromfitól a bárányokig, a kecskékig, a csacsitól a vietnami csüngő hasú sertésig, a nyulaktól a három emuig mindenféle állat megtalálható. A kertben jurta áll, nyári éjszakákon öröm ott aludni.

– Minden ideköt, és nagyon szeretek itt élni – Hamza Viktória így búcsúzik tőlünk. Eljött az idő, indul enni adni a jószágainak.

A SZERZŐ FELVÉTELE